Élt papíron 55 évet

A nyomtatott Színház folyóirat vázlatos története szikár adatokban az első lapszámtól az utolsóig
2023-08-14

1968. november

Megjelenik a Színház folyóirat első száma. A szerkesztőség tagjai: Boldizsár Iván főszerkesztő, Csabainé Török Mária főszerkesztő-helyettes, Koltai Tamás munkatárs. A szerkesztőség a mai Thália Színház épületében kap helyet, kiadója a Lapkiadó Vállalat.

1968. december

A lap a továbbiakban a Színházművészeti Szövetség folyóirataként jelenik meg.

A decemberi számban közlik Eörsi István Hordók című groteszk játékát. 1970 novemberéig tizenkét dráma jelenik meg a lapban.

1970. január

A kis alakú folyóirat új – és később véglegesnek bizonyuló –, nagyobb formátumban jön ki a nyomdából.

1971. június

A szerkesztőség a Báthory utca 10. szám alá költözik.

1973. március

A Színházművészeti Szövetség közgyűlésén Kazimir Károly beszámolójában éles kritikával illeti a lapot.[1]

1974. november

Pályi András a szerkesztőség tagja lesz.[2]

1976. június

A lap kikerül a Színházművészeti Szövetség fennhatósága alól. A továbbiakban a „Színházművészeti, elméleti és kritikai folyóirat” megjelölés olvasható a kolofonban.

1977. szeptember

Nánay István csatlakozik a szerkesztőséghez.

1977. október

A szerkesztőség új taggal bővül Hámori András személyében, aki két évig marad a lapnál.

1978. november

Megjelenik az első tematikus lapszám, amely teljes egészében a lengyel színházzal foglalkozik. 

1979. január

Első alkalommal jelenik meg a lapban mellékletként, kivehető füzet formájában dráma (Maróti Lajos: Közéletrajz). 2011-ig – kis megszakítással – folyamatos a drámaközlés.

1980. június

Forray Katalin a szerkesztőség munkatársa lesz a következő öt évben.

1980. október

A Színházművészeti Szövetség kritikus tagozata első ízben díjazza az előző színházi évad teljesítményeit (Színházi Kritikusok Díja). A szavazólapok megjelennek a Színház folyóiratban – azóta is, hagyományosan.

1981. június

Ézsiás Erzsébet csatlakozik három évre a szerkesztőséghez.

1981. október

A Színikritikusok díjának összesítését és szavazólapjait nem közli a lap, mivel a legjobb új magyar dráma kategóriában nyertes irodalmi mű, Kornis Mihály Hallelujája megjelentetését a Művelődési Minisztérium nem engedélyezi, ezért végül nemcsak ebben, semelyik kategóriában nem adják át a díjakat.

1984. január

Csáki Judit belép tagként a szerkesztőségbe.

1987. szeptember

A lapot a továbbiakban a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat adja ki.

1988. január

Koltai Tamás – rövid időre – távozik a szerkesztőségből, és a Képes 7 kulturális rovatvezetője lesz.

1988. augusztus

Szántó Judit csatlakozik a szerkesztőséghez.

1988. december 22.

Meghal Boldizsár Iván. A decemberi számban Koltai Tamás búcsúztatja.

1989. február

Hétéves késéssel, pótlólag átadják az 1980/81-es évad kritikusdíjait, és megjelenik a lapban a szavazás eredménye.

1989. augusztus

A korábbi főszerkesztő-helyettes, Csabainé Török Mária nyugdíjba vonul.

1989. szeptember

Főszerkesztő és főszerkesztő-helyettes hiányában a lapot az év végéig a szerkesztőség szerkeszti.

1989. december

Pályi András távozik a szerkesztőségből.[3]

1990. január

Feláll az új szerkesztőség: Koltai Tamás főszerkesztő, Nánay István főszerkesztő-helyettes, Csáki Judit, Szántó Judit, Csomor Mártonné szerkesztőségi titkár, Korniss Péter képszerkesztő, Nagy András tervezőszerkesztő, Sebők Magda olvasószerkesztő.

Újra bekerül a fejlécbe: „A Magyar Színházművészeti Szövetség Folyóirata”.

1990. augusztus

A lap kiadója az Arany János Könyv- és Lapkiadó Kft. lesz.

1991. július

Nagy András helyett Móricz Gyula veszi át a tervezőszerkesztői feladatokat.

1991. október–november

Megjelenik a Halász Péter munkásságát bemutató dupla szám.

