A Székely Csaba–Sebestyén Aba–Cári Tibor alkotóhármas nem ismeretlen a magyarországi közönség előtt: a Radnóti Színház joggal nagy sikerű 10 című produkcióját is ők jegyzik. 2018-ban magasra tették a lécet – és ezt a marosvásárhelyi Az igazság gyertyáival nem sikerült megugrani.

Fotók: Városmajori Szabadtéri Színpad / Mikó Bea

Székely Csaba darabja a bözödújfalusi szombatosok történetét dolgozza fel, középpontban a közösség identitáskeresésével: zsidók vagy nem zsidók? Vagy egyik sem? Feltétlenül szükségesek ezek a kategóriák? És ha igen, ki határozza meg, hogy ki melyikbe tartozik? Izgalmas a kikeresztelkedés és a párkapcsolati megcsalás között vont párhuzam – az alkotók így azok számára is érthetővé teszik, mit jelent áttérni egy másik vallásra, akik ezt saját bőrükön nem tapasztalták, és kívülállóként könnyen mondják, hogy a kikeresztelkedés nem jelent semmit. A valláson túl plusz csavar a nemzeti hovatartozás problémája: jogosan merül fel a bözödi szombatosokban a kérdés, hogy ők vajon Etelközből vagy Egyiptomból jöttek, hiszen egyszerre érzik magukat magyarnak és zsidónak, a kettő azonban a negyvenes évek viszályos belpolitikai helyzetében, visszakerülve „az anyaország kebelére”, úgy tűnik, kizárja egymást, hiszen „aki nem keresztény, annak a magyar hazában helye nincs”.

Ahogy az előadás, úgy a néző is végig kérdéseket fogalmaz meg magában. Ezek közül az egyik, hogy vajon lehet-e, és ha igen, hogyan lehet belecsempészni a humort egy holokausztról szóló előadásba. Nehéz kérdés, talán nem is lehet egyértelműen állást foglalni. A pro és kontra érveket viszont érdemes végiggondolni. Fontos leszögezni, hogy az előadás nem magával a holokauszttal vagy annak áldozataival viccel, ilyen módon tehát közvetlenül senkit nem sért. A humor forrása inkább a körítés, amely persze mókás, s fel-felnevetünk, ám ezzel a produkció olyan pontokon is súlytalanná válik, ahol éppen valami megrázó történik. Ennek következtében az előadás gyakorlatilag nem tud hatással lenni a nézőre, hiszen se nem elég drámai vagy éppen megható, se nem elég vicces vagy abszurd. Kissé olyan, mint a mesében az okos lány, aki jött is, meg nem is, hozott is ajándékot, meg nem is. De nézzük meg a másik oldalt is! A holokauszt tragédiájának feldolgozása a mai napig tart, ebben pedig nagy szerepe van a művészetnek, született és még születni is fog jó pár alkotás a témában. Ha pedig nagy a kínálat, akkor valamivel egyedivé kell tenni az egyes műveket, hogy ne vesszenek a feledés homályába. Ekképpen Az igazság gyertyáinál talán a humor az az eszköz, amellyel az alkotók szeretnék ezt elérni. A gond csak az, hogy fanyar humora és helyenkénti abszurditása miatt a darab kísértetiesen hasonlít a korábban említett Radnóti Színház egy másik produkciójára, a Závada Pál és a Mohácsi testvérek által jegyzett Egy piaci napra, és ez a hasonlóság később egyre több szempontból visszaköszön. Ám míg a Mohácsi testvérek tűpontosan ismerik a határt a humor és a drámaiság között, jócskán van benne gyakorlatuk, addig Az igazság gyertyái alkotógárdája, úgy tűnik, még csak most ismerkedik a történetmesélés ezen formájával, és ennek nyomán megint csak az okos lányról szóló mese juthat eszünkbe.

Székely Csaba darabjának kissé széttartó jellegét – amin talán egy dramaturg segíthetett volna – szépen ellensúlyozza az elsősorban edukációs célú narráció. Ez kellemes csalódás, hiszen sokszor tapasztaltuk már ennek az ellenkezőjét, amikor a narráció nem összetartja, hanem szétdarabolja a produkciót. Kiss Borának jól is áll ez a szerep: ügyesen vált a narrátor és a fiatal, fogyatékossággal élő lány karaktere között, édes naivitása pedig duplafenekűvé teszi az idillinek lefestett eseményeket. A darab széttartása és a szereplők nagy száma miatt nincs könnyű dolga a színészeknek, azonban figyelemre méltó az egymásra figyelésük, annak ellenére, hogy Sebestyén Aba nem mindig tud kezelni ennyi embert a színpadon. Egy-két ponton próbálkozik párhuzamosan futó eseményekkel, de ezek sajnos megint csak egy gyerekcipőben járó Mohácsi-utánzatként csapódnak le. A színészek összjátéka sok esetben szolgálja a Mártát játszó B. Fülöp Erzsébet kiemelését, aki az előadás egyértelmű főszereplője. Óriási ívet jár be, ugyanakkor a szerep kidolgozatlansága, összevisszasága miatt játéka olykor önhibáján kívül mégis túlzónak hat.

