A MILF a zenés, fizikai színházi és stand-up elemek vegyítése ellenére nagyon is történetalapú előadás: egy negyvenes nő és egy huszonéves férfi kapcsolatát, emellett a nő élet- és családtörténetének epizódjait beszéli el. Erre a történetvázra fűződnek fel aztán azok a témák – az öregedés, a nemi szerepek, az egyedülálló szülőség, a női karrierutak, a társfüggőség, a párkapcsolati bántalmazás és a transzgenerációs puttony –, amelyeknek a kibontása hozzáteszi a banálishoz, a szenzációhajhászhoz az autentikusat és eredetit.

Fotók: Gergely Bea

„Használt nő gyerekkel, érdekel?” Fehér habbajusz a rúzsvonal felett: MILF – az előadás provokatívnak, pajzánnak, sőt talán egyenesen obszcénnek ígéri magát. Ennek megfelelően a test és a szexualitás középpontba is kerül, jól kitalált „nyelvbotlásokban” tobzódik a szöveg, és egy sikeres, értelmiségi nőt játszó sikeres, értelmiségi nő a testéről, a vonzerejéről (mondjuk ki: dughatóságáról) vagy akár a szükségesnek érzett esztétikai beavatkozásokról beszél. Önmaga szukkubuszhoz hasonlítása a fiatalabb férfival való kapcsolatban egyszerre helyezi a nőt az agresszor és a szextárgy szerepébe, de mindenképpen dehumanizálja – ez a férfi-nő kapcsolat magától értetődő már nem lehet, sőt, extrém magyarázatot igényel. Azonban mégsem történik meg az a határátlépés, amelyet szintén várhatnánk, még az előadás kezdetén a párkapcsolat és a kutyatartás többszöri, gegszerű összemosása súrolja leginkább az ízléstelent, de a fizikai vonzalom, sőt a szex komolyan vehetően jelenik meg a színpadon, valódi intimitás, átütő, hihető közelség hatja át a legdirektebb megfogalmazásokat is. És ennek egyáltalán nem ellentmondva: humor.

Már a díszletnek is megvan a maga humora a táncrúddal, a vintage hangulatú hűtővel, a revüszínpadra szivárványhídként boruló fényívvel, és különösen megvan a humora annak, ahogy ezt a teret Gergye Krisztián rendezése, koreográfiája használja: a táncrúdból karácsonyfa lesz, a kutyát a centrifugaként mozgatott hűtőben fürdetik, amelybe bele is lehet mászni pánikszoba gyanánt, és a becsukott ajtó mögött üvölteni. Nagy Fruzsina erőteljes jelmezeiből a szövegre rímelő desszertminta és a Dávid nevű ex Dávid-szoborral printelt alsónadrágja is a humort erősítik, míg a főszereplő rafinált rétegekből álló, egyszerre szexi és komolyan vehető, professzionalitást sugárzó, önazonosan eredeti és eleve a külső szemnek szántan megkonstruált hatást keltő kosztümje vizuálisan is elmélyíti, továbbgondolja a karaktert, és erre invitálja a nézőt is.

A prózai részekkel váltakozó fizikai színházi megoldások és a szöveggel szorosan összefüggő, vegyes műfajú zenés betétek, leginkább popdalok, operadarabok mindazonáltal a humor ellenére sem nélkülözik az érzelmi töltetet, még ha mintegy idézőjelben is, de súlyosan, lehengerlően szólnak frusztrációról, magányról, akár traumákról. Összességében a humor nem érvénytelenít, hanem ténylegesen mulattat, egyúttal gyönyörködtet is olyan frappáns momentumokkal, mint amikor a szerelmes férfi gyomra operaáriát korog. A vegyes eszköztár és annak dinamikus, sokszor meglepő ütemű váltogatása is hozzájárul ahhoz, hogy a 130 perc ellenére az előadás nem tűnik túlnyújtottnak, nem laposodik el, a kapcsolat történetébe ékelődő kitekintések, közjátékok, asszociációk fenntartják az érdeklődést a cselekmény feltartóztatásával, de nem feszítik túl a néző türelmét.

