A kuflikkal tíz éve találkoztam először, amikor kedves kolléganőm büszkén mutatta a kislányának készített farsangi jelmezét és izgatottan kérdezte, hogy felismerem-e. „Kukac?”, kérdeztem vissza bátortalanul a piros múmiajelmez láttán, mire fejcsóválva rám mosolygott és vállon veregetett, hogy „majd megtudod”. Hogy átoknak szánta-e vagy sem, ki tudja, annyi biztos, ma már a napjaim részei ezek a se nem kiflik, se nem kukacok köszönhetően a gyerekeimnek, akikkel legutóbb a Budapest Bábszínházban merültünk el nyakig a kufli univerzumban. Majd pár nappal később Matricás Laci, a híres rabló nyomába eredhettünk a Jurányi Házban.

Mindenki legyen kufli! Fotó: Piti Marcell

A kuflik nem először hódították meg a világot jelentő deszkákat, mi, a családdal a szegedi Kövér Béla Bábszínház előadását láttuk korábban egy gyerekeknek szóló fesztiválon, a lehető legrosszabb körülmények között: a tűző napon, a vurstli zsivajában. Ennek ellenére a gyerekeim megbabonázva figyelték a színpadi történéseket, s ez most sem történt másképp. Dániel András mesevilágának egyszerűen jól áll a bábszínpad, ahol semmi furcsaság nincs abban, ha a tárgyak életre kelnek, ha egy sámli megszólal vagy valaki hirtelen nyugággyá változik; ahol az alkotók és velük együtt a közönség képzelete tényleg szabadon szárnyalhat.

A Budapest Bábszínház és a Kövér Béla Bábszínház előadása egyaránt kiváló, bátran tudom ajánlani őket akár egymás utáni megtekintésre is, unatkozni biztosan senki nem fog köszönhetően Ellinger Edina és Schneider Jankó invenciózus, ugyanakkor merőben eltérő rendezői koncepciójának. Ha emlékezetem nem csal, a történetek között is csupán egy átfedés van, a Jó éjszakát, kuflik!. A meseválogatást tekintve azt is mondhatnák, hogy a szegedi előadás bevezet minket az elhagyatott rét világába, megismertet minket különleges lakóival és azok nem mindennapi szokásaival (Egy kupac az elhagyatott réten; Sose együnk gombát reggelire!; Az igazi fák sosem horkolnak; A kuflik és a mohamanyi stb.), a legújabb budapesti produkció pedig már régi ismerősökként állítja elénk a kuflikat és meséli tovább kalandjaikat (Kiránduló kuflik; A kuflik és az elveszett folt; Sose mássz be tokafába; Játsszunk zsunyért meg kopollánt).

Ellinger Edina rendezésében a könyvsorozat visszatérő mellékszereplői, a Varázsgombák (Cseri Hanna, Hoffer Károly, Pethő Gergő, Szekeres Norbert) kitüntetett szerepet kapnak: zenekart alapítanak és az eseményeket is ők irányítják. Cseri Hanna a zenekar frontembereként és az est házigazdájaként köszönti a vendégeket és kalauzolja őket végig a történeteken. Cseri Hanna nem csupán az előadás zeneszerzője, hanem ő készítette a színpadi szövegkönyvet is, ez pedig a végeredményen is látszik. Az előadásban elhangzó dalok tökéletesen belesimulnak Dániel András szövegeibe és ugyanolyan szórakoztatóak a felnőttek számára is. Sőt, van olyan dal mint például a lakásban kallódó kacatokról (félpár zoknikról, nyunyókákról) szóló, vagy az olyan zenei geg, mint amelyik az Oh, Pretty Woman című slágert idézi meg, ami eleve inkább a felnőtteknek szól. A mesék gördülékenyen folynak egymásba, ami a dramaturg munkáját is dicséri. Gimesi Dóra rendkívül jó érzékkel húzza rövidebbre és feszesebb tempójúra a kulfik történeteit, így azok a szülők is élvezni tudják az előadást, akiknek az ízlésétől távolabb áll a mesekönyv sokszor hosszúra nyúló eszmefuttatásai és nyelvi poénjai.

Mindenki legyen kufli! Fotó: Piti Marcell

A szegedi előadásban három bábszínész kelti bravúrosan életre a kuflikat és a nézői figyelem teljes mértékben a bábokra irányul. Ezzel ellentétben a Budapest Bábszínházban mind a hét kufli saját mozgatót kap és a varázsgombákkal együtt szinte mindenki az összes jelenetben a színen van. Színes kavalkád tárul elénk, ami azonban nem alakul káosszá L. Nagy Attila koreográfusi közreműködésének köszönhetően. Ráadásul, Ellinger Edina megkettőzi a kuflikat, a bábszínészek is magukra öltik e kitalált lények szerepét. Sokszor azon kapom magam, hogy „csak” a színészeket figyelem, akik hatalmas játékkedvvel és energiával keltik életre az elhagyatott rét lakóit. A színészek játéka új színt is tud adni a sokat szerepeltetett kufliknak: Barna Zsombor Titusza igazi vadnyugati macsó, aki minden alkalmat megragad, hogy udvarolhasson a Pofánkát mozgató és játszó Csarkó Bettinának, aki egy igazán vidám, cserfes kuflilányt alakít. Krucsó Rita és Ács Norbert már egy higgadtabb, szeretetteljesebb évődést érzékeltet Hilda és Zödön között. Krucsó Rita mindemellett egy olyan „dívát” hoz Hilda szerepében, aki a felszínen megbékélt a fiatalságának és a szépségének elvesztésével, de mélyen ott buzog benne az emiatt érzett mélabú. Márkus Sándor kimért játéka ügyesen érzékelteti Fityirc szerepének kettősségét: szürkeségét és humorát. Szolár Tibor Valérja a kedves „kistesó”, akit nem lehet nem szeretni. Hannus Zoltán pedig teli humorral alakítja a fitneszbácsi, Bélabá szerepét. A mellékszereplők közül mindenképpen kiemelésre méltó Pethő Gergő Felhő Ference, aki mellőzött komikusként narrálja a történéseket és küzd (Cseri Hannával) a nézők figyelméért. A mesekönyv sajátosságait, a mellékszereplők szövegbuborékos megjegyzéseit, illetve a szereplők önreflexióját, hogy ők csupán rajzok, remekül ültetik át az alkotók a színpadra például Felhő Ferenc kommentárjai és a színházi szituációra utaló Boribon feltűnése által.

A Fekete Anna tervezte díszlet letisztultsága elősegíti, hogy ne érezzük soknak a színpadi nyüzsgést. Nincsen kupac, csak különféle rejtekhelyeket és játéklehetőségeket biztosító fűszálak lengedeznek az elhagyatott réten. A mesékben előkerülő kellékek pedig ismerős kacatok a szülők, és szeretett tárgyak a gyerekek a számára. A bunraku típusú bábok természetesen megszólalásig hasonlítanak Dániel András grafikáira, babzsákszerű testükkel pedig kiválóan érzékeltethető a kuflik egyik fő sajátossága, a ruganyosságuk. A Varázsgombák jelmeze találóan bolondos: színesen világító cilindert kapnak, megidézve ezzel a képregényekből és rajzfilmekből ismerős villanykörtét, ami a szereplők feje fölött gyullad ki egy-egy ötlet megjelenésekor vagy a hősök megvilágosodásakor. Villanykörte jelképezi emellett a napot, a holdat és a csillagos eget is. A kuflikat játszó színészek vidám, többségében zöld színű tréningruhát viselnek, ami viccesen ellenpontozza a folyton fáradt, henyerészni vágyó kuflikat.

Aki ismeri a könyvsorozatot, az az előadástól sem fog summás üzenetet várni: erre utal az utolsó geg is, amikor megszólítják az addig néma Varázsgombát, hogy mondjon valamilyen tanulságot, mire Szerekes Norbert a kufli történetekre viccesen reflektáló, ugyanakkor hatalmas közhellyel válaszol, hogy „a jóból is megárt a sok”. Természetesen, aki keres, az talál, a mesékben ott rejtőznek az olyan üzenetek mint, hogy örüljünk a másik győzelmének, soha ne adjuk fel vagy legyünk önazonosak. De nem szükséges ezekre rátalálni, mert akkor is jó érzés belecseppeni másfél órára a kuflik utópisztikusan elfogadó szeretetközösségébe.

Matricás Laci és a nagy zenebona. Fotó: Gulyás Dóra

Vadadi Adrienn családunkban is közkedvelt ovis meséi szintén mentesek a nagy tanulságoktól. Olyan egyszerű, hétköznapi problémákat és konfliktusokat ábrázolnak, melyek minden óvodás korú gyermek számára ismerősek lehetnek és akár meg is nyugtathatják őket, hogy mások is küzdenek például az anyukájuk hiányával vagy a barátkozással az oviban. Az író másik, Matricás Laci könyvsorozata alapvetően már a kisiskolás, olvasni tanuló gyerekek számára készült a Pagony Kiadó felkérésére, de a híres rabló szórakoztató lopásai továbbra is inkább az ovisoknak szólnak – ahogy a most bemutatott színpadi adaptációja is.

A Jurányi Ház és a Pagony Kiadó 2019 óta tartó együttműködésében, a Hab a tortán! című sorozatban minden egyes alkalommal egy színész pár alkalmaz színpadra egy népszerű „pagonyos” mesét: Barta Ágnesnek és Mészáros Martinnak pedig a Matricás Laci és a nagy zenebona történetére esett a választásuk. Kivételes esetként egy rendező, Szilágyi Bálint is csatlakozott a pároshoz.

A Jurányi Labor színpad nélküli, nappali megvilágítású terében a kicsik egészen közelről, párnáról és kispadokról figyelhetik a történéseket, míg szüleik akár tőlük távol, a hátsó sorokban is helyet foglalhatnak. A gyerekek színészekhez való közelsége és a szüleiktől való távolsága már az első perctől azt eredményezi, hogy a gyerekek bátran közbeszólnak: van, hogy hangosan együtt mondják a színészekkel a mese általuk is ismert mondatait, van, hogy előre elsütnek egy poént, de olyan is előfordul, hogy tanácsokat osztogatnak. Barta Ágnes és Mészáros Martin előtt le a kalappal, mert mindezt kitűnő érzékkel kezelik. Egyrészt, nem hagyják elúszni az előadást, nem lesz a harminc percből hatvan (mint a Hab a tortán! egy általam látott másik alkalmával), bátran, ugyanakkor kedvesen, szerepükhöz illően tudják csendre inteni a gyerekeket, ha éppen arra van szükség. Mészáros Martinnak ehhez kapóra jön a rabló szerep, hiszen egy tolvajnak csendben és titokban kell osonnia, ezért teljesen jogosan hat a gyerekek számára is a lepisszegés. Barta Ágnes a vidám, minden lében kanál Sárika szerepében pedig találóan veszi fel például a „szövegmondó versenyt” a közönséggel és tartja fent a gyerekek figyelmét egy-egy kiszólással. Nagyon jó választásnak bizonyul a Matricás Laci-történetek közül a nagy zenebona is, mivel az előadás végén az alkotók be tudják vonni a közös zenélésbe az izgő-mozgó kicsiket is.

Matricás Laci és a nagy zenebona. Fotó: Gulyás Dóra

Az előadás ügyesen dolgoztatja meg a gyerekek fantáziáját, s készteti őket olyan kérdések feltevésére, hogy például, mi a zene, „csupán levegő?”. A fotózások alkalmával használatos két papírtekercsből álló díszlet is a közönség képzeletére épít, hogy az, hol téglafallá, hol szobabelsővé varázsolja a papírfalakat. Csupán egy-két kellék kerül használatra, melyek közül a legjelentősebb egy játéklakóautó, benne Matricás Laci kicsinyített másával, mely sokszínű játékra ad lehetőséget. Laci megkettőzött figurája, az, hogy hol együtt, hol külön-külön szerepelnek a bábszínész és a báb közti kapcsolatot is dinamizálja. A játékbaba-Lacin kívül még egy báb szerepel az előadásban: Horváth Márk találóan vicces Muppet-figuraként jeleníti meg a bénácska rendőr bácsit, aki semmire nem vinné Sárika hathatós segítsége nélkül.

Remek lenne, ha az ilyen mobilis, könnyen utaztatható, színvonalas előadás mint a Matricás Laci és a nagy zenebona nem csupán a Jurányi közönsége számára lenne elérhető, hanem eljutna minél több óvodába (a hakni szagú gyerekelőadások mellett/helyett), hogy együtt gondolkodhasson, játszhasson Barta Ágnes és Mészáros Martin minél több óvodáskorú gyerekkel arról, hogy bizony vannak olyan kincsek, amiket nem lehet ellopni, mert nem kézzel foghatóak.

Mi? Mindenki legyen kufli!
Hol? Budapest Bábszínház
Kik? Játsszák: Csarkó Bettina, Krucsó Rita, Hannus Zoltán, Ács Norbert, Szolár Tibor, Barna Zsombor, Márkus Sándor, Pethő Gergő, Cseri Hanna, Hoffer Károly, Szekeres Norbert. Író: Dániel András. Bábszínházi adaptáció, zeneszerző: Cseri Hanna. Dramaturg: Gimesi Dóra. Látványtervező: Fekete Anna. Fénytervező: Szondi György. Koreográfus: L. Nagy Attila. Rendező: Ellinger Edina. Rendezőasszisztens: Bánky Eszter. Ügyelő: Szrenkó Tamás. Súgó: Aradi Regina Anna.
Mi? Pagony–Füge Produkció: Matricás Laci és a nagy zenebona
Hol? Jurányi Ház
Kik? Barta Ágnes és Mészáros Martin. Szerző: Vadadi Adrienn. Rendező: Szilágyi Bálint. Bábtervező: Horváth Márk. Díszlet és jelmez: Barta Ágnes és Mészáros Martin.