Schwechtje Mihály színházi munkáit Az örökség óta kísérem figyelemmel. Ez a valós tényekből kiinduló, falun játszódó történet nyomorról, gyermekkereskedelemről, szegregált egymás mellett élésről vitára késztető, friss hangon megszólaló előadás, amelyért a szerző-rendező és az előadás is méltán kapott díjakat. 

A Szex. Újra. El. szintén valós alapról rugaszkodik el. Ez az alap az erőszakos cselekményekkel is kapcsolatba hozott incel (involuntary celibacy – önkéntelen cölibátus) mozgalom és Robin Hanson közgazdász szexuális újraelosztásról szóló elmélete. Utóbbi szerint a szex alapjog, és akinek nem jut belőle, azt az államnak pénzzel vagy szexrobotokkal kellene kompenzálnia, megelőzve ezzel a frusztrációból fakadó erőszakot. A próbafolyamat során a színészek erre a témára improvizáltak, elképzelve, milyen lenne az a világ, amelyben Hanson elképzelése megvalósul. Schwechtje Mihály az improvizációkat felhasználva írta meg a szöveget. Bevallom, a gondolatkísérlet végeredményét látva mély tanácstalanságban hagytam el a színházat. A színészi játék nyújtotta örömök mellett ugyanis nem éreztem azt, hogy az előadás a témafelvetésen túl bármennyire is elmélyedne ebben a – kétség kívül fontos – kérdéskörben. 

Fotók: Horváth Judit

Látunk egy szándékosan töredékes történetet, amelyben a magukat a szexelosztásban elnyomottnak érző omega férfiak fellázadnak az alfák és a béták ellen. Kavargunk az évszázadok és az idősíkok között, az időbeli eltévedtséget erősítik az ókori tógákra emlékeztető (férfi)jelmezek és Nagy Sándor emlegetése. A színészek többször kiszólnak hozzánk, hogy ne is csodálkozzunk, ha nem értünk semmit, meg ezek a kortárs drámák, hát, azokról is megvan a véleményük, és különben sem hiszik el, hogy erre kell használni a színészetüket. Ettől azonban nem lesz természetesebb a játék, van az egésznek valami – nyilván szándékoltan – kimódolt jellege. Valami tegyünk bele még több meghökkentő geget, keverjük a stílusokat, legyen akkor már Hollywood, musical- és filmvilág, fakadjanak dalra a színészek, legalább akkora gesztusokkal, mintha a Madách színpadán lennének, csak közben bele ne ütközzön a kezük az Örkény stúdió miniatűr színpadának falába. Hogy ez ne történjen meg, a díszletet Láng Imola leplekre festett, különböző irányokba haladó, összességükben labirintusjelleget mutató lépcsősorai adják. 

Farkas Bence zenéjének és Máthé Zsolt dalszövegeinek köszönhetően a zene üdítő, humoros pillanatokat magában rejtő része az előadásnak. Főleg Ficza István remekel hangban és musicalgesztusokban, de a többiek is jól hozzák ezt a stílust.

A zenén kívül is vannak kifejezetten humoros részek, például amikor a Kerekes Éva által játszott nőt elküldik jutalomnak egy omegához (Ficza István). Egyszerre képes láttatni a karakter iróniáját, és azt, ahogy ő színészként benne van ebben a helyzetben. 

Bajomi Nagy György vezérként és omegaként is tébláboló, a helyét nem találó, bizonytalan figurákat hoz, rokonszenves játékát nézve azonban az is felmerülhet a nézőben, hogy színészként sem találja a helyét az előadásban. Vajda Milánnak határozottabb karakterek jutottak, vagy ő érzi magát jobban ebben a színpadi világban, nemcsak a frizuráját, de a szerepeket is magabiztosan váltogatja. 

Józsa Bettinának és Ficza Istvánnak jut egy nagyobb ívű szereppáros: a kiutalt robotnő, aki nem is robotnő, csak eljátssza, és a színlelt robotban a nőt látó, így menthetetlenül beleszerető omega férfi párosa. Egy romkom alaphelyzet, amelybe az alkotók talán az előadás által felvetett kérdésre adandó válaszukat igyekeztek becsomagolni: felsorolhatjuk a görög ábécé összes betűjét, és gyárthatunk elméleteket igazságos és igazságtalan társadalmi elosztásról, „már megint itt van a szerelem”, ahogy a Bizottság énekelte, amit nem lehet se robotizálni, se rendelettel kiutalni. A filmgyári klisékre aztán rátesznek még egy lapáttal, amikor az egymásra találó szerelmesekből egyszer csak Batman és Catwoman lesz.

Nem tudom, a téma ismeretében ki milyen előzetes várakozásokkal ül be erre az előadásra. Én mindenesetre (éppen azért, mert már láttam az író-rendezőtől előadásokat) nagyon mást vártam. Valami realistábbat és társadalomkritikusabbat, azt hiszem. És az egyáltalán nem baj, hogy rácáfolva ezekre a várakozásokra, nagyon mást rendezett. (Előző este egy másik fiatal rendező munkáját nézve éppen azon gondolkodtam, hogy milyen gyorsan megszokottá, és így hatástalanabbá tudnak válni a már két-három előadásban látott stílusjegyek.) Azért a tanácstalanság az előadással kapcsolatos alapérzésem, mert továbbra sem értem, hogy mi lehetett az alkotók célja ezzel a megközelítéssel. Szórakoztató formában felmutatni a hansoni gondolatkísérletet tarthatatlanságát? Közben úgy tűnik, hogy ez egy erősen megosztó előadás, néhány kollégám reakciójából ugyanis azt látom, hogy őket nagyon is vitte magával, és sokkal többet látnak benne. Várom az érveiket.

Mi? Schwechtje Mihály: Szex. Újra. El.
Hol? Örkény Színház
Kik? Rendező: Schwechtje Mihály. Szereplők: Bajomi Nagy György, Ficza István, Józsa Bettina, Kerekes Éva, Vajda Milán. Dramaturg: Németh Gábor. Dalszöveg: Máthé Zsolt. Díszlet: Láng Imola. Jelmez: Ignjatovic Kristina. Zene: Farkas Bence. Világítás: Balogh Csaba Andor. Súgó: Horváth Éva. A rendező munkatársa, ügyelő: Borhi Lilla.