Van egy hosszabb ideje önmagát kereső, elemző közgazdász végzettségű férfi, a harmincöt éves Göndör László, aki eszmélése óta az ő karizmatikus nagyanyja, a most 97 éves Katona Éva varázsos közelében él. Próbálkozott már sok mindennel, munkákkal és örömszerző tevékenységekkel, de most elérkezettnek látja az időt, hogy valami lényegi és teljes mértékben vállalható dolgot hozzon létre. Ezért felkészül, de nem ám akárhogy, hanem egy asztronauta elszántságával, hogy méltó legyen megtalált feladatára, erre a lélektől lélekig tartó űrutazásra, s megismertessen velünk egy rendkívüli asszonyt. Nem többről és nem kevesebbről van szó, minthogy két nagyon különböző ember közül az egyik megosztja velünk a másik élményét. A másik ember élménye, mint örömforrás, mint elemzendő vagy csodálni való tananyag – bár a jól sikerült drámaórákon néha megjelenik – nem része nálunk sem a középiskolai, sem a felsőoktatásnak. De hogy érdemes vele foglalkozni, arra jó példa ez a Trafó kistermében bemutatott, izgatott monodrámának is beillő, vegyes technikájú, tarka hatvanöt perc is.  

Fotók: Róde Péter

Göndör László 2020 decemberében, a pandémia első karácsonya előtt beköltözött 97 éves nagymamájához. Átvállalta a napi gondozói feladatokat a hivatásos segítőtől, s harminckét napon át, előre eltervezett rend szerint kérdezgette és beszéltette Katona Évát. Később elárulta, tíz éve már, hogy titkon eltervezett egy ilyesfajta „leletmentő”, emlék-átörökítő akciót. A vírus miatt elmaradó személyes feladatai most időt adtak a munkához, a Budapest Főváros Önkormányzata által a független színháziak számára kiírt pályázaton elnyert díj pedig egyrészt családján belül is hivatalossá tette a törekvését, másrészt határidőt szabott a tervezett produkció bemutatására. Azóta telt házzal fut minden játszási alkalom a Trafó kistermében.

Nyitásképpen, mintha gondja lenne azzal, hogy miképpen is kezdje az attrakciót, maga helyett egy őt bemutató, ricsajos klipet küld be elénk a főszereplő. Dübörgő zenével, villogó fényekkel indul a show, filmen látjuk, hogy egy – leginkább tán Eddie Murphy lazaságát próbálgató, csilivili pop-clown szerelésben riszáló – táncikáló főhős taxit fog télen, autózik nyáron, vonul a pesti flaszteron, beér a Liliom utcába, bejut a Trafóba, s hopp, gurulós bőröndjét magával hozva, már személyesen is itt áll a Csoma Gabriella által tervezett, ködben-füstben úszó parányi cirkuszporondon. Tadaaaammm! Gyorsan elmondja, hogy ő mint nyertes áll előttünk, a Staféta Pályázatnak köszönhetően váltja valóra álmát, imádott nagymamája bemutatását. Nyugtalan, olykor hadaró beszéde kiszámított szünetekkel él, de vibrálása nem kellemetlen. Valami ősi mutatványos kilazultság keveredik benne egy kamasz gátlásosságával, és egy töprengő férfi láthatóan kéznél lévő depressziójával.

Megtudjuk, hogyan is zajlott az előadás létrehozása. A nagymama lelki becserkészése még javában folyt, amikor Göndör már a maga által szükségesnek érzett beszédórákra és dramaturgiai gyakorlatokra járt el, mikrofonok és különböző kamerák kezelését sajátította el, s nem utolsósorban, értő és érzékeny alkotói csapatot gyűjtött maga köré. Amikor a gyűjtögetés hullámzó intenzitású hetei után, a nagymama születésnapján, január 17-én lezárult a szorosabban vett együttélés ideje, következett egy háromhetes periódus, amikor rendezőtársa, Laboda Kornél, a kép- és hanganyagot vágó Láng Alexandra, a pszichológus szakértőként jelen lévő Horváth Lili Olga, valamint a produkciós asszisztens, Szakács Zsuzsi megismerkedtek a felvett negyvenórányi anyaggal. A dramaturgi feladatokat ellátó Bódi Zsófinak a koncepció kidolgozásában is szerepe volt.  Az összeszitált részekből – mint megállapították – ki lehetne állítani egy terjedelmes performanszot, de lehetne belőle akár egy könyv is, Katona Évával a főszerepben. A produkció, amit látunk, Göndör László vergődő elragadtatását, testi-lelki repülési kísérletét mutatja be, amint a szeretett – s csak be kell ezt vallani, pár év múlva eltávozó – lényhez közelít.

