A Corvina Kiadó két színházi témájú kötete arról tanúskodik, hogy a beszélgetőkönyvek egyre népszerűbbek. Vajon mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy ma már alig készül olyan televízió- és rádióműsor, melyben népszerű színművészek szerepelnek, gyermekkorukról vallanak, elmondják a pályaválasztás nehézségeit, beszámolnak karrierjük kezdetéről, megemlékeznek a kollégákról és barátokról, s hangot adnak annak is, mi a véleményük az őket körülvevő világról. A közönség egy része azonban továbbra is kíváncsi a színházi élet jeles képviselőire, azokra a művészekre, akik esténként főszerepeket játszanak.

De a színésznek is szüksége van a nyilvánosságra, a közös emlékezésre, hiszen színpadi alakításaiból csak így válik végérvényesen közösségi élmény. Közhely, hogy a színházi hatás egyszeri és szinte felidézhetetlen. Ám a művészek, bár tapasztalatból elfogadják Jászai Mari kijelentését („A színész, ki a színpadról lelép, olyan, mint a tegnapi felhő”), mindent megtesznek azért, hogy ez ne így legyen.

Azonos szótár

Léner Péter, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a József Attila Színház egykori igazgatója, visszavonulása óta emlékeit könyvekbe rendezi. Először az angyalföldi intézményben eltöltött két évtizedéről számolt be, majd mestereiről, Horvai Istvánról, Kazimir Károlyról, Marton Endréről, illetve gyermekkori barátjáról, Sztankay Istvánról szóló portréját adta közre. Utolsó könyvét, 2020-ban, Bodrogi Gyuláról írta, akivel számos ponton összekapcsolódott élete. Csaknem egyszerre szerezték diplomájukat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezt követően Léner nyolc olyan produkciót vitt színre, melyben Bodrogi is szerepelt. A kötet szerkezetét azonban nem ezek az előadások alakítják, hanem Léner szabálytalan beszélgetései, melyeket az életrajz összeállításához rögzített. A mű hangvételét jól szemlélteti az a néhány sor, ahogyan a szerző Bodrogi Gyulát a közös munkára felkérte: „[R]ólad […] szeretnék írni. Beszélgetünk, kérdezek, elmeséled az életedet, én persze önmagamról locsogok – megszoktátok –, megszólaltatjuk azokat, akik legközelebb állnak hozzád. […] Környezetünket és egymást együtt alakítottuk, azonos szótárból válogatjuk szavainkat.”[1]

Léner Péter arra is ügyelt, hogy ne csak Bodrogival legyen közös nyelve, hanem az olvasókkal is. Ezért egy-egy mondattal felidézi a magyar történelem jeles eseményeit József Attila öngyilkosságától (1937. december 3.) az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásáig és Kádár János haláláig (1989. március 22. és július 6.). Ezzel arra figyelmeztet, bárhogy is változik a világ, bárhogy magyarázzák utólag az eseményeket, vannak makacs tények, melyek – ha tetszik, ha nem – összetartják a nemzetet.

Kétségtelen, hogy Léner Péter egyről-másról mást gondolhat, mint beszélgetőtársa, mégsem mond ellent, hiszen az a célja, hogy könyvének főszereplőjét minél jobban megismerje közönsége s az utókor. Nem példa nélküli a magyar színháztörténetben, hogy a művészek életük vége felé azt érzik, hogy eljárt felettük az idő, s a színház pályakezdésük óta bizony gyökeresen megváltozott. Bodrogi Gyula sem kivétel; azt vallja, hogy „a színház az szórakozás”. „Teljesen mindegy, hogy a III. Richárd kapcsol ki, vagy a Mágnás Miska, vagy egy intellektuális szeánsz, legyen a színházban valami, amiért az emberek odamennek.”[2]

Mégsem vonul vissza, igazgatójától, Vidnyánszky Attilától azonban már csak kis szerepeket kér. Ő maga ezt így magyarázza: „[…] nem szeretném, hogy megtámadjon a gondolat, kell-e ez még nekem egyáltalán. Akkor elkezdeném nem szeretni. Szörnyű lenne, ha nem szeretnék bemenni a színházba, ha félnék bemenni.” Márpedig a könyv csaknem minden lapja azt sugározza, hogy Bodrogi Gyulának lételeme a színjátszás, s társulat nélkül nehezen tudja elképzelni az életét, s hatvan év óta ugyanaz a színházi rituálé határozza meg mindennapjait.

Léner Péter nemcsak Bodrogi Gyula alakját örökítette meg művében – a beszélgetések nyomán színházi életünk elmúlt hat évtizede is megelevenedik, melyet a soha nem hallott történetek még tovább árnyalnak.

Élet-nagytakarítás

A tervek szerint ez lett volna a címe a Corvina Kiadó színházi sorozatában közreadott klasszikus beszélgetőkönyvnek. Bíró Kriszta készített életműinterjút Molnár Piroskával, akivel együtt szerepelt az Örkény Színházban a Macskajáték című előadásban. A regényíróként is ismert művésznőt a kiadó hajdani igazgatója, Kúnos László kérte fel erre a munkára, és a választás kiválónak bizonyult. Hála a bizalmas viszonynak, Molnár Piroska megnyílt, s olyasmiről is beszélt, amit mások a szőnyeg alá szoktak söpörni. Bíró Kriszta kérdései nyomán az is kiderül, hogy a könyv főhőse egészen máshogy viszonyul a színházhoz, a sikerhez, önmagához, mint ahogyan azt nézőközönsége elképzeli.

