Anton Lachky koreográfusi stílusjegyei: akrobatikus elemekkel fűszerezett, kirobbanó mozgásenergiák, markáns dinamikai váltások a táncos és a zenei anyagban egyaránt, grimaszokká duzzadó leplezések és leleplezések, etűdszerűen egymást követő jelenetek, amelyek külön-külön és együtt is tág asszociációs teret hagynak a nézőnek – megadva a kellő lendületet a befogadás roadshow-jához.

Fotók: Selmeczi Mercédesz

A szlovák származású belga koreográfus, legalábbis a dinamika terén fullba nyomja a kortárs táncot. Nem véletlen, hogy korunk egyik legnépszerűbb és legkeresettebb táncalkotója: saját társulataival létrehozott munkái folyamatosan köröznek a planétán és vendégkoreográfusként is több évre előre be van táblázva. Lachky azonban nem csupán egyetemes értelemben nép- és időszerű, de nálunk is jókor jelent meg jó helyen. 2017-ben a Trafóban láthattuk a Mellékhatások című, 2015-ben készült koreográfiáját, amely fent vázolt jegyeivel méltán kavart nagy port. Részben talán azért is, mert a hazai kortárstánc-szcénában akkoriban (miként jelenleg is) mintha kisebbségbe került volna a szó szoros értelmében vett tánc, és egyre nagyobb súllyal jelentek meg az elsősorban színházi/képzőművészeti eszköztárral (szöveges színpadi helyzetekkel, verbális önreflexióval, vizuális tartalmak tárlatszerű bemutatásával, direkt és/vagy civil jelenléttel stb.) operáló darabok. Azzal együtt, hogy köztük több olyan is született, amelyek nemzetközi összehasonlításban is megállták a helyüket, azoknak a nézőknek, akik falat kenyérként vágytak/vágynak a minőségi táncos táncelőadásokra, egyre kevesebb harapnivalójuk maradt. Lachky a maga sajátos mozgásminőségével és dramaturgiai „ámokfutásával” mindkét befogadói igényt kiszolgálja.

Ráadásul Kovács Gerzson Péter (KGP) társadalomkritikus világvége darabjai jól „megágyaztak” Lachky társadalmi tablóinak. Azért került idézőjelbe a megágyazás kifejezés, nehogy azt a látszatot keltsem, mintha a magyar koreográfus munkái csupán előfutárai lennének valami náluk nagyszerűbbnek. Már csak azért sem szeretném ezt a látszatot erősíteni mert (és ezt talán illő is egy kritikában világossá tenni) hozzám közelebb állnak KGP filozófiai mélységű, mitikus súlyú karakterekkel dolgozó koreográfiái, mint Lachky jó értelemben vett látványosságként funkcionáló, befogadóbarát darabjai. Innen nézve utóbbiak olyanok, mint KGP munkáinak színvonalas operettverziói.

A Mellékhatások magyarországi bemutatója után a szlovák koreográfus egy rövidebb ideig együtt dolgozott a Közép-Európa Táncszínház (KET) társulatával, ennek eredményeképpen jött létre első közös darabjuk, a Special Society 2018-ban. Ez a munka akkor látványosan felrázta a néhány új darabbal éppen ébredező, korábban az átlagkortárs színvonalába némiképp beleszenderedett táncegyüttest. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az ezt megelőző művészeti vezetés hozta létre a Horda2 című komplex színházi nevelési előadást (amely a Káva Kulturális Műhellyel közös munka és a tánc műfajában az első ilyen jellegű program volt), valamint a K-Arcok elnevezésű szólósorozatot, amelynek egyes darabjai (Uraim, Lépcső, InSoundOut, Lilith) egészen más esztétikai tónusban szólaltak meg a nagyrészt homogén repertoárhoz képest, ahogy egyébként Anton Lachky-t szintén még Kun Attila találta meg a KET számára.

