Romano Nikolić – kinek szerzői előadásaként határozzák meg az Újvidéki Színház Antigoné – Be szép dolog puhára esni című produkcióját –, fiatal horvát színész és rendező, Dubrovnikban született, Zágrábban él. Azért nyúlt az Antigonéhoz, mert a háborúról és a háború következményeiről akart szólni. Felidézve az áldozatokat, a temetetlen holtakat, az ismeretlen sorsokat, a még fel nem fedezett tömegsírokat és az egész, felfoghatatlan tragédiát, amely a délszláv háború vége után bő húsz évvel sincs még kollektíven feldolgozva talán semmilyen értelemben. Mint mondta, a politikusok legfeljebb négy-ötévente, választásokkor hozzák szóba.

Fotók: Bartalis Előd

Ahogy elfoglaljuk helyünket a nézőtéren – történetesen Gyergyóújfalun, a 14. Nemzetiségi Színházi Kollokvium nyitónapjának egyik előadásán – mindent látunk, ami kell az újvidékieknek Romano Nikolić Antigonéjához. Középen jelzésszerű konyha: asztal, négy szék. Balra tűzhely, jobbra kombinált hűtőszekrény. Hátul kifeszített fehér vászon. Elöl termőföld, kis konyhakertnyi. Mellette otthagyott utánfutó. Nem látszik a rakománya, de a sarkánál egy emberi kéz lóg ki belőle.

Amikor a színpadkép életre kel, egy katona alsóneműre vetkőztetett halottat hoz be, és az utánfutóba teszi, majd távozik. A halott feláll, kimegy, így csinál helyet a következő számára, akivel a katona ismét érkezik. Jönnek-mennek a halottak, számolatlanul. A konyhaasztal mellett közben némán, feszesen áll Theiresziász, a vak jós szerepét játszó Ferenc Ágota. Az állásában, a dermedt nézésében annyi drámaiság sűrűsödik, ami önmagában is kitöltené ezt a másfél órás, eleven antik tragédiát. Az első mondatok a Polüneikész szerepét alakító Pongó Gábortól hangzanak el. (Aki szépen kinőtt az újvidéki társulatban, érett színésszé lett az utóbbi öt-tíz évben.) Rágyújt, leül a pódium szélére, és lassan, tagoltan közli: „Akkor születnek áldozatok, ha valaki nem tartja magát az egyezséghez. Önmaga rabja lesz. A saját áldozatává válik, anélkül, hogy akarta volna.” Az előadás szövege nem feltétlenül irodalmi értékű. A „nem feltétlenül”-nél is kevésbé. Talán egyetlen konkrét szophoklészi szó sem hangzik el benne. De arról szól, amiről a Balkánon élő, érző alkotók színházi előadás formájában gondolkodhatnak és gondolkodtathatnak mindenki mást is, Balkánon innen és túl.

A rendező a színrevitelnél a személyességet és a teatralitást állította egymás szolgálatába. Az előadás – mint arról nyilatkozatokban olvasni lehet – nem hagyományos módon készült. Az Újvidéken először rendező Romano Nikolić és a dramaturg Dorotea Šušak minden szereplővel interjúbeszélgetést folytatott, ami a megismerkedés mellett nyilván azt célozta, hogy felmérjék az alkotótársak privát viszonyát a háborúhoz. Azután a színészek improvizáltak a Szophoklész-tragédia jeleneteire, és ennek a munkafolyamatnak eredményeként alakult ki az előadás szövege.

Aki nem ismeri az alapművet, az ebből a produkcióból aligha fogja tudni visszafejteni a pontos cselekményt. Nem derül ki például az, hogy mi a kiváltó oka a két fiútestvér, Eteoklész (Kőrösi István) és Polüneikész halálos összecsapásának. Azt viszont láthatjuk, milyen égbekiáltóan abszurd, amikor két jó testvér, akik szeretik és becsülik egymást, és gyerekként (Szalai Bence és László Roland képében) kisgatyásan még boldogan fociztak, felnőve egymás keze által esnek el egy láthatatlan csatatéren. Egyebek közt azt sem tudjuk meg, hogy Haimón (Gombos Dániel) miért és hogyan vet véget az életének Antigoné (Crnkovity Gabriella) veszte után. Látjuk viszont az anyját, Euridikét (Figura Terézia) nehéz helyzetében. Nemcsak gyermekét gyászoló szülőként áll elénk, hanem úgy is mint egy elnyomó, zsarnok férj asszonya.