1992. február

A lap folyamatos megjelenésének biztosítására létrejön a Színház Alapítvány. A kuratórium elnöke Szigethy Miklós, a Kereskedelmi Bank Rt. első vezérigazgató-helyettese, tagjai Babarczy László, Géher István, Koltai Tamás, Spiró György.

1992. április

A lap kiadója ettől a számtól kezdve a Színház Alapítvány. Összeállítás az Európai Színházi Unió budapesti fesztiválja alkalmából.

1994. július

Bérczes László csatlakozik a szerkesztőséghez.

1995. május

A Nemzeti Színházról tartott februári tanácskozás előadásai és felszólalásai teszik ki a teljes számot. A vitanapot a Művelődési és Közoktatási Minisztérium szervezte

1999. április

Új tipográfiával, új címlappal jelenik meg a lap, fejlécében újra a „Kritikai és elméleti folyóirat” megjelölés szerepel.

Bérczes László távozik a szerkesztőségből.

1999. május

A lap új képszerkesztője Koncz Zsuzsa.

2000. március

A szerkesztőség új helyre, a Németvölgyi út 6. szám alá költözik.

Megjelenik a Grotowski-különszám.

2001. április

Változik a lap arculata.

2003. április

Nánay István kilép a szerkesztőségből.

2003. november

Kutszegi Csaba a szerkesztőség új tagja (táncrovat).

2005. június

A Világszínház című periodika (szerk.: Tompa Andrea) átkerül az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kezeléséből a folyóirathoz, amely ezáltal új rovattal és 16 oldallal bővül. Tompa Andrea csatlakozik a szerkesztőséghez.

2006. március

Herner Dániel előkészíti az online megjelenést és digitalizálja a korábbi lapszámokat.

2007. március

Csáki Judit távozik a szerkesztőségből.

A lap új arculatot kap, illetve elindul a www.szinhaz.net, a lap online platformja Kutszegi Csaba szerkesztésében.

2008. nyár

Fennállásnak 40. évfordulójára a szerkesztőség tanulmány- és esszépályázatot hirdet, melynek eredményét októberben hirdetik ki. (A díjazottak között Herczog Noémi.)

2008. november

Megjelenik a folyóirat ünnepi száma DVD-melléklettel (Kovács Márton – Mohácsi István – Mohácsi János: 56 50 / Őrült lélek vert hadak, kaposvári Csiky Gergely Színház, r.: Mohácsi János).

2010. január

Tompa Andrea a lap főszerkesztő-helyettese.

2011. január

Megjelenik az utolsó nyomtatott drámamelléklet, Garaczi László Ovibrader című műve. 1979 és 2011 között összesen 362 drámamelléklet látott napvilágot, amelyek innentől online formában, a www.szinhaz.net-en kerülnek publikálásra.

2011. november

Meghal Csabainé Török Mária. Szántó Judit búcsúzik tőle a lapban.

2012. április 17.

Meghal Koncz Zsuzsa képszerkesztő. A júniusi számban Koltai Tamás búcsúztatja.

2012. május

A szerkesztőség új címre, a Böszörményi út 30-32. szám alá költözik.

2012. június

Az új képszerkesztő Schiller Kata lesz.

2012. november

Újrahasznosított valóság a színpadon. Dokumentarista színházi látlelet Közép-Kelet-Európából és a nagyvilágból címmel melléklet jelenik meg a lapban.

2013. március

Mennyi a nő? című tematikus szám.

2014. március

Ismét tematikus lapszám, címe: Mindenütt nő.

2015. július 18.

Meghal Koltai Tamás. A szeptemberi számban Ascher Tamás, Fodor Tamás, Forgách András, Herczog Noémi, Szántó Judit, Zsámbéki Gábor méltatja életművét.

A lap főszerkesztői teendőit a korábbi főszerkesztő-helyettes, Tompa Andrea veszi át.

2015. szeptember

Tompa Andrea vezetésével feláll az új szerkesztőség: Tagjai: Herczog Noémi, Králl Csaba (tánc), Rádai Andrea (www.szinhaz.net). A Színház Alapítvány kuratóriumának élére Nánay István kerül. A kuratórium további tagjai: Barda Beáta, Forgách András, Orlai Tibor és Rádai Andrea.

2016. május 5.

Meghal Szántó Judit. Az októberi számban Herczog Noémi és Tompa Andrea búcsúztatja.

2016. június 8.

A Színház folyóirat szakmai fórummal egybekötött rendezvénye a nyomtatott kiadás búcsúztatására a Jurányi közösségi Házban. A print megszüntetését az váltotta ki, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) jelentősen visszavágta a papíralapú Színház éves költségvetését.

