Napról napra

Van-e értelme közösségi színházat csinálni, miközben olyan sok jó színész van, akiket színpadon nézhetünk? Milyenek ezek az előadások, amelyek személyesen fogalmaznak magukról és a közösségükről – ahhoz képest, hogy nem is színészek játszanak bennük? Nyilván bárki megmutathatja színházi formában is, amit erre érdemesnek gondol, és ami mások érdeklődésére is számot tarthat, hiszen az egyéni mintáink […]

Mennyire kell ismerni egy összetett színházi projektet ahhoz, hogy megértsük az előadást, amit nézünk? A 2078 km esetében érdemes, hiszen itt az út a fontos, a megtett távolság a célig.

Idén ősszel az Örkény Színház nagyszínpadán gondoskodó szakmában dolgozó emberek álltak a társulat színészei mellett. Ebből az apropóból kezdeményeztük az alábbi beszélgetést, amelynek fő kérdése: mi történik egy adott színházi irányzattal a struktúra különböző szegmenseiben?

Mindenki fél valamitől? – teszi fel a kérdést a Trafó Gondolat Generátor című programja, a válaszon pedig nem gondolkodunk sokat, hiszen erről szól a féléves munkafolyamat során civil fiatalokkal elkészített előadás: igen, mindenki fél. A kérdés inkább az, hogy mindenki ugyanattól fél-e, és hogy mennyire.

A Mu Színház vezetése idén gondolt egy nagyot, és a korábbi évekhez képest, nem kis kockázatot vállalva újragombolta az Open névre keresztelt közösségi színházi fesztivál programját. Idén nem hívtak előadásokat külföldről, s nem tűztek műsorra egyetlen, repertoáron egyébként is futó részvételi előadást sem, ehelyett a november 11-től 16-ig tartó, közel egyhetes időkeretet az SZFE drámainstruktor […]

A kezdeményezés üdvözlendő: a szombathelyi Weöres Sándor Színház első, közösségi színházi előadását Czukor Balázs rendezte Gátak és gátlások címmel. A szülésről van szó – civil szereplők bevonásával, személyes történeteikre alapozva.

A 11. Ördögkatlan Fesztiválon mutatta be a már alakulása pillanatában híres, erős hátszéllel rendelkező Sztalker Csoport az első független előadását William Faulkner regénye alapján, és velük párhuzamosan tartotta a fesztiválfalvak lakossági történeteit feldolgozó sorozatának ötödik bemutatóját a villányi borvidéken is már méltán legendává vált K2 társulat. Előbbi a velejéig színházi hátterű fiatalok csoportos, zenés-akrobatikus elgondolkodása […]

Nemcsak a sötétben kuksoló és csöndben nagyokat érző tömegnek kell ilyenkor lenni, hanem demonstrálni is kell a színpadon lévőkkel az összetartozás érzését.

A puzzle darabkái nem feltétlenül illenek össze – és nem csupán azért, mert van, aki napsütéses őszre emlékszik, más meg a ködös időben biztos –, mégis tökéletes társadalmi totált, éles nagyképet kapunk. Ami mégis működteti az előadást, az az őszinteség, a hitelesség, az önazonosság…

Hogy világos legyen: a probléma egyáltalán nem az, hogy amit látunk, nem eléggé „színházias”. Épp ellenkezőleg: nem elég „életes”.

Novemberben csatlakoztam résztvevő kritikusként a projekthez, s onnantól kezdve igyekeztem minden csapattal minél több időt eltölteni – a projekthéten én magam is leköltöztem a „hódjárókkal” Vásárhelyre és onnan ingáztam a települések között – annak érdekében, hogy egyformán megismerhessem a diákokat, nyomon tudjam követni az egyéni kompetenciák fejlődését és a közösségi színházi előadások létrehozásának lépéseit.

…mindenki belemászik a másik életébe, és csápjaival új röppályára állítja.