Lachky 2021-ben már egy teljes próbafolyamatot vitt végig a KET akkorra szinte teljes egészében kicserélődött csapatával, amelynek eredménye egy egész estés előadás lett Set Your Mind Free címmel. A közös történet harmadik etapja, a Kortalan nemzedék (Ageless Generation) a Közép-Európa Táncszínházat a három évvel korábbihoz hasonló kondícióban és részben ugyanazokkal a táncosokkal találta meg. Ez idő alatt legfeljebb a táncművészet (és úgy általában az előadó-művészet) hazai helyzete alakult át gyökeresen ismét: a kulturális támogatások radikális csökkenése miatt a bemutatók száma felére-harmadára csökkent, kivált a kortárs tánc területén. Ha mégis pozitívok akarunk lenni, éhesebbek és élesebbek lettünk a minőségi táncelőadásokra.

Lachky KET-es darabjai szinte trilógiává állnak össze – de a közös motívumok elemzésében ennél tovább nem is mennék. Azt viszont fontos kiemelni, milyen előadói munkára késztette/készítette fel a szlovák koreográfus a magyar táncosokat. A Special Society inkább csak egymásra szórt, mint összetartó jeleneteiben az előadók akrobatikus készségeinek kimaxolása mellett hangsúlyos teret kapott a személyes jelenlétük. Mindeközben lehetőségük nyílt arra, hogy túllépjenek a bevett mozgásos és értelmezési sémákon. A táncosok mellett a KET szakmai stábját dicséri, hogy az alkotói folyamat gyorstalpaló jellege ellenére egy élvezetes és érvényes produkció jött létre. Vélhetően a hosszabb közös munka eredményeképpen a Set Your Mind Free visszavett ezekből a látványosságokból (akrobatikus elemek, a figurák elrajzoltsága), helyette személyesebb, őszintébb előadói jelenlétet kínált, és maga a darab is kimunkáltabbnak érződött. A Kortalan nemzedék az előadók mozgó- és állóképességét egyaránt próbára teszi, elrajzolt színpadi karakterekből azonban kevesebbet kapunk, cserébe viszont a látottak jobban egybetartanak. Ez az alkotói invenció letisztultsága mellett a címadás lényegi sajátosságát is jelzi.

A kortárs táncelőadásoknál a cím fontos része (lehet) a darabnak. Fontosabb, mint az irodalomban, ahol leginkább a szövegek indexálására szokás használni. Amíg a szövegek ugyanis „önmagukért beszélnek”, a táncelőadások (főként a történetmeséléssel szakító kortárstánc esetén) általában tág teret hagynak az értelmezésnek. Alkotói oldalról nézve a címadás egy lehetőség, hogy az értelmezési horizont kijelölésével mederbe terelje a színpadi történéseket, továbbá támpont adjon a látottak „megértéséhez”. A jó cím támogat és nem megold, a nézőnek ezzel együtt mindig megvan az elvi lehetősége, hogy figyelmen kívül hagyja azt. (Zárójelben: noha a szöveges felvezető nem része a darabnak, jó esetben ez is képes hozzátenni az előadáshoz és orientálni a nézőket. Feltéve, ha azt dramaturgok és nem PR szakemberek írják^[1].)

Lachky az első két koreográfiánál trükkös címadónak bizonyult, nem véletlen, hogy a Különös társaság (Special Society) és a Szabadítsd fel az elmédet (Set Your Mind Free) voltaképpen a három közül bármelyik előadás címe lehetne. Mindhárom esetben fura alakokból álló „közösséget”/csoportosulást látunk, és mindháromban van egyfajta nehezen megragadható zabolátlanság, ami felszabadítóan hat. A kérdés az, hogy ez a felszabadultság elvezet-e minket valamilyen élményegészhez, vagy inkább úgy működik, mint a Republic dalszövegeinek legtöbbje, amelyek úgy dobálóznak bivalyerős képzetekkel, hogy az egésznek az égvilágon semmi értelme. Szerintem ebben az esetben az előbbi áll meg, de ezt, saját indíttatása és igényei alapján inkább mindenki maga döntse el. A Kortalan nemzedék címként egyértelműen leteszi a garast: az előadás a generáció(k) kérdéséhez szól hozzá. Ez pedig egyberántja a színpadi akciókat, még ha azok minősége, stílusa és a jelenetek puzzle jellege nem is tér el lényegesen a másik két koreográfiában látottaktól. A kortalan nemzedék kifejezés amúgy vitaindítónak sem utolsó: a benne foglalt állítás első nekifutásra (és másodikra is) megkérdőjelezi a generációkutatás minden eddigi eredményét.