Bár Molnár Piroskát sokan kérdezik, ő pedig szívesen nyilatkozik, ilyen mély vallomást eddig nem tett. Magától értetődő őszinteséggel tárulnak fel magánéletének legféltettebb titkai, szomorú és tragikus pillanatai, de a szakmai témákban sincsenek számára tabuk. Mértékadó, pontos jellemzéseket olvashatunk azokról az alkotókról, akik meghatározóak a színésznő pályáján. S önmagát sem kíméli: „[…] harmincéves korom körül kezdtem csak ráébredni, hogy más is van rajtam kívül a világon. Addig egy elborult, pökhendi, ki-ha-én-nem figura voltam. Lassú változás volt, és nagy szerencsém, hogy olyan klassz emberek közé kerültem Kaposváron, akik erre szép tapintatosan ráébresztettek. Nem megszégyenítve, és nem bántva, hanem tapintatosan. Valahogy rávezettek, rávezetődtem. El kellett múlnia az emberből a gőgnek, annak a meggyőződésnek, hogy mások nem tudják azt, amit én. Dehogynem tudják, ugyanolyan jók vagy jobbak, mint én. Ezt én ott megtanultam Zsámbékitől, a kollégáimtól, Aschertől.”[3]

A beszélgetés legfőbb célja az volt, hogy bemutassa színházi életünk tekintélyes személyiségének fél évszázados színészi pályáját, felidézze legendás bemutatóit. A mindent megszépítő messzeség azonban nem homályosította el Molnár Piroska éleslátását, s ritkán tapasztalható visszafogottsággal, nosztalgia nélkül emlékezik. A legérzékletesebben a főiskolás éveket és pályakezdésének részleteit ábrázolja. Nemcsak mesteréről, Pártos Gézáról rajzol hűséges portrét, a Vas utcában folyó munka szellemiségét is képes érzékeltetni: „Pártos [Géza] és Sulyok [Mária] nagyon értettek ahhoz, hogy az embernek legyen egészséges önbizalma. Ők inkább emeltek rajtunk, nem akartak lenyomni. Gáti [József] próbálkozott efféle hülyeségekkel, de hát őneki is a kedvence voltam.”[4]

Kaposvárról szólva pedig nem a rebellis, politizáló színház képének árnyalását tartotta a legfontosabbnak, sőt határozottan állítja, hogy a politikával nemigen foglalkoztak; hanem azt emeli ki, hogy egészen más légkörben folyt a munka ebben a társulatban, mint másutt. Ez pedig a színház igazgatójának, Zsámbéki Gábornak volt az érdeme.

Jellemző történetek világítják meg, miért nem lehetett sikeres Székely Gábor és Zsámbéki Gábor 1978 és 1982 között zajló nemzeti színházi működése. Bízzunk benne, ha majdan a korszakról nem a napi politikai erőviszonyokat reprezentáló szintézis készül, az összefoglalás írója ezeket az adalékokat is felhasználja.

De nemcsak a múlt fontos Molnár Piroskának, szeretettel beszél jelenlegi társulatáról is. S amiatt sem szégyenkezik, hogy itt nem játszik súlyos szerepeket: „Ne akarjuk azt nevelni, aki önmaga nem akar nevelődni. Aki csak felhőtlenül szórakozni akar, az szórakozzon. Nem látok ebben semmi rosszat. Természetesen ez teljesen más közeg, mint Kaposvár, de a Thália bevallottan nem művészszínház.”[5]

Ha valaki a Corvina Kiadó mindkét kötetét elolvassa, megismerkedik a második világháború utáni színházi élet csomópontjaival. Értesül arról, hogyan folyt a színészképzés, mi volt a Nemzetiben, miért éppen Kaposváron születtek kiemelkedő bemutatók, a Kádár-rendszerben hogyan befolyásolta a politikai hatalom a színházi életet. S napjaink színházi viszonyaival is szembesül. De a legfontosabb, hogy megismeri két kiemelkedő színészegyéniség sorát, őszinte gondolatait, a múlthoz és a jelenhez fűződő viszonyát.

Várjuk a folytatást!

LÉNER Péter, Bodrogi, Budapest: Corvina Kiadó, 2020, 208 oldal, 2990 Ft

MOLNÁR Piroska, Kvittek vagyunk. Beszélgetőtárs: Bíró Kriszta, Budapest: Corvina Kiadó, 2020, 208 oldal, 3490 Ft

[1] LÉNER Péter, Bodrogi (Budapest: Corvina, 2020), 5–6.
[2] Uo., 205.
[3] Molnár Piroska, Kvittek vagyunk. Beszélgetőtárs: Bíró Kriszta (Budapest: Corvina, 2020), 137–138.
[4] Uo., 41.
[5] Uo., 154.