2016. október

Boros Kinga személyében új emberrel bővül a szerkesztőség, feladata a határon túli magyar nyelvű színházak monitorozása. A posztot 2021 nyaráig tölti be, onnantól főmunkatársként segíti a lap munkáját.

Molnár Zsófia csatlakozik a laphoz olvasószerkesztőként.

2016. október–december

Budapest Főváros Önkormányzata támogatást nyújt a Színház folyóirat októberi, novemberi és decemberi számainak megjelentetéséhez. A szerkesztőség úgy dönt, „üzenetképpen” visszatér a lap hetvenes-nyolcvanas években használt, erősen retró hatású logójához, és részlegesen fekete-fehér borítóval jelenik meg.

2017. tavasz

Elindul a Színház folyóirat mentorprogramja fiatal kritikusok számára.

2017. október 2.

Elindul a Magyar Színházi Társaság (MSZT) és a Színház folyóirat közös színházszakmai beszélgetéssorozata, a Jó kérdés. Az első rendezvényt, melynek „Hol a nő helye a színházban?” címmel a Katona József Színház ad otthont, 2019. május 13-ig még további tizenhat követi.

2018. november 23.

Az 50 éves Színház folyóirat ünnepi rendezvénye a Három Hollóban. Az erre az alkalomra megjelent dupla számtól kezdődően a lap borítóját Nagy Gergő grafikus tervezi.

2018. tél

A magyar színház kísérletező tendenciáinak erősítésére a Trafó – Kortárs Művészetek Háza és a Színház folyóirat megalapítja a Lábán Rudolf-díj társdíját, a Halász Péter-díjat.

2019. november

Kelemen Roland előbb technikai munkatársként és a közösségimédia-felületek gondozójaként, később segédszerkesztőként csatlakozik a stábhoz.

2019. december 4.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nem engedélyezi a lapnak a Nemzeti előadásain készült fotók használatát.[4] A Nemzeti Színház előadásairól megjelent kritikákat innentől Forgách András grafikái illusztrálják.

2020. szeptember 1.

Tompa Andrea hivatalosan is lemond a főszerkesztői posztról. A szerkesztőség úgy dönt, kollektív szerkesztőségi felállásban viszi tovább a lapot. A felelős kiadói feladatokat Králl Csaba látja el, személyében a Színház Alapítvány kuratóriuma is új taggal bővül. A kuratórium élén Nánay Istvánt Tompa Andrea váltja.

2021. január

Rádai Andreát Schuller Gabriella váltja megbízott szerkesztőként a www.szinhaz.net élén.

2021. június

Molnár Zsófia olvasószerkesztői teendői mellett szerkesztői feladatokat is ellát.

2022. március–november

A Színház folyóirat második, két szemeszteres, komplex, szabadegyetem jellegű mentorprogramja fiatal kritikusok számára (a Játéktérrel és a Revizorral együttműködésben).

2022. november

A szerkesztőség bejelenti, hogy a 2022. decemberi számmal megszünteti a Színház folyóirat nyomtatott kiadását, és 2023 tavaszára egy új, korszerű, vizuálisan és szerkezetében is 21. századi honlapot fejleszt, ahol a régi netes tartalmak és a print vállaltan tematikus összeállításai együtt és egyszerre megjeleníthetők.[5]

2023. január

Némi csúszással megjelenik a Színház folyóirat 2022. decemberi, utolsó nyomtatott száma, mely teljes egészében a lapemlékezetről szól.

 

Az idővonalon terjedelmi okokból csak a fontosabb különszámokat jelöltük, az egyes lapszámokon belüli tematikus fókuszokat nem. Utóbbiak Koltai Tamás haláláig szórványosan jelentek meg a Színházban, de fontos, mondhatni programszerű jelentőségük volt, utána viszont ezek váltak hangsúlyossá, és alapozták meg a lap új szellemi arculatát.

 

Összeállította: Szabó István és Králl Csaba

 

[1] Lásd a Dokumentumtárban.
[2] Pályi András decemberre emlékszik, lásd a vele készült interjúban az 21–24. oldalakon.
[3] Pályi András júliusra emlékszik, lásd uo.
[4] A szerkesztőséghez eljuttatott indoklásában Vidnyánszky kifejti, hogy a lap működését politikai céloknak alárendeltnek és manipulatívnak tartja, tevékenysége folytán a hazai és nemzetközi közegben is torz kép alakul ki a magyar színházról.
[5] https://szinhaz.net/2022/11/28/ujratervezes/

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.