A pótlásként nagy vonalakban felskiccelt közeg karakter nélküli, pusztán illusztratív, nem köthető helyzethez, korhoz, speciális társadalmi elvárásokhoz, szokásokhoz, már nem eléggé húszas éveket idéző amerikai, de nem is mai magyar.
…végső soron mindhárom darab témája, ha más-más aspektusból is, a magyarság megmentése. A jövőbe vetített égi-földi katasztrófák ritka szellemes módon kapcsolódnak össze a múlt, a közelmúlt és a jelen társadalmi-történelmi kríziseivel.
Artner Szilvia Sisso: Spirituális utazás, avagy rekviem az emberségért
Hamvas Béla: Karnevál – k2 Színház, Ördögkatlan Fesztivál
A magyar irodalomtörténet egyik legkülönösebb – és nem elfeledett, de igazából soha fel nem fedezett –műve Hamvas Béla Karneválja. A műfajilag nehezen meghatározható, sokszínű, monumentális regényfolyamból először született színházi adaptáció a k2 Színház gondozásában. Több, mint nyolcórás színházi előadás, amelynek a főhőse valójában a néző.
Éva megfiatalodik, Emese hozzáöregedik; Éva kitárulkozik, Emese meg védelmezőn körülfogja; Éva egyre magabiztosabban kezd „táncolni”, Emese pedig, aki vérprofi, bizonytalanul lépeget Éva életében, hogy végül Szabó Rékával együtt megtalálja a megfelelő tánclépéseket, a koreográfiát.
„Wagnernek nagyon fontosak voltak a mássalhangzók”
Fischer Ádámmal és Hartmut Schörghoferrel Rácz Judit beszélgetett
Egy év szünet után, 2019-ben tizenegyedszerre játszották Wagner Ringjének immár világhírű előadását a Müpában. A külföldi és itthoni közönség ráadásul ezúttal két teljes sorozatot ünnepelt teltházzal. Az ismert alapparaméterek: a tetralógia szünnap nélkül, négy egymást követő napon hangzik el, egyes figurákat az óriási hangi megterhelés miatt váltott énekesek alakítanak, a rendezés minimalista, a szereplők nem jelmezben,…
Turbuly Lilla: Egymásra hajazó hatalmak
A Cinóber hadművelet – Soltis Lajos Színház / KB 35 / Kőszegi Várszínház
Elrajzolt, karikatúraszerű játékmód, szürreális és abszurdba hajló jelenetek, vicces poénok, sok tánc és árnyjáték – össztűz zúdul a néző érzékeire.
Cziboly Ádám: Nincsenek szavaink (?)
Széljegyzet a széljegyzethez: kommentár a „Tánc Színház Nevelés” konferenciasorozathoz
Péter Petra és Szemessy Kinga kiváló „széljegyzetének” olvasatomban két fontos alapállítása van. Az egyik, hogy a „testélmény, tapasztalás, mozgás általi önkifejezés”[1] leggyakrabban „szavakkal megközelíthetetlen helyek” – erre utal cikkük címadása is. A másik, hogy napjainkban kétféle irányzat, megközelítés, értelmezés létezik a színházi nevelés és a tánc metszéspontjában található fiatal területen: a „többszörösen meghaladott” szemiotikai, és az ezzel…
Az idei Sziget Fesztivál általam látott táncprodukcióit mintha a forgás köré szervezték volna. Több – a világ távoli pontjairól érkező – előadásban is kisebb-nagyobb mértékben felfedezni véltem a fordulatok, körök, spirálok kiemelt szerepét, elvontabb és tartalmi szinten az ismétlődő, önmagába visszatérő szerkesztésmódot, a körforgást – avagy a forgás különböző aspektusait, amelyek között akadtak magával ragadó…
A Vasárnapi szülőkkel robbant be, ami után jöttek a filmes szerepek. Nem készült színésznek, végül mégis felvételizett a Színművészetire, amit félúton otthagyott. Sorsszerű, mondja, hogy végül a pályán maradt. Nyakó Julival Marton Éva beszélgetett.
Hermann Zoltán: „Aránylag még jó szűnben…”
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Vidnyánszky Attila rendezésében folytatódik a darabon való, 1954 óta tartó „barkácsolás” is. Soha, senki nem fog bevállalni egy „historikus” Csárdáskirálynőt: semmit nem csavarva az 1916-os pesti változaton, a Gábor Andor-szövegekkel, mikrofonok nélkül, az eredetit imitáló világosítással, a fotókból rekonstruálható díszletekkel és jelmezekkel… Vidnyánszkyék tuningja – éppen, mert közben mintha megadnák a szövegkönyvnek és a sajátos…
