Archive of posts published in the tag: Újvidéki Színház

Turbuly Lilla: Kritikusdíjak egy kritikus időszakban

A kritikusdíj negyvenéves történetében eddig egyszer fordult elő olyan rendkívüli esemény, amely meghiúsította a díjazást: 1981-ben a politika szólt közbe. Akkoriban ugyanis minisztériumi jóváhagyás kellett a díjak kiadásához, és a tagok által a legjobb új magyar drámának megszavazott Halleluja, Kornis Mihály darabja nem ment át a cenzúrán. Ezért a kritikusok úgy döntöttek, hogy abban az…

Nem akarok mindenáron színpadon lenni

BALÁZS ÁRON tizenöt évig élt úgyszólván szimbiózisban az Újvidéki Színházzal. A társulat vezető színészének számított szerződtetésének pillanatától egészen 2015-ig. Az intézmény elhagyásáról, egy kivételes generációhoz tartozásról, a művész morális dilemmáiról beszélgetett vele a Mefisztó című előadás után PRESSBURGER CSABA.

Stuber Andrea: Magyarmiskásan

Fel- és délvidéki Parasztopera

Hajlok arra, hogy Pintér Béla Parasztoperája remekmű. Az a definíció mindenesetre illik rá, amit Spiró György úgy fogalmazott meg, hogy az igazán jó darab rossz előadásban, rossz közönség előtt is működik. Teljességgel elképzelhetőnek tartom, hogy a Parasztopera diafilmváltozatban vagy képregényformában is élményszerű lenne (+karaoke). Egyrészt rendelkezik az operaműfaj főbb jellemzőivel – bármily furcsán hangzik is…

Dömötör Adrienne: A kritika hely(zet)e

Tallózó vizsgálódás a színházi honlapokon

„Ki nem sz*rja le a kritikát az internet korában?” ‒ hangzott el nemrégiben a retorikusnak szánt kérdés egy beszélgetésen. Időről időre hallani, olvasni ilyesmit akár a szakma által kifejezetten elismert színészektől is. Vagyis olyasvalakiktől, akiket nem holmi sértettség, inkább csak a trendiskedés szándéka motivál, amikor közösségi médiát, rajongói oldalakat, posztokat és kommenteket emlegetnek – mintha…

Nagy Klára: Klasszikusok Újvidéken

Az Újvidéki Színház előadásairól: Piszkos Fred, a kapitány; Anna Karenina

Az Újvidéki Színház évek óta kitűnik a magyar színházak közül karakteres, aktuális társadalmunkhoz szorosan kapcsolódó, gyakran politikus profiljával. Ennek elismerése díjakban is manifesztálódik: Borisz Davidovics síremléke című előadásuk 2018-ban a színikritikusoktól megkapta a legjobb előadásért járó díjat, a Neoplanta 2014-ben közönségdíjas lett a BITEF-en. Egy szó, mint száz, meglehetősen nagy lelkesedéssel vágtam neki miniévadjuknak, melyet…

Jászay Tamás: A nem-szent család

Parasztopera – Szegedi Nemzeti Színház

Ceci n’est pas une critique, villogó, piros betűkkel szeretném most ezt a mondatot a képernyőn látni. Azt is megmondom mindjárt, hogy miért.

Színikritikusok díja 2017/2018

Életműdíj: Lázár Kati A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Závada Pál – Mohácsi István – Mohácsi János: EGY PIACI NAP A legjobb előadás: BORISZ DAVIDOVICS SÍREMLÉKE (Újvidéki Színház, rendezte: Alekszandar Popovszki) A legjobb rendezés: A SALEMI BOSZORKÁNYOK (Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendezte: Alföldi Róbert) A legjobb zenés/szórakoztató előadás: CHIOGGIAI CSETEPATÉ (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, rendezte:…

Jászay Tamás: Tudd meg, hogy halott vagy!

Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke – Újvidéki Színház

Az Újvidéki Színház fesztiváljáró, díjgyűjtő előadása, a 2017 októberében, az orosz forradalom centenáriumán bemutatott, a macedón Alekszandar Popovszki rendezte Borisz Davidovics síremléke anélkül hatol Kiš (szöveg)világának a legmélyére, hogy elveszne az író maga felállította csapdarendszerben. Mert ravasz szerzővel van dolgunk, az egyik legmegátalkodottabbal a régióban, aki tények, adatok, nevek, dátumok, helyszínek álarca mögé bújva beszél…

A csap közbeszól

Elor Emina újvidéki színésznővel Stuber Andrea beszélgetett

Várom, hogy könnyebb legyen. Várom az aranykort. Mindeközben jönnek-mennek a vendégrendezők, és ezek a találkozások hol jobban sikerülnek, hol kevésbé. Amikor a rendező nem nagyon válik be, olyankor újra és újra megtapasztalom, hogy van a társulatunknak egy komoly erénye: nem hagyjuk.

Kovács Bea: Szelektív filantrópia

Három vajdasági előadás

Míg Urbán a tőle megszokott in-yer-face stílusban, bár önmagához képest is extrém kulcsban alkot, Lénárd a királydráma-adaptációk klasszikus modernizáló nyelvezetével kísérletezik.[2] Figyelmünket inkább a tematikus összecsengések ragadhatják meg, pontosabban a kisebbségi, marginalizált csoportok felé fordulás.