A játék vége felé van egy pillanat, amikor a főhőst játszó László Zsolt rosszat sejtve kimegy a lakásából, s mikor visszajön, csurog a vér a kezéről. Annak az agyonvert macskának a vére ez, amelyről – mint az első percekben megtudjuk – a gazdája sem tudta, hogy nőstény avagy hím. Egy biztos: a vér – az vér.

Fotók: Lakatos Péter

Magyarul már tavaly decemberben, 2022 karácsonya előtt színre került ez a darab a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, Andrei Şerban kicsit mechanikusan dinamikus rendezésében, B. Fülöp Erzsébet nagyszerű főszereplésével. Sőt, a 9. MITEM, a Madách Nemzetközi Találkozó keretében a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadának közönsége is láthatta a kétrészes előadást, melyről a szinhaz.net oldalán számoltam be nemrég („Feszítsd meg!”, 2023.05.18.). S mivel abban az írásban igyekeztem elmondani a legfontosabbakat a kiindulásul szolgáló 1912-es Bernhardi professzor című Schnitzler-darabról s magáról Robert Icke-ról, az 1986-ban született, s máris sok-sok klasszikus művet átíró-átdolgozó, igen sikeres brit drámaíró-rendezőről is, ezeket most nem ismétlem meg.

Elmondom viszont, hogy a temesváriak produkciója után, de már közben is fel-felvetődött bennem: hol a dramaturg? Később láttam, hogy volt annak az előadásnak fordítója, segédrendezője, asszisztense, de nem volt a szöveggel bíbelődő dramaturgja. Ha lett volna, talán nem lett volna több mint három óra ez az egyébként ritkás szövetű színmű. Şerban, aki 2022 márciusában a Kolozsvári Állami Magyar Színházban már megrendezte Icke Oidipusz-átdolgozását, úgy tűnik, elfogultan bízik az angol drámaíró csillagban. Icke immár második darabját rendezve nem kérdőjelezte meg kedves szerzője művét. Úgy, ahogy volt, színpadra tette, de – tehetségének köszönhetően – erős formai megoldásokkal elérte, hogy a színészi munkák értéke a dramaturgiai hiányosságok ellenére is kitessék a produkcióból.

A rendkívül küzdelmes időket élő Átriumban 2023 júliusának első szombat estéjén aztán megtörtént a darab első itthoni bemutatója is. Az alaptörténet már Schnitzlernél annyi vérforraló mozzanatot tartalmaz, hogy a sztori kedvéért nem nagyon törekszik az ember újranézni a főhős vesszőfutását. Icke átdolgozása pedig oly sok megkötéssel él a mű színpadra vitelével kapcsolatban (pl. ellentétesen kiosztott férfi-női szerepek, színes bőrűek és fehérek színre léptetése véletlenszerű szereposztásban), hogy ez a reális rémtörténet felszínén táncoló, s már előzőleg megismert szerzői izgágaság és díszítő hajlam engem nem vonzott különösképpen. Icke mint jól informált, jeles tanuló tudja, mi foglalkoztatja a jelenkor emberét, vagy inkább, hogy mivel önti le azt a média. Így az eredeti Schnitzler-mű alapkonfliktusa s vele az antiszemitizmus jelensége mellé behozta a feketék és fehérek ellentétét, az egyneműek szerelmét és a nemi hovatartozás, a transzlét problémáját is. Ettől az alaptörténet megroggyan, s a darab iskolásan sokat markoló és plakátszerű lesz, méghozzá igen hosszadalmasan. Dolgozott is bennem a kíváncsiság: vajon mit kezd Alföldi Róbert ezzel a terjengős szöveganyaggal?

Sejtésem szerint fogta, olvasta, majd azt mondta: „Á, dehogy!” S a darab – Hevér Ádám egészen friss, remek fordításában, Ugrai István célratörő dramaturgiai hozzájárulásával – bravúros húzásokkal és statáriális rövidségű, értelmező beszúrásokkal (lásd pl. a woke-jelenség nyílt színi magyarázatát) értékes és élvezetes, egyrészes színházi előadássá változott.

A zöld és a zöldeskék puha árnyalataiban játszó szűk kórházbelsőt és az orvos egyszerű lakását egyszerre mutatni tudó díszlet Tihanyi Ildi munkája. De ő tervezte a szűkszavú kórházi munkaruhákat is, a Kocsis Gergely által megformált pap és az atya egyszerű öltözékét, és neki köszönhető a Söptei Andrea által lélegzetelállító korszerűséggel alakított minisztériumi nagysága selyemcukor fényű, magas sarkú, zöld „üvegcipője” is. A legmeghökkentőbb pillanat László Zsolt professzorasszonyának bejövetelekor áll elő. A színész ugyanis szoknyát és ciklámenszín selyemblúza alatt diszkréten domborodó kebleket visel. De mindez csak villanásnyi időt kér. Utána csak ez embert, a kvalitásos, nagy gyakorlatú orvost látjuk László Zsolt remek játékában, s már nem az a fontos, hogy nő-e vagy férfi, akit lincselni akarnak, hanem hogy ember, akit megtépáz a sokaság.

A történet ijesztő lényege megmaradt: egy magánkórház sürgősségi osztályára behoznak egy fiatal lányt, aki a saját magán elvégezni próbált abortusz következtében most vérmérgezés miatt haldoklik, bár erről néki nincs tudomása. Ruth Wolf asszony, az intézet nagy tudású, férfierővel és férfiúi vágyakkal rendelkező vezetője (László Zsolt) óvja a lány utolsó óráit, ezért nem engedi be hozzá a leány (épp repülőn közeledő) szülei által felkért papot (Kocsis Gergely). Ez óriási felháborodást kelt a kisebb és a nagyobb „világban”. Odakint úgy rakják össze a történéseket, hogy a zsidó származású, leszbikus nő nemcsak azért nem engedte be az utolsó kenet feladására a papot, mert az fekete, hanem elsősorban azért, mert az egy keresztény rítust akart volna elvégezni.

Ez a gondolat a belső munkatársakat is eléri. Az intézmény jövőjét szem előtt tartó, idősebb Cyprian doktor (Márton András) egyre nehezebben vesz lélegzetet, igen pontos színészi jelek üzenik meg a figura közelgő halálát. (Elképesztő, ahogyan Márton András később, a lelombozó tévévita során pár méretes arany fülönfüggő segítségével változik át sarkosan nyilatkozó fekete aktivista asszonnyá.) Hardimant, a tüntetően vallásos férfiút Kocsis Pál alakítja, olyan bentléttel, hogy be kell valljam, úgy jártam, mint az egyszeri néző. Amikor az általa játszott alak valami igazán fertelmes megjegyzést tett, úgy megütődtem, hogy némán felhörrentem: „No, de Pali!… Hát ez…” Murphyt, a Ruth zsidóságát fölkérdező, számonkérő doktort Valcz Péter játssza késélességgel, a Copley-t alakító Szatory Dávidot pedig rég láttam ilyen frissnek és indulattelinek. Mivel a bicskanyitogató modorú asszisztens (Kovács Máté) elárulja a lánynak, hogy pap jött hozzá, a lány felfogja, mi vár rá. Így nem adatik meg neki a nyugodt halál, a vezető orvos által elkerülni próbált félelmek és kínok között hal meg.

Az Átrium szövegváltozata elbánik kicsit a főszereplő magánéletével. A legkevésbé megrajzolt, de rokonszenves figurát, az orvos másvilágról idelátogató szerelmét, a bársonysimaságú, szeretetre méltó, az eredeti történetben demenciával küzdő, majd talán öngyilkossá lett Charlie-t Parti Nóra alakítja, s ő jelenti be narrátorként a sorsfordító napok múlását is. Az Icke-féle átdolgozás korszerűsítő eleme a lájkgyűjtő közösségi média szerepeltetése s a hivatalos tévék hangulati habverő eljárásainak megjelenítése. Van a kórháznak egy arculatfelelős reklámszakembere is, a Fülöp Tímea által játszott Rebeca. Fontos, jól elhelyezett információ, hogy a Ruth gyámolítását élvező transz kamasz (a remek Katona Péter Dániel) szülei a tévéműsorban kikérdezett orvos válaszaiból értesülnek fiuk rejtve viselt identitásgondjáról. Ez akaratlan, égető hiba az orvos részéről.

Ruth Wolf eltávolítása, a maga által létrehozott intézményből való kizárása és a gyógyítástól tíz évre való eltiltása a nyilvánosság csámcsogása és köpködése közepette, hol szemforgató, hol megfelelni próbáló emberek acsargása közben zajlik. Ahogy a meghurcolások történnek mifelénk is. Alföldi mérlegelő érzékenységének köszönhetően a játék végkifejlete az Átrium színpadán nem jelzi az orvos öngyilkossági szándékát, a kissé nyitva hagyott záró pillanat inkább csak a végletes egyedül maradást mutatja.

Készülj rá, nehéz lesz, ha példáját akarnád követni. S ügyelj a macskádra!

Mi? Robert Icke: Az orvos
Hol? Átrium
Kik? A Kultúrbrigád, az Átrium és a KULT2 produkciója. Játsszák: László Zsolt, Parti Nóra, Katona Péter Dániel, Kocsis Gergely, Söptei Andrea, Kocsis Pál, Márton András, Szatory Dávid, Valcz Péter, Kovács Máté, Fülöp Tímea. Fordította: Hevér Ádám. Díszlet- és jelmeztervező: Tihanyi Ildi. Világítástervező: Czibor Attila. Hangtervező: Remete Marcell. Producer: Zsedényi Balázs. Dramaturg, produkciós vezető: Ugrai István. Rendező: Alföldi Róbert.