Figyelemre méltó elköteleződést mutat, ha egy színház évadának első három premierje közül kettő kortárs magyar ősbemutató. Különösen, hogy olyan vállalkozásról van szó, amely annak idején a színvonalas szórakoztatás jegyében született, és alapvetően a mai napig ez az irányvonal határozza meg a repertoárját. De szintén jelentős múltra tekint vissza a társulat azon törekvése, hogy izgalmasnak ígérkező mai darabokat is műsorra tűzzenek. Kerékgyártó István és Tasnádi István egyaránt visszatérő alkotója az Orlai Produkciós Irodának.

Skorpió. Fotók: Orlai Produkció

Kerékgyártó korábbi darabja, a Hurok szintén Orlai-bemutató volt néhány évvel ezelőtt a Jurányi Házban. (A szerzőnek ugyanakkor a Skorpió rendezőjével, Máté Gáborral is közös előtörténete van: a Katonában egy évtizede ő vitte színre a Rükvercet, a Kerékgyártó-regény Radnai Annamária által készített szövegkönyvét.) Tasnádi előző darabjai közül a Jurányiban látható Tapasztalt asszony volt Orlai-bemutató, ugyanúgy a szerző saját rendezésében, mint a Mikor hazudtam? (de más munkái is kötődnek a társulathoz: epikus szövegek színpadra alkalmazójaként és egyik esetben ugyancsak rendezőjeként is).

A két új dráma mind témáját, mind feldolgozási módját tekintve markánsan különbözik egymástól, akárcsak a belőlük létrejött előadások. Ugyanakkor érintkező motívumok is adódnak: mindkét szerző korunk társadalmi valóságából indul ki, a hierarchia kiemelkedő – gazdasági vagy politikai – magaslataira felkapaszkodott szereplőket középpontba állítva. Reminiszcenciaként pedig mind a ketten világirodalmi klasszikusokat is megidéznek.

A Skorpió egy milliárdos vállalkozó történetén keresztül ad sajátos, lesújtó képet az ezredfordulóval kezdődő negyedszázad üzleti világáról, gazdasági viszonyairól, maffiafiguráiról. A főszereplő (Mészáros Máté) az üzlet, a nők, a család és mindennemű élethelyzetek cinikus, macsó ura – egy ideig. A történet két síkon zajlik, váltakoznak egymással a még ereje teljében lévő despota és az egyre szánalmasabb idősotthonokban-elfekvőkben vegetáló öregember jelenetei. Huszonöt születésnapot látunk, huszonöt pillanatképet egy életrajzból, amelyekből – mint bűvös henger állóképeiből, ha megpörgetik a szerkezetet – egy családtörténet íve rajzolódik ki. Üzlettársakként a két generáció tagjai – családfő és fiai (Csonka András, Schruff Milán) – válogatatlan eszközökkel szívatják egymást saját hasznuk kimaxolása érdekében. Ebben a két menynek is megvan a sajátos szerepe (Járó Zsuzsa, Ullmann Mónika), ezt azonban éppúgy nem volna illendő elspoilerezni, mint a történet sok egyéb pikáns-durva részletét. A díszes kompánia tagja még a személyi titkár szerepében fellépő, kilóra felvásárolt kettős ügynök (Pataki Ferenc), aki azonban a színen megjelenő egyetlen emberinek nevezhető kapcsolatot alakítja majd ki az élete vége felé közeledő főszereplővel.

Skorpió

A Máté Gábor rendezte előadás meghatározó elemei a szikár szövegezésű, rövid recitativók (Márta István megzenésítésében), amelyek átkötik az időben előre-hátra ugráló jeleneteket: jelzik a főszereplő életútjának stációit, földi létének még hátralévő idejét. A markáns formai megoldás a középkori moralitásdrámát idézheti emlékezetünkbe, kontrasztba állítva Jedermann és kései utóda karakterét, akiből az életvégi számvetés képessége mindenestül hiányzik. A moralitásjelleg behozatala jótékonyan keretezi át a darab mellékszereplőinek meglehetősen leegyszerűsített karakterrajzát, hiszen a moralitásdrámák mellékalakjait hasonló egysíkúság jellemzi.

A végkifejlet felé közeledve a darab a Lear királyra játszik rá: a feltörekvő fiúk elérik, hogy az apjuk bármiféle ellentételezés nélkül rájuk írassa mindenét, aminek következtében a luxuslakása helyett hamarosan egy nyolcadik kerületi szuterénben találja magát. Sokatmondó párhuzam, ugyanakkor a darabbeli előzmények aligha indokolják – ótvar rászedés és új nő ide vagy oda –, hogy ez a végtelenül kapzsi, a fiaival mindig is kifejezetten bizalmatlan „skorpió” most bárminemű jogi biztosíték nélkül kiadjon a kezéből mindent. Dramaturgiai kívánnivalókat hagy maga után továbbá a szöveg túlírtsága, a nagyon is egyértelmű helyzetek és mondatok sokszorozódása. Jól érzékelhető az író fontos elszánása: minél többet megmutatni és nagyon egyértelművé tenni abból, amibe jogászi ténykedése során kénytelen volt belelátni. (A kiváló, éles szemű dramaturg, Török Tamara ezúttal engedékenynek bizonyult; meglehet, már sokat húzott a műből, amikor ezen a ponton megállt, elfogadva egy még mindig karcsúsításra szoruló szövegváltozatot.)

