A nyolcvanas évektől ott volt minden fontos független hely alapításánál, van, amelyik – mint például a Sirály – kifejezetten az ő nevéhez fűződik. Szalai-Szabó Istvánnal beszélgettünk egyebek mellett az Egyetemi Színpadról, a Bárkáról, a Millenárisról, a Városi Színházról, és arról, miért zárult be nemrég a Hátsó Kapu is mögötte?
Be jó, az égre nézünk, a transzcendencia felé! Kár, hogy valójában a közeli zsinórpadlást látjuk, ha a nagyszínpadra épített stúdiótérben felfele kandikálunk…
Ez az írás épp a megnémulás ellen próbál szót emelni. Ugyanis ott billegünk hangunk elvesztésének a határán.
Horeczky Krisztina: Poklocskáink
2 in 1 kritika: Simkó Beatrix: Kerengő (Ifjú Koreográfusok Fóruma) és Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #Orfeusz#Eurüdiké
A Kerengő a hiányról szól, másképpen: a kollektív érzelmi ürességről/kiüresedésről, a kapcsolatteremtésre való képtelenségről, úgy is mint szociálpszichológiai jelenségről. Az #Orfeusz#Eurüdiké hétköznapi párkapcsolati kudarccá redukálja a mítoszt, magányos önkielégítésekkel, mindent fölforgató szerelem helyett földhözragadt szexussal, metafizikai mögöttes, mennyország és pokol helyett egyetlen, verítékszagú ringgel.
Mégsem a „nagymítosz” köti le figyelmünket, hanem a cserepei. A kérdések sora: „miről szól” ez a premier? Mi a „főgondolata”? Isten? Az „istenkitalálás”? Az áldás fontossága? A szeretet mindenhatósága? Egyén, család, nemzetség, nép, ország, kontinens egymásra utaltsága?
Melyek azok a körülmények, amelyek között szabad akaratunkból választjuk a tudatlanságot, a vakságot? Ezt a kérdést járja körül a Stereo Akt új előadása némi didaxissal átitatva.
Adorjáni Panna: A legszebb öröm
Táp Színház: magyarIQm (r.: Vajdai Vilmos, Trafó Kortárs Művészetek Háza)
A Táp Színház magyarIQm című előadása a leírás szerint „őshonos bemutató”, amely a produkciónak otthont adó Trafó honlapján a színházi előadások között sorakozik, bár az, amit látunk, tulajdonképpen nem más, mint igénytelenül összetákolt kabaréest a magyar internet clickbaites bugyraiból.