Hasonló a helyzet a zenével is (zeneszerző: Cári Tibor). A hangulatfestéshez jól jön, stílusa ellenben nem alaposan átgondolt. Klezmerre hajaz, de mégsem az (az okos lány, ugye…), az énekes jelenetek pedig olyannyira kilógnak, hogy az ember csak kapkodja a fejét, hogy mégis miből következett ez, hiszen az összeölelkezés, majd dalra fakadás a színpad elején állva, mereven nézve a nézőtér felé meglehetősen elcsépelt megoldás. A zenészek elhelyezése viszont jó ötlet: azzal, hogy a díszletben az egyik megemelt házikóban játszanak, részévé válnak az eseményeknek. Az első jelenetek egyikében egy köszönés erejéig ténylegesen bevonódnak, de a későbbiekben csupán muzsikálásukkal és jelenlétükkel vesznek részt a történésekben. A házikó tetején lévő, egy ponton (kissé didaktikus módon) lekerülő Dávid-csillag miatt pedig akár falubeli zsidókként is értelmezhetjük őket. A díszlettel kapcsolatban egyébként megint csak kérdések merülnek fel (díszlettervező: Sós Beáta). A két háznak csak a váza van meg, ami lehetővé teszi, hogy a bent zajló eseményeket is követhessük. Egyes jeleneteknél a színészek egy része a színpadot szinte teljesen kitöltő (bár elképzelhető, hogy ez csak a Városmajori Szabadtéri Színpadon volt így) díszlet mögé kényszerül, amely gyakorlatilag teljesen kitakarja őket; ott is vannak, meg nem is. Lehetséges, hogy pont ez volt a cél, mindenesetre esztétikailag nem túl meggyőző. Hasonlóképp az előadást szolgálni hivatott fény is sok esetben inkább eltereli a figyelmet, ugyanis egyrészt gyakran pontatlan, másrészt a fókusz jó néhányszor nem ott van, ahol lennie kellene. Persze fontos figyelembe vennünk, hogy vendégjáték esetén mások lehetnek a technikai lehetőségek, illetve eleve új a terep nemcsak a színészek, hanem a műszak számára is. Bízzunk benne, hogy Majoros Róbert light designer az eredeti helyszínre nem így tervezte meg a világítást.

Jelen cikk írásakor már nyilvános információ, hogy Az igazság gyertyái a Színikritikusok Díjának várományosa „A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg” és a „A legjobb kőszínházi előadás” kategóriákban (megjelenéskor pedig már az is ismert, elhozta-e az egyik és/vagy a másik díjat). Az egyik lehetőség, hogy nem ugyanazt az előadást láttuk, a másik, hogy ahány kritikus, annyi vélemény. Akárhogy is, abban valószínűleg egyetérthetünk, hogy a marosvásárhelyi produkció után kíváncsian várjuk, hogyan állítja színpadra a darabot Alföldi Róbert az idei évadban a Budaörsi Latinovits Színházban. Egy biztos: a megvalósítás kapcsán a rendezőn túl Bíró Bence dramaturgon a világ szeme.

Mi? Székely Csaba: Az igazság gyertyái
Hol? A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat vendégjátéka a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Kik? B. Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kiss Bora, Henn János, Bartha László Zsolt, Galló Ernő, Nagy István, László Csaba, Nagy Dorottya, Gecse Ramóna, Tollas Gábor, Ördög Miklós Levente, Meszesi Oszkár, Korpos András, Adorjáni Nagy Zoltán, Bálint Örs, Renczés Viktória, Ferenczi H. István, Szabó Fruzsina, Kiss Péter, Kovács Norbert, Balázs Hunor, Csiki Roland-Ádám, Kiss Eszter, Pintér Janka, Póra Jácinta, Soós Máté Bátor, Szilágyi Orsolya, Timár Csenge-Mária. Zenészek: Kostyák Márton, Makkai István, Sipos Péter, Leon Zsolt, Málnási Zoltán. Zeneszerző: Cári Tibor. Díszlettervező: Sós Beáta. Jelmeztervező: Hatházi Rebeka. Light designer: Majoros Róbert. Rendezőasszisztens: Talán Vanda. Rendező: Sebestyén Aba