A váltakozó dinamikájú mozgássorok itt is próbára teszik a táncosokat, akik most valamivel kevesebb egyéni lehetőséget kapnak, ezzel együtt a KET eladó-művészei mind egyenként, mind együttesen kiállják a próbát. Ami az egyéniséget illeti, Barna Krisztián egy hosszabbra nyúló mozgásos gegben komikus színjátszói vénáját is megcsillantja: szellemes gesztusokkal és mimikával rajzol meg egy kisembert, aki szavakkal és tettekkel egyaránt meggyőzően egzecíroztat nála jó egy fejjel termetesebbeket. A kifigurázott jelenség általános érvényű, ám ha valaki akarja, a jelenetet akár a hazai hatalmi viszonyokra is vonatkoztathatja – legfeljebb talán kevésbé tud rajta nevetni. A darab sorra vet fel generációkon túlnyúló képzeteket: egymást keresésünk túlpörgésének és meditatív melankóliájának libikókája, valódi találkozások híján megkomponált interakcióink, tömeggé és/vagy közösséggé alakulásaink mozgóképei, vagy éppen a testünk legnagyobb részét kitevő „elem”, a víz jelentősége, amely az előadásban egyszerre jelenik meg szakralitásként és szomjoltóként.

A Kortalan nemzedék egy üresjáratok nélküli, lendületes és gondolatokkal telt mozgásspektákulum, amelyben a harsányan és a csendesen érzékletes részek jó ritmusban váltogatják egymást. Nem rengeti meg a világról és benne önmagunkról alkotott víziónkat, és más nyolc napon túl gyógyuló következménnyel sem jár, de nem is párolog el a hatása, mire a ruhatárig elérünk. Míg a nézőkkel való összekacsintás a Set Your Mind Free-ben, a darabon belüli meghajlással még csak metaforikusan jelent meg, a Kortalan nemzedék utolsó gesztusaként az előadók ténylegesen kikacsintanak felénk. Persze ránk is fér, mivel előtte hézagmentes tömbbe rendeződve, vicsorgásba rándult arccal közelednek felénk, miközben szájukból patakban csurog a víz/nyál/vér. A negyvenesnél idősebbeknek biztosan megvan (a fiatalabbaknak pedig majd meglesz) az élmény, hogy a névelőkön és kötőszavakon kívül szinte semmit nem ért abból, amikor a gyereke a barátaival beszélget. Ami pedig az összekacsintást és az agresszív vicsort illeti, a kérdés az, képesek lesznek-e különböző generációk egymást megérteni – vagy itt az ideje elkezdeni félni a gyerekeinktől?

^[1] Hogy ne rébuszokban beszéljek, ilyen mondatok nem születhetnek a befogadót partnernek és nem pusztán fogyasztónak/vásárlónak tekintő szövegíró tollából: „Örvénylik, mint a víz, amely hol lágyan körbeölel és simogat, mint egy szerelmes érintés, hol pedig őrülten tajtékzik, és erejével magába szippant” (részlet a Kortalan nemzedék színlapjáról). Ez az értékesítés szemléletű hájpolás ráadásul mindhárom Lachky-mű leírását jellemzi a KET honlapján.

Mi? Anton Lachky-Közép-Európa Táncszínház (KET): Kortalan nemzedék
Hol? Trafó
Kik? Táncosok: Sinka Lídia, Kisbakonyi Edmond, Horváth Léna, Barna Krisztián, Dabóczi Dávid, Gyevnár Réka, Mohai Cintia, Kindl Gábor. Világítás: Selmeczi Mercédesz. Zenei szerkesztő: Madla. Koreográfus: Anton Lachky.