Óvatos, remegő kapaszkodás a lényege ennek a szertartásnak, mely végül kettejük tapintatos, közös kitárulkozásává lesz. Katona Éva 97 életéve az egész elmúlt évszázadot jelenti. Kellemes hangja, nyugodtsága, humora, magas kora ellenére is hibátlan beszéde egy gordonka zengésére emlékeztet, s ezt a hangzást „Laci”, az unoka zizegve-lihegve, ugrándozva díszíti mindenféle futamokkal. Míg Katona Évának jobbára csak a hangját halljuk, az unoka tesz-vesz, felolvas, beszélgetésbe elegyedik a közönséggel, hárfázik, rakosgat, olykor kék selyemköpenybe, máskor keleti mintásnak tűnő díszes kabátba öltözik változó fények alatt, s mindez csöppet sem zavaró. A könyvekkel és tárgyakkal teli panellakást mutató vetítés képei alatt, velünk szemben állva vagy hátat fordítva, élőben dialogizál a géphanggal, vagy egyszerűen csak áll, s folyik belőle a számunkra néha rejtjeles utalásokat is hordozó szöveg. Közben egyre erősebben érezni a megidézett asszony személyiségét és felhőszerű jelenlétét a teremben.

„A lágertörténetek levegője nagymama lakásában még a polcon lévő bonbonos üvegcsében is ott van.” – meséli Göndör egy interjúban. Az első indítékok egyike leginkább a családot erősen érintő holokausztra való emlékezés, s az akkor átélt borzalmakra való rákérdezés igénye lehetett. A feltáruló múlt azonban magát a kérdezőt viselte meg. Bár a nagymama elmesélte, miképpen találkozott fiatal lányként Mengelével, a rögzített anyagot a megrendült egyensúlyú fiú először letörölte, később pedig – bár megtörtént az újramesélés – rájött, hogy nem lehetséges azt átadni másnak. Az élmény megoszthatatlanságának felismerésével találkozunk.

Katona Éva édesapja a Siesta Szanatórium orvosigazgatója volt. Egy lakossági feljelentés után munkaszolgálatra rendelték Balmazújvárosba, s aztán sose látták többé. „Katona doktor kislányát” 1944 tavaszán kaptak el a csendőrök a körúton, mondván, hogy eltakarta kabátján a sárga csillagot. Öt hét Auschwitz után a torni erdei lágerbe került, ott dolgozott a halálmenetig, amit szerencsés véletleneknek és rendkívüli erejének köszönhetően élt túl. Hazajutott, s nagyon hitt abban, hogy jófele mennek nálunk a dolgok. Tanított, iskolát vezetett. Könnyed angolsága, friss reakcióképessége, műveltsége és szellemessége ma is lenyűgöző. Unokája egy kölyökkutya izgalmával kérdezgeti őt irodalomról, történelemről, életről és halálról. Egyszer elárulja neki, hogy azért is nagyon jó, hogy létrejött ez a nagy beszélgetés közöttük, mert ő, túl a harmincon, érzi, hogy számára ez most az utolsó pont, hogy… Sosincs utolsó pont! – szakítja félbe végtelen egyszerűséggel és királynői nyugalommal Katona Éva. És ezt úgy mondja, hogy muszáj neki hinni.

Az utolsó pillanatokban a játékból felvett szilveszteri álarc mögött feltűnik az idős asszony arca. Közelről látjuk a kezét, és – unokája tenyerében – a még mindig feltűnően finom ujjait. Szokásától eltérően, most hagyta magát megérinteni. Megformáltságát tekintve olyan ez a bő óra kissé, mint egy fémhálóból formázott, félig kész Tiffany lámpa. Bizonyos sejtjeiben formás és színes, egymással összefüggő ólomüvegdarabkák világítanak, az üresen maradt sejtekben meg sejtelmes levegő van. De jó vele találkozni. Sőt. Csak visszagondolni rá is reményt adó.

Mi? Nagymamával álmodtam – Göndör László, Katona Éva és a Bíborszalon bemutatója
Hol? Trafó
Kik? Rendező: Göndör László. Társrendező: Laboda Kornél Dzsangaman. Szereplők: Göndör László, Katona Éva (hang, videó). Hangdesigner: Bartha Márk. Hangmesterek: Somoskövi Bence és Nagy Botond. Fénytervező: Bredán Máté. Technikus: Lengyel Ákos Papa. Látványtervező: Csoma Gabriella. Hang- és videóvágó, koncepció: Láng Alexandra. Dokumentumfilmes anyagok rendezése, operálása: Bartha Máté. Dramaturg, koncepció: Bódi Zsófi. Külső konzulens: Ördög Tamás. Pszichológus konzulens, koncepció: Horváth Lili Olga. Produkciós asszisztens: Szakács Zsuzsi. Produkciós vezető: Mayer Dániel.