A fókusz olyannyira a nőn van, hogy Rohonyi Barnabás állandó jelenléte ellenére szinte monodrámáról beszélhetnénk. Pető Kata önreflektíven és önironikusan játszik, soha nem neutrális elbeszélő, visítozása, rángásai, pofavágásai súrolják a paródia amplitúdóit, de a paródiává válás biztos elkerülésével; a humor alapozórétege alatt jól láthatóak maradnak a belső folyamatok, és ehhez a játékmódhoz találóan kapcsolódnak a szándékosan giccses, patetikus pillanatok, a dalok és a koreográfia szarkazmusa. Az életkörülményeiben megformálójával könnyen rokonítható, de tőle mégis egyértelműen elkülönülő főszereplőn (Dr. Csanaki Eszter operakritikus, két gyerekét egyedül nevelő anya) kívül Pető Kata számos szkeccset megjelenít, barátnőktől kezdve egyszer látott ismerősökön át egészen Eszter anyjáig, nagyanyjáig és az életében előforduló összes ítélkező nőrokonig sokakat felvonultat, és ezek a szerepváltások a feszes tempójú, egymaga játszotta dialógusokban mindvégig jól követhetők. Fontos ez a precíz munka, mert az Eszterben leképeződő anyai, nagyanyai örökség, az anyáról lányára átadott sérülések és túlkompenzálások, a könyörtelen, kritikus belső hangok és az azokkal folytatott küzdelem az előadás egyik legizgalmasabb aspektusát adják. Az előadás felépítése minden erőltetett pszichologizálás nélkül teszi látványossá azt, ahogy az aktuális kapcsolati helyzet aktiválja a hozott anyagot a kötődési mintáktól az internalizált nemiszerep-elvárásokig, és ez az elsőre lazán kapcsoltnak látszó, asszociatív struktúra roppant teherbírónak bizonyul, elbírja azt is, hogy az alkotóknak bőven lehessen mondanivalója a kapcsolati működéstől eltekintve akár például a szakmai identitás és a nőiesség viszonyáról, és ez is beleférjen a kitérőkbe.

Rohonyi Barnabás játéka a fiatal szerető szerepében általában véve realisztikusabb megközelítésű, nyíltabb, konkrétabb, de azért a nézőtől biztonságos távolságban marad, amikor pedig más férfiakat jelenít meg, az szükségszerűen lágyabban kontúrozott, elmosódóbb, sokszor utólagos meglepetésként csattan, amikor a szöveg nyilvánvalóvá teszi a szerepváltást. A két színész közötti érzékeny összhang kiemeli a kapcsolatnak a címkéken túlmutató igazságát, valódiságát, miközben átélhetően láttatja ezt a felállást a társadalmi elvárások és előítéletek tükrében furcsának, akár nevetségesnek is, és a cselekményen végigvonul motívumként a kapcsolati valóság fájdalmas ütközése a külső valósággal.

Az univerzális és a megrendítően személyes szervül össze ebben az előadásban. A főszereplő neve, foglalkozása, ahogy a Pető Kata által viselt szőke paróka is egyfajta biztonsági mellvéd, ami jól láthatóan elválasztja az önéletrajzi elemeket a személyes ihletéstől, az alkotót és a produkciót egymástól. Ebben a keretben már lehet annyira személyesnek és közelinek lenni, hogy ha a néző nem ismeri az alkotófolyamat körülményeit, nem tudja, hogy partnereket lát a színpadon partnerként, akkor is hatni fog rá ez a direkt közelség, és éppen ettől válik lényegtelenné, hogy Pető Kata mennyiben saját magáról beszél egyes szám első személyben, és mennyiben van karakterben, ahogy az is, hogy hol van ő a felvillantott fiktív élet- és családtörténetben, amelyet a bemutatott párkapcsolat mozzanatai előhívnak.

Éppen ez a kitettség, ez a nem fizikai értelemben vett lemeztelenedés éri el, hogy az előadás elemelkedik a konkrét történettől, és mindarról, amit megpendít, végül általános érvénnyel is húsba vágóan tud szólni.

Mi? Kovács Viktor – Kovács Dominik: MILF
Hol? Jurányi Ház / Füge Produkció
Kik? Szereplők: Dr. Pető Kata, Rohonyi Barnabás. Zeneszerző: Matisz Flóra Lili. Jelmeztervező: Nagy Fruzsina. Díszlettervező: Gergye Krisztián, Isépy Andor, Pető Kata. Rendező-koreográfus: Gergye Krisztián