Napról napra

Stern munkája a betegségnél egy jóval átfogóbb testtapasztalásra invitálja nézőit, teret hagyva mindenki személyes, egyéni felvetéseinek, míg Batarita a fülledt erotika helyett a női szerepeket és a magányt vizsgálja, bár mintha már a kérdésfelvetésnél elvérzett volna.

A Csiky Gergely Színház nagytermében sírtak az ültető nők, bravóztak a férfi kollégák, éljeneztek a helyi fiatalok. Rajtam pedig azóta is kapunyitási pánik, és öröm, hogy pihenhetnek a méhek, az új paradigma megszületett.

Ibsen Kísértetek című drámáját a Centrál Színházban vitte színre Alföldi Róbert. Kúnos László fordítása most, a Színház.NET-en jelenik meg először.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó idei, 11. kiadása a kényelmetlenség fogalmát járja körül. Nem újdonság, inkább valamiféle összefoglalója az eddigieknek, hiszen nem láttunk itt az elmúlt évtizedben olyan előadást, amely ne lett volna bátor valamilyen tekintetben, még ha a végeredményt tekintve nem is volt épp tökéletes.

A lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretén belül megvalósult kétnapos  rendezvény három lengyel és három magyar kortárstánc-alkotónak adott lehetőséget a megmutatkozásra a MU Színházban. A hat produkció a 2017. októberi varsói bemutatót követően fél évvel érkezett Magyarországra.

Mit reprezentál? Minek a letéteményese? Több feladatot és terhet jelent-e? Hogyan kapcsolódnak benne össze politikai, kulturális, társadalmi és morális funkciók? Vannak-e repertoárjának kötelező darabjai? Ahány nemzeti, annyiféle színház? Mást jelent-e Magyarországon és külföldön? Mást jelent-e más-más magyar városban? Változik-e a repertoár és a közönségigény attól függően, hogy a nemzeti színház Budapesten, Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett […]

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátéka éppen olyan, mint az idei tavasz ébredése: lehengerlő, melengető és minden tragédiát elhomályosító jelenség. A dráma ismeretében ez váratlan, de üdítő élmény.

Mintha a világ megváltoztathatatlanságának azt az érzését élnék át a szereplők, amely a nyolcvanas évek Magyarországán sokaknak alapélménye lehetett.

Szép, igaz gondolat a hazáért érzett, mindenek feletti aggodalom, csak éppen a mérték, a számomra is oly fontos eszme mértéktelenül egysíkú középpontba állítása itt és most sokat ront a hatáson.

Színpadi és civil személyiségének egyik legfőbb stílusjegye a szabálytalanság és a szókimondás. Volt már pultoslány, családsegítő, tartozott HOPPart Társulathoz, az Alföldi-féle Nemzetihez, a szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz. Most éppen váltókorszakát éli, elszerződött Szombathelyről. A salemi boszorkányok az utolsó bemutatója a társulatnál.

Az előadás legszebb részletei a harsány, repetitív részletek közé ékelődő csendes, jelentőségteljes pillanatok.

Hiányoznak sajnos az átütő alakítások is. A maszkos-rituális tánc teremtette szikárság, szuggesztivitás szinte abban a pillanatban egészen eltűnik, amint a dráma dialógusokra vált.