Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Legyenek az életben pillanatok, amikor önfeledt vagy

Tóth Ildikóval Szentgyörgyi Rita beszélgetett

Egyik legkedvesebb rendezője, Novák Eszter mondta róla, hogy olyan színész, akinek véleményformáló és közvetítő ereje van. Bármit játszik, annak tartalmat, jelentőséget, súlyt ad – Tóth Ildikó a finom lelki rezdülések színésznője. Pályáját a Radnótiban kezdte, Székely Gáborral tartott az Új Színházba, majd több mint másfél évtizedig társulaton kívül létezett. 2015-től Székesfehérvárra szerződött. Manapság Nemeskéri Ilona […]

Herczog Noémi: Szegénygiccs

Tarr Béla: Missing People

Új munkával mutatkozott be Tarr Béla Bécsben: nem szegte meg ígéretét (ugye 2011-ben A torinói ló után azt mondta, nem rendez több filmet), és nem is filmet rendezett (bár a komfortzónájából sem igen mozdult ki). Nem véletlen, hogy e sorok írója is egy színházi fesztiválon láthatta a Missing People-t (Hiányzó emberek). Csak épp a Bécsi Ünnepi […]

Pethő Tibor: Le kell vonni a konzekvenciát

A POSZT-tal kapcsolatos botrányokról

Az  MSZT nyilatkozata viszont, amely szerint „az egyik kisebbségi tulajdonosként nem áll módunkban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogunkat” konkrét, botrányos esetre utal. Ez ugyan már korábban nyilvánosságra jutott a Pécsi Stop jóvoltából, ám hétfőn hivatalos közlemény is elismerte: a POSZF-hoz, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft.-hez rendkívül zavaros gazdasági ügyletek kötődnek.

Artner Sisso: Előttem szólók

Budapest Kortárstánc Főiskola (BKTF): Önarcképek / Trafó

Angelus Iván iskolájának tanítványai kortársak, tehát mindig a jelenre reflektálnak, most három felvonásban – két táncdarabbal és egy tárlatvezetéssel.

Kovács Dezső: Jelenetek a párok életéből

Will Eno: Jóéjt, szomszéd! – Thália Színház, Arizona Stúdió

A Bérczes László rendezte előadásban könnyű helyzetgyakorlatokat látunk, meg vehemens lelki feltárulkozásokat, egymáshoz való közeledést, távolodást, óvatos érintkezéseket.

Az évad örömei, bánatai, kellemes és kellemetlen meglepetései

...kritikusok és alkotók szerint

Évad végi számvetésünkben kollégákat és alkotókat kérdeztónk az évad örömeiről, botrányairól.

Kricsfalusi Beatrix: Az erősebb kutya

Sarah Kane: Szétbombázva – Debreceni Csokonai Színház

Az meg a magyar színházak közelmúltbéli kommunikációs baklövéseinek kontextusában egyenesen ámulatba ejtő, hogy a Csokonai Színház nem gondolta némán kibekkelni, míg a házat ért támadás lecseng. Bátor és szakszerű ismeretterjesztő kampányba fogtak, melyben a darab és a készülő előadás esztétikájáról tájékoztatták az érdeklődő közönséget.

Hogy lehet túlélni?

Az Átrium intendánsával, Ugrai Istvánnal Proics Lilla beszélgetett a színházi TAO megszüntetése kapcsán.

…egy nem tudom, ki által eldöntött, nem tudom, ki által aláírt, milyen céllal, milyen módon, kegyként osztogatott, leginkább kapcsolatokon, ideológiai egyezéseken alapuló, korrupt rendszerben vagyunk.

Kollár Zsuzsanna: Így lopunk mi

Neptun Brigád: Benne vagy

A Benne vagy a pitiáner országrontás feketekomédiája: egy mindennapi anyagi gondokkal küzdő kisvállalkozás és egy sündörgő hivatalnok korrupt összjátéka. Mintha az élet írta volna, olyan valóságos, és olyan precízen van összerakva, mint egy svájci automata óraszerkezet.

Fritz Gergely: Könyvek gólyalábakon

Káprázat – Szkéné Színház, Forte Társulat

A bibliofil Peter Kien professzorról szőtt groteszk történet egy megkapóan karakteres előadásban tárul elénk, a szöveg ezúttal magával ragadó természetességgel olvad össze a koreográfiával, másfelől a rendezés vizuálisan is új elemekkel operál, megteremtve ezzel egy iróniával átitatott, lidérces atmoszférát.

Urbán Balázs: Tengeri hibrid

Richard Rodgers–Oscar Hammerstein II: Carousel – Liliom – Budapesti Operettszínház

Merthogy Béresék addig-addig csempészik vissza a Liliomot a Carouselbe, amíg az már-már megszűnik autonóm műnek lenni. Ha elvonatkoztatunk helyszínektől, határozottan az az érzésünk támad, hogy nem egy amerikai musicalt látunk, hanem a Liliom Babarczy-változatát, megzenésített formában.

László Ferenc: Kicsit elpilledve

Máté Gábor: Színházi naplók

A focit, a chiantit és a tiramisùt szereti, a hízást meg a rossz kritikát viszont nem; képes jól próbálni és tud írni is a próbafolyamatokról. Ez mind-mind kiderül Máté Gáborról a Színházi naplók olvastán.

  • 1
  • 2
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.