Mennyire kell ismerni egy összetett színházi projektet ahhoz, hogy megértsük az előadást, amit nézünk? A 2078 km esetében érdemes, hiszen itt az út a fontos, a megtett távolság a célig.

Fotók: Pál Anna

És hogy mit látunk a színpadon? Fiatalokat négy országból, Franciaországból, Csehországból, Szerbiából, és természetesen Magyarországról. Látszólag igen heterogén csapat, akár korukat, akár társadalmi osztályukat, akár származásukat tekintjük, de mindannyian ugyanarról beszélnek: a távolságról. A távolság, szociális, kulturális, lelki és fizikai (Kikinda, Prága, Hernádszentandrás és Párizs Budapesttől mért távolsága 2078 km), mozgással, hanggal vagy a nyelv által is kifejezhető, ahogy az is, miként lehet e távolságot közelséggé változtatni. A padon alvó hajléktalant látszólag nem sok különbözteti meg az út szélén álló stoppostól, az online világ mindannyiunk számára megszünteti a valódi együttlét tereit, és a Chuck Norrisról szóló vicceken is mindannyian tudunk nevetni. Ez csak három dolog a sok közül, amit az előadás rövid jelenetei a távolság kérdése kapcsán felvetnek. De hogy kik ezek az emberek a színpadon, és mit csinálnak közösen, azt csak úgy érthetjük meg, ha megismerjük az egész projektet, aminek a szentendrei bemutató ugyan nagyon fontos, de csak egyetlen állomása. A legjelentősebb dolgok – a színháztól szokatlan módon – nem a közönség előtt történtek.

A What’SAP nevű nemzetközi projekt, amely két éven keresztül tart, nagyjából most érkezett el a feléhez. Négy (részben vagy egészen) szociális színházzal foglalkozó társulat vesz benne részt. Az egyik a francia Compagnie DK-BEL, amely inkluzív tánctársulat, mozgássérültekkel hoznak létre táncelőadásokat, ahogy idehaza például az ArtMan Egyesület. A másik csapat, a szerbiai Kulturanova főképp a fiatal korosztállyal foglalkozik, fiatalokkal készít közösségi színházi alkotásokat. A cseh társulat, a Divaldo Archa a dokumentarista színházi formát használja, míg a magyar Pro Progressione ilyen tárgyú projektjeiben elsősorban a színházpedagógia eszközeit alkalmazza. A What’SAP fontos részét képezi a társulatok közötti tudás- és tapasztalatcsere, valamint az egyéni módszertanok alapján egy közös módszertan kidolgozása. Így a program azzal indult több mint egy évvel ezelőtt, hogy a csapatok vezetői egymásnak tartottak workshopokat, majd a projektben résztvevő gyakornokoknak egy tábort, ahol azok elsajátíthatták a módszertant.

Tavaly szeptembertől idén májusig mindenki a saját országában dolgozott az általa választott hátrányos helyzetű csoport tagjaival. A Pro Progressione az InDaHouse Hungary Hernádszentandráson működő programjának öt fiataljával, Kuru Jánossal, Balog Józseffel, Dányi Márkkal, Kiss Armanddal és Gulyás Szabolccsal. Majd, egy franciaországi menedzsmenttalálkozót követően a művészeti vezetők, a gyakornokok és a civil résztvevők egy magyarországi nyári táborban dolgoztak közösen. Ennek eredményképp jött létre a 2078 km című előadás, amelyet a közönség két helyszínen és alkalommal láthatott, először a Szentendrei Teátrumban július 28-án, majd Hernádszentandráson, a TeatRom Fesztivál programjában július 29-én.

A What’SAP projekt ezzel még korántsem ért véget, az alkotók következő feladata az, hogy a táborból kapott inspirációk alapján létrehozzanak országonként egy-egy saját előadást fiatalok számára, amelyet a következő, prágai találkozón a többi csapatnak bemutatnak, és amelyet közösen gondolkodva pedagógiai-oktatási szempontból továbbfejlesztenek majd. A cél az, hogy létrejöjjön négy olyan érzékenyítő előadás, amelyeket a társulatok saját országukban rendszeresen játszhatnak iskolai csoportok számára.

Még mindig nem adtam pontos választ arra a kérdésre, hogy kikből áll a 2078 km című előadás stábja. Az előadás két rendezője, Horváth Kristóf (a Tudás Hatalom alapítója) és Sophie Bulbuyan (a Compagnie DK-BEL vezetője) a produkció létrehozása során a fiatalok által hozott gondolatokból és ötletekből indult ki. A színpadon pedig a Compagnie DK-BEL profi táncosait, az InDaHouse Hungary korábban említett öt fiatalját, valamint két magyar gyakornokot, a Kulturanova gyakornokait, valamint fiatal, szerb civil résztvevőket láthattunk. A cseh oldalról harmadgenerációs vietnámi menekültek szerepeltek ebben a projektben. Prágában ugyanis él egy nagyobb vietnámi közösség, amelynek tagjai kevéssé integrálódtak az idők során a cseh társadalomba, viszonylag izoláltan élnek a saját szokásaik, kultúrájuk szerint, amelyet a Divaldo Archa csapata szeretett volna jobban megismerni.

És hogy mi látszik mindebből a színpadon, amikor a huszonhárom játszót nézzük? Semmi és minden. Semmi, hiszen csak a csoport heterogenitását látjuk, az egyes résztvevők történetét nem ismerjük, és mindenki előítéletei szerint próbálhatja meg eldönteni, ki honnan, milyen környezetből érkezett. Ugyanakkor épp ez az eldönthetetlenség válik az előadás legnagyobb erősségévé is, hiszen sokszor még az is kérdéses, vajon ki a profi és ki a civil résztvevője a produkciónak. Azt hiszem, az előadás kifejezetten erre törekszik, hogy összezavarja prekoncepcióinkat, és hogy emiatt képesek legyünk azt látni a színpadon, aki ott van: az embert magát.

Másrészt azt is fontos látni ebben a kulturális sokszínűségben, hogy milyen eszeveszett távolságokat tud legyőzni a puszta akarat, és hogy az inklúzió a gyakorlatban milyen perspektívákat nyit. Nekem, itt Magyarországon mindez azt üzente, hogy bár tudom, hogy az ember születésének helyszíne és életkörülményei erősen meghatározzák a lehetőségeit, a társadalmi mobilitás is csupán döntések kérdése – nagy baj, hogy ezeket a döntéseket nálunk szinte sosem az arra alkalmas emberek hozzák meg.

Köszönöm Móga Piroskának, a What’SAP művészeti vezetőjének a cikk megírásában való segítséget.

Mi? 2078 km
Hol? Változó helyszínek
Kik? Pro Progressione, TeatRom és Indahouse Hungary. Partnerek: Archa Theatre, Compagnie DK-BEL, Kulturanova. Támogató: Kreatív Európa program