Napról napra

Olyan a játék dinamikája, mintha egy négykarú libikóka működését figyelnénk. Ki itt, ki ott kezd süllyedni, ki ezzel, ki azzal áll párba egy harmadik ellenében, s közben lelkileg levetkőződnek, pedig nem ezt akarták tenni.

Van-e a látványnak dramaturgiája? Van-e hierarchiája a látvány elemeinek? Hogyan dolgozik együtt rendező és látványtervező? Hogyan adja vissza az anyag, a tér, a forma, a szín, a fény a szöveget és a zenét? Vannak-e tervezői trendek? Mit kell tudni egy látványtervezőnek?

„A nézők VR szemüvegen keresztül követik majd az előadást”, értesülök előzetesen. Nekem ez az eszköz annyira új, hogy azt sem tudom, ebben a szemüvegben az élő, színpadi előadást fogom-e követni vagy valamilyen más képet. Egyáltalán lesz-e élő előadás.

„… visszatekintünk az elmúlt négy évünkre, hogy (…), hogy felismerjük mulasztásainkat, tévedéseinket, a műfaj általunk megtapasztalt problémáit, és így meghatározzuk: miként tudnánk sokkal hatékonyabban folytatni munkánkat.” – A szerzők mindezen túl felhívást is kezdeményeznek a színházi neveléssel foglalkozó társulatok és alkotók felé, akiket arra kérnek, osszák meg saját tapasztalataikat.

Két világsztár táncos, két meghökkentő, filozofikus elgondolásból kiinduló előadás. El lehet-