Az Átrium Színházat működtető Kultúrbrigád az évad elején bejelentette, hogy a független színházakat ellehetetlenítő kultúrpolitika miatt 2024-ben befejezik tevékenységüket. Ahogy a színház előcsarnokában több plakát is hirdeti: az utolsó évadukra, a végjátékra várják nézőiket.

Holt költők társasága. Fotó: Lakatos Péter

Bár az épület tulajdonosai jelezték, hogy az épületben továbbra is színházat szeretnének működtetni, most úgy tűnik, hogy az a tízéves, markáns korszak, amelyet a minőségi szórakoztatás és mellette a társadalmi kérdésekre reflektáló, a politizálástól sem visszariadó színházcsinálás jellemzett, véget ér. E korszak (jelenleg legalábbis úgy látszik) két utolsó bemutatója nem erre a helyzetre reflektál, nem politizál. A Holt költők társasága és az Anya csak egy van két olyan darab, amelyek bármelyik színház repertoárján ott lehetnének. Húzócímek, hiszen az első esetben a legendás film, a másodikban a népszerű Vámos Miklós-regény kedvelői potenciális nézők lehetnek.

Akkoriban kezdtem irodalmat tanítani egy vidéki gimnáziumban, amikor a Peter Weir által rendezett filmet 1989-ben bemutatták, már csak ezért is emlékezetes számomra (egy évvel később, a rendszerváltás lázas és reménykedő korszakában érkezett a film Magyarországra). Most, 33 évvel később, azok a kortársaim, akik az azóta eltelt évtizedeket a tanári pályán töltötték, éppen egy széthulló és kivéreztetett közoktatásból menekülnek, vagy kivárnak a nyugdíjig. Felállnak és protestálnak, kiállnak vagy ülve maradnak. Az 1959-ben, az USA-ban játszódó történet a hagyományokhoz körömszakadtáig ragaszkodó, tekintélyelvre, fegyelemre épülő oktatás és az irodalmat az élethez mankót adó esszenciának tekintő, önálló gondolkodásra, szabadságra nevelés konfliktusáról ma fájdalmasan időszerű.

Vidovszky György rendezése megtartja a történetet 1959-ben, a diákok hagyományos kollégiumi öltözetben vannak, az iskolában még bevett módszer a testi fenyítés. A tér azonban már nem realista. Rácsos vasszerkezetek jelzik a kollégium zártságát, szigorú szabályait, amelyek mögül – közül úgy kell kibújni egy kis szabad levegőért. A rácsokon kívül néhány pad alkotja a díszletet. A szövegben is alig vannak mai utalások, csak néhány szónál (amilyen például az unortodox) mordul fel a közönség ráismerően. Az igazgató (Végh Péter) és Keating tanár úr (Bányai Kelemen Barna) vitája elvileg bármelyik mai tanáriban elhangozhatna, azonban kérdéses, hogy ez a társadalmat már egyáltalán nem jellemző, szofisztikált, a másikat meghallgató vitakultúra jelen van-e még a tanári szobákban. Az előadás vége viszont – egyértelműen és keserűen – a mára, a hazai helyzetre reagál: a szolidaritás és a protestálás kifullad, marad a kényszerű igazodás. Felállni se könnyű, de állva maradni még nehezebb.

Holt költők társasága. Fotó: Mészáros Csaba

Keating tanár úr, a „Kapitány” szerepe kulcsfontosságú ebben a történetben, és Robin Williams után (aki annak idején Oscar-díjat is kapott a szerepért) kihívás eljátszani. Bányai Kelemen Barna azonban nagyon jó választás volt, hozza a természetesen jelen lévő, mégis karizmatikus tanárt, akinek a diákjai elhiszik, amit mond, és mi is elhisszük neki, hogy felszabadító hatással van rájuk. De azt is nagyon pontosan mutatja meg, amikor a tanár elbizonytalanodik és megijed attól, hogy a diákok tényleg követni kezdik. Méltó társa a színpadon Végh Péter, aki az iskolaigazgató szerepében az a hagyományokhoz megrögzötten ragaszkodó ember, aki hisz abban, hogy helyes, amit csinál.

Neil Perry szerepére a törékeny alkatú Katona Péter Dánielt választották. Ezt a törékenységet tovább hangsúlyozza az öngyilkosság előtti jelenet a meztelen felsőtesttel, kilátszó bordákkal. A Puckot játszó, önmagát a színjátszásban meglelő, majd ettől megfosztott Neil halálát Puck angyalszárnyaival, elemelt költőiséggel jelenítik meg. A zömök, gondolkodásában tömbszerű, hajthatatlan apát alakító Baksa Imre sokszor a hátával játszik, jelezve a karakter szembenézni képtelenségét. Az egyetlen női szereplő, Biró Panna Dominika Chris szerepében időnként átsuhanó színes tünemény ebben a férfi – fiú világban. Bárdi Gergő (Charlie) egy rendkívül vitális koboldot játszik.  A szerelmes fiú szerepében Kenéz Ágoston hihetően jeleníti meg a kamaszvágyakozást. Az osztálytársakat játszó Márfi Márk, Kovács Máté és Hajdu Tamás hézagmentesen illeszkednek a csapatba, miközben a szerep adta lehetőségek között mindegyikük megteremti a saját egyéni karakterét. (A színészeket nagyon jól eltalált, a karaktert jellemző hajviseletek segítik.)

Az első felvonás építkezést szolgáló, kissé lassúbb tempója után a második drámai feszültsége és feszessége bizonyítja, hogy a filmes alapanyagból több korosztályt is megszólító, a mának, nekünk szóló előadás készíthető. Kár, hogy ma már szinte nincsenek fiatal tanárok, akikre Keating hatni tudna.

Anya csak egy van. Fotó: Mészáros Csaba

Az erős társadalmi töltetű filmadaptáció mellett a másik bemutató egy kisebb egységet, a családot fókuszba állító regényadaptáció. Vámos Miklós regénye, az Anya csak egy van egy mániás depresszióban szenvedő anya és a tőle szenvedő család rajza, középpontjában az anya – fiú kapcsolattal, az anya betegségével és halálával. Az egymással váltakozó monológok szinte kínálják magukat a monodrámává átdolgozásra, amelyben a színész két szerepben mérettetheti meg magát. Erre a feladatra vállalkozott Ivanics Tamás.

A regény mottója, amelyet az előadás elején ki is írnak, hogy „a halálnak van humorérzéke”. És valóban, a nehéz téma ellenére nem hiányzik a humor sem a regényből, sem az előadásból.

A legnehezebb falat talán az anya – betegsége stádiumától függően is változó – karakterének eltalálása. A regényszöveg szerint egy rendkívül öntörvényű, túlzásokra hajlamos, szabad szájú és szabad lelkű asszony. Ivanics Tamás megformálásában nem mentes a szerepjátszástól, a színésznői allűröktől, ami egy teljesen adekvát megközelítés. Nehézsége az, hogy hitelesen kell rossz, de legalábbis nem jó színésznőt játszani, úgy, hogy pontosan érezhető legyen, a fals hang a szerepé, nem a színészé. A másik szereplő, a fiú valóban színész, pontosabban humorista, aki azonban kifejezetten elutasítja, hogy a színpadon túl benne ragadjon „a vicces Ladó” szerepében. Az első 15 – 20 percben úgy tűnt, hogy Ivanics Tamás még nem találja pontosan a célzott hangot. Ez a bizonytalanság azonban idővel eltűnt, és ettől kezdve magabiztosan és hitelesen tudott mozogni az előadás világában.

Anya csak egy van. Fotó: Mészáros Csaba

Ebben Nyulassy Attila sok apró rendezői ötlettel segítette. A monodrámáknál mindig kérdés, hogy a cselekvések tudnak-e szervesülni az egészhez, nem maradnak-e meg kényszerű tevés-vevésnek. Az Átrium előterében játszott előadáshoz a díszletet a bejárati ajtók és a függönyök, egy fogas, valamint a ruhatári pultra elhelyezett tárgyak (lámpa, gyógyszerek) jelentik. Ennyi bőségesen elég a helyszínek jelzésére, amelyek között a színész folyamatosan mozog. Van néhány egyszerű, de erős gesztus, például hogy a csokis süteményből arcra kent kelések lesznek, vagy a boncolást egy rúzzsal bőrre rajzolt belső térképpel jelzik.

Paradox módon, ahogy közeledünk az anya halálához, egyre több lesz a humor, és ettől mégsem lesz megúszós vagy kevésbé megérintő, amit látunk-hallunk, ekkorra már Ivanics Tamás magabiztos egyensúlyban tartja a tragédiát és a komédiát. Ide már nem kell se pongyola, se paróka, egyértelmű, hogy az alkotóknak van humora, és van érzéke ehhez a libikókához.

Mi? Holt költők társasága
Hol? Átrium Színház
Kik? Játsszák: Bányai Kelemen Barna, Végh Péter, Baksa Imre, Katona Péter Dániel, Kovács Máté, Kenéz Ágoston, Bárdi Gergő, Márfi Márk, Hajdu Tamás Miklós, Bíró Panna Dominika.  Tom Schulman forgatókönyve alapján magyar szöveg: Ugrai István. Díszlet: Tihanyi Ildi. Jelmez: Kálmán Eszter. Zene: Monori András. Világítás: Czibor Attila. Hang: Remete Marcell. Súgó: Zsolnay Andrea. Rendezőasszisztens: Bali V. Gergő. Produkciós menedzser: Király Krisztina, Studniczky László „Zsatyi”. Producer: Zsedényi Balázs. Produkciós vezető: Ugrai István. Rendező: Vidovszky György.
Mi? Vámos Miklós: Anya csak egy van
Hol? Átrium Színház
Kik? Játssza: Ivanics Tamás. Dramaturg: Ugrai István. Jelmez: Tihanyi Ildi. Világítás: Czibor Attila. Hang: Remete Marcell. Segédrendező: Sebestyén Anna. Produkciós koordinátor: Studniczky László „Zsatyi”. Produkciós vezető: Király Krisztina. Rendező: Nyulassy Attila.