Ez is olyan előadás, amit biztosan nem fognak megnézni azok, akiknek mindenképpen látnia kellene. Nézni persze mindenkinek érdemes, aki szereti a jó színházat, de látni és főleg megérteni azoknak kellene, akik azt hiszik, hogy újságot írnak, pedig csak az aljamédiában, a csicskasajtóban tapicskolnak. A Katharina Blum elvesztett tisztességét láttam a budaörsi Latinovits Színházban.

Fotók: Borovi Dániel

És ne higgye senki, hogy Máté Gábor ezt az undorral emlegetett „politikai színházat” műveli Budaörsön (azt ugyanis, a középkorból mélyhűtött üzenetekkel, sugallatokkal és vaskos állításokkal máshol tálalják fel), mindössze megelevenít egy történetet, és máris ott a kérdőjel – a többi pedig ránk van bízva. A nagykorú nézőközönségre.

A történet egy fiatal nőről szól, Katharináról, aki csöppet sem szent, nem holmi égi tünemény, hanem egy hétköznapi teremtmény, aki dolgozik és boldogságra vágyik; szerencsés is, amennyiben a környezetében jó emberek is akadnak, és nagyhirtelen még egy szenvedélyes szerelem is felbukkan. Nem, kapcsolat az nincsen, egyetlen éjszaka csupán. Ebből fakad a bonyodalom.

A szerelme ugyanis egy keresett bűnöző – az ő szökése révén kerül Katharina a rendőrség és a sajtó intenzív érdeklődésének középpontjába, és noha a lányt nem vádolják semmivel, a mocskos módszerek tágas tárháza nyílik ki előttünk. Ami a rendőrséget illeti, ott van minden, ami egy kiszolgáltatottnak vélt fiatal nőt érhet: alázás, durvaság, néma jóakarat, halvány szánalom, még halványabb vonzalom. Chován Gábor leplezetlenül undorító Beizmenne bűnügyi tanácsosa mellett Ilyés Róbert Hach államügyésze leplezetten undorító, Páder Petra rendőrnőjében föltámad némi együttérzés, Böröndi Bence főfelügyelőjében annál is több. Bánki Mihály kamerázó detektívje a szenvtelenségével, cinizmusával és buzgóságával hoz egy manapság ismerős archetípust.

Ez a paletta azért fontos, mert jelzi a figurák kidolgozottságát: itt a mellékszerep is fontos, mert az összképnek lényeges része. Katharina okosan és megfontoltan viselkedik a kihallgatás során, tudatos és öntudatos állampolgár, a méltatlankodása, értetlensége is normális, hiszen tényleg elképesztő és szürreális az egész. De nem lehetetlen, nem kizárt: holnap veled is, holnapután velem is…

Pedig ez még csak a kezdet, a lényeg – és az előadás hajókötél erősségű vezetőszála – az incidenst kísérő bulvárhadjárat. Mintha egy kézikönyv lapjai elevenednének meg színpadon, egy olyan kézikönyvé, amelynek pontjait nap mint nap működni látjuk: a hazugságot, a torzítást, az aljas manipulációt, az alany módszeres és kíméletlen tönkretételét. Katharinára egy Zeitung nevű bulvárlap gátlástalan firkásza, Werner Tötges „repül rá” – nálunk a gyáva verzió, a politikai propagandalapok és a „kesmák” névtelen „kovácsandrásai” teszik ugyanezt. Tötges személyesen rombol, a mi névtelenjeink csak a klaviatúrájuk előtt bátrak. Nem néznek szembe Katharinával. Így maradnak életben…

Máté nyers és intenzív teatralitással vitte színre Katharina Blum történetét – a majdnem üres színpad, az oldalt ülő szereplők, a nem túl sok, de hangsúlyos narráció, a zene, a hangok, a mozgás mind egy irányba hat: Hartai Petra kivételes alakítását támasztja meg és emeli ki. Hartai precízen felépített, minden pillanatban uralt és kontrollált játéka transzparenssé, érthetővé és igen, normálissá teszi a tisztesség elvesztését. Mutatja a fegyelmezettséggel, aztán irtózással és undorral fedett szenvedélyt, míg végül eljut az egyetlen logikus lépésig.

Körülötte változatos népek – afféle morális keresztmetszet avagy „tisztességmátrix”. A Blorna házaspár, Katharina munkaadói jó és rendes emberek, akik habozás nélkül, szilárdan állnak házvezetőnőjük mellett, miközben őket sem kíméli a vérszagra gyúró bulvársajtó. Mertz Tibor Hubertje és Takács Kati Trudéja rutinos és eleven, pezsgő kapcsolatban élő házaspár; remek alakítás az övék is, némi humor, derű és vigasz az éjsötétben. Akárcsak Spolarics Andreáé, aki Katharina keresztanyját játssza, és miközben egyszerre szeretettel és gépiesen vezényli Bregyán Péter Konrádját, az élettársát, őszintén aggódik Katharináért.

Az árnyékos oldalon tolonganak a megalkuvók – Kaszás Gergő Aloisa, aki habozás nélkül kiegyezik, hogy mentse a bőrét, az elvnélküliek nagy családjából való gerinctelen; aztán Lüding, aki otthonosan mozog a piszkos politikai játszmák világában, Kocsó Gábor simulékony mozgással hozza-viszi a színpadon… És az „újságíró”, a tenyérbemászóan gátlástalan firkász, aki már nem is emberből, csak embertelenségből van, ő is milyen ismerős, Kolnai Kovács Gergely alakításában az egyik „kovácsandrás” a sok közül, akik sunyin lesben állnak, ártani, bántani mindig készen.

Többször láttam én ezt a darabot, a Heinrich Böll regényéből Bereményi Géza által dramatizált Katharina Blum elvesztett tisztességét, de ennyire brutálisan húsbavágónak, aktuálisnak, rólunk és nekünk szólónak nem éreztem soha.

Mi? Heinrich Böll – Bereményi Géza: Katharina Blum elvesztett tisztessége
Hol: Budaörsi Latinovits Színház
Kik? Rendező: Máté Gábor. Szereplők: Mertz Tibor (Dr. Hubert Blorna), Takács Katalin (Dr. Blornáné Trude, a felesége), Hartai Petra (Katharina Blum, a házvezetőnőjük), Spolarics Andrea (Else Woltersheim, Katharina keresztanyja), Bregyán Péter (Konrad Beiters, Else élettársa), Fröhlich Kristóf (Ludwig Götten, keresett bandita, Kommandós), Böröndi Bence (Moeding főfelügyelő), Páder Petra (Pletzer rendőrnő), Chován Gábor (Erwin Beizmenne bűnügyi tanácsos), Ilyés Róbert (Peter Hach államügyész), Kaszás Gergő mv. (Alois Sträubleder), Kocsó Gábor m.v. (Lüding), Kolnai Kovács Gergely m.v. (Werner Tötges, a Zeitung újságírója, Kommandós), Bánki Mihály e.h. (Detektív, Hoteltulajdonos, Kommandós), Hencz András e.h. (Taxis, Telefonáló, Újságíró, Kommandós). Fordító: Bor Ambrus. Dramaturg: Vörös Róbert. Díszlettervező: Kálmán Eszter. Jelmeztervező: Keszei Bori. Világítás: Sokorai Attila. Zenei vezető: Friedenthal Zoltán. Mozgás: Hojsza Henrietta. A rendező munkatársa: Juhász Gabriella. Súgó: Szekeres Vanda.