Kapunk ízelítőt a család életéből: Kreón (Mészáros Árpád) oly módon kívánja emberré (vagy kétéltűvé?) nevelni fiát, hogy a fiatalembernek a konyhaasztalra kitett tál vízbe kell tartania a fejét hosszasan. „Apa szeret téged” – távozik aztán az elégedett atya. Mészáros Árpád szögletes, szikár, sötét öltönyös Kreónja nem okvetlenül hat királynak. Önérdekű politikusnak sokkal inkább, aki dúltan beállít az ellene fellépő lánygyermek, Antigoné és Iszméné (Szabó Regina) konyhájába. A formálisan udvarias „Hogy vagyunk? Jól vagyunk?” után fegyelmezettsége hamar szétpattan. Ordítva, önnön lényegére szorítkozva kéri számon: „Miért csináljátok ezt velem?” De még egy országvezető is össze tud zavarodni néha, annyira, hogy amikor távozni akar, véletlenül a hűtőszekrény ajtaját nyitja ki. Mivel az előadástól nem idegen a humor sem. Mulatságos, szürreális betét például az az álomszerű jelenet, amelyben a férfiak félmeztelenül, horvát-szerb-magyar mintás népi szoknyában énekelnek, mintegy videoklip jelleggel. Az irónia is jelen van, mindenekelőtt akkor, amikor Haimón és a fehér tüllszoknyás Antigoné az esőben, áradó zenére elindulnak egymás felé, akár egy megbízható hollywoodi szerelmesfilmben. Pláne, hogy előtte a Kórus (Banka Lívia) közli: esni fog, és kinyitja az esernyőjét. Nyomatékos elem, fontos összetevő az Irena Popović Dragović által jegyzett zene, amely hozzájárul az erőteljes, kivédhetetlenül hatásos előadás expresszivitásához.

A színészi kifejezésmódok változatosak, ami alatt azt is értem, hogy némiképp egyenetlen az összteljesítmény. Crnkovity Gabriella Antigonéja mindenekelőtt képileg emlékezetes. Ahogy ül, fekete csipke gyászblúzában a konyhaasztalnál és körbetekergi őt a cigarettafüstje. A már említett Ferenc Ágota koncentrált jelenlétű Theiresziászáról alig lehet a szemet levenni. A női vonal jelentékenységét fokozza Figura Terézia, aki Euridikéként énekel, mint egy bizarr dizőz, majd összerogyott fia fölé hajolva mellkaskompresszióba kezd. Korábban egy múltbeli jelenetben a gyerekek az asztalnál játszottak az ujjacskáikkal ugyanilyet, újraélesztőset, és még dudorászták is hozzá az előírt Bee Gees-számot. Mindezen színésznők mellett, előtt ott sertepertél Banka Lívia, aki a Kórus szerepében a földbe ültetett árvácskákkal foglalkozik egész idő alatt. Végül a lehető legegyszerűbben, legtermészetesebben és legmegrázóbban elmond egy monológot az anyákról, akik húst szülnek mások fegyverének. Az árvácskák vérbe nyúló gyökereiről beszél, meg a testről, amin áthalad a golyó.

Aki azt reméli (velem együtt), hogy az újvidéki Antigoné eljut Magyarországra, és láthatjuk majd, az innen ne olvasson tovább, mert SPOILER következik.

Az előadás végén, amikor az összes szereplő felsorakozik a rivaldánál, a taps alatt az áldozatok ruháján, szívtájékon egyszer csak átüt és lassan szétterjed a vér. Még soha nem láttam színházban ennél átütőbb befejezést.

Mi? Antigoné – Be szép dolog puhára esni
Hol? Újvidéki Színház
Kik? Szereplők: Crnkovity Gabriella, Szabó Regina, Mészáros Árpád, Figura Terézia, Ferenc Ágota, Banka Lívia, Gombos Dániel, Kőrösi István, Pongó Gábor, Dupák Fanni, Szalai Bence, László Roland. Dramaturg: Dorotea Šušak. Díszlet és jelmez: Zdravka Ivandija Kirigin. Zene: Irena Popović Dragović. Fényterv: Vesna Kolarec. Fény: Bíró Tibor. Hang: Vukašin Vojvodić. Videó: Stefan Milošević. A zeneszerző assisztense: Nikola Dragović. A díszlet- és jelmeztervező asszisztense: Jovana Dugonjić. Smink: Bojana Radović. Fordítás: Raffai Telecski Ágnes. Ügyelő, súgó: Bíró Alekszandra. Plakát: Srđan Doroški és Romano Nikolić. Rendező: Romano Nikolić.