A két nem rövid felvonás legfőbb értéke egyértelműen a Mészáros Máté játszotta főszerep írói-rendezői-színészi kidolgozása. (Az sem hatna meglepően, ha egyszer monodráma íródna számára az anyagból.) Mészáros roppant erős alakítása félelmetes pontosan hozza azt a tökéletes moral insanityt, akit gátlások nem fognak vissza, érzékenység nem fékez, bölcsesség nem befolyásol. Mindenkin áttapos, hogy azután ő is eltapostassék. Öregnek, haldoklónak szánandó, lehet sajnálni is (meg nem is). És Mészáros azt is eléri, hogy ha már a figura a haldoklásában sem teszi, legalább mi itt és most magunkba nézzünk.

Mikor hazudtam?

A másik bemutató, a Mikor hazudtam? egy államtitkárnak készülő politikusasszonnyal (Péterfy Bori) hozza a nézőt ismeretségbe. Tasnádi István trükkös darabot írt: a játék elején elhiteti velünk, hogy a politikusnő kommunikációs kiképzéséről lesz szó. A közéleti pályán tarthatatlan tulajdonságát kellene ugyanis levetkőznie, azt, hogy – amint fogalmaz – „rugalmatlan a tények értelmezési tartományát illetően”. Vagyis: nem tud ügyesen, flottul hazudni, hiszen önkéntelen gesztusai, mimikája rendre leleplezik, amikor valótlanságot vagy akár csak bizonytalan dolgot állít. Kabinetirodája kirendel tehát hozzá egy kommunikációs szakembert (Rohonyi Barnabás), aki majd segít kiköszörülni a csorbát. Hogy a tréner mennyire áll szakmája magaslatán, az első gyakorlat után – amelynek tárgya, hogyan kell a nőnek (!) fogadni, ha egy férfi kezet nyújt neki – elég kétségessé válik. Amikor később bántalmazóként látjuk fellépni, már kétségeink is alig lehetnek. De a történet nem a kommunikációs képzés részleteit bontja ki, még csak nem is – ahogy esetleg számítani lehetne rá – a vonzó nő és a fiatal férfi között szövőd(het)ő érzelmi viszonyról szól. Egy írói csavarral a két szereplő múltja elevenedik meg (ha tetszik: ibseni hagyományokon építkezve), homályosabb-élesebb kontúrokkal, tele meghökkentő részlettel. Mi az igazság, és mi lehet a hazugság az egymásnak ellentmondó történetvariációkban?

Általában nem kockázatmentes, ha egy szerző a saját darabját állítja színpadra. Tasnádi azonban van annyira gyakorlott és tudatos színházi alkotó, hogy elkerülje a helyzet buktatóit. (Egy független alkotótárs legfeljebb egy-egy túlbiztosítós mondatot húzhatott volna ki a szövegből.) Remek a tempó- és ritmusérzéke (szűk egy órát tart a játék), és precízen vezeti színészeit. Péterfy Bori és – a nemrégiben diplomázott – Rohonyi Balázs pedig úgy játszanak együtt, mintha ki tudja, milyen régóta egymás összeszokott partnerei lennének.

Mikor hazudtam?

Hálás recenzensi feladat lenne reflektálni a szelídebb-durvább replikáik nyomán apránként feltáruló történet mozzanataira, hozzászólni a nem minden az, aminek látszik – vagy mégis? folyamatos cikázáshoz, de nem volna fair ily módon elvenni a nézőtől a közvetlen szembesülés élményét. A játék egyébként addig a legizgalmasabb, amíg lebeg az igazság. Amikortól a múltbeli eseményekre egyre erősebben rákopírozódik egy másik skandináv szerző, Andersen egyik meséje (A vadhattyúk című), az addig vibráló valóságkép mintegy kimerevedik, és erősen fel is stilizálódik.

Az előadáson amúgy – akárcsak a Skorpió-n – nevetni, felháborodni, akár elmerengeni is lehet. A világot meg nem kell (nem is volna lehetséges) minden este a maga teljes mélységében megváltani.

Mi? Kerékgyártó István: Skorpió
Hol? Belvárosi Színház – Orlai Produkció
Kik? Mészáros Máté, Ullmann Mónika, Schruff Milán, Járó Zsuzsa, Csonka András, Pataki Ferenc. Rendező: Máté Gábor. Dramaturg: Török Tamara. Díszlet: Zöldy Z Gergely. Jelmez: Kovács Andrea. Producer: Orlai Tibor. Zeneszerző: Márta István.
Mi? Tasnádi István: Mikor hazudtam?
Hol? 6Szín – Orlai Produkció
Kik? Péterfy Bori, Rohonyi Barnabás. Látványtervező: Antal-Fógel Adrienn. Rendező: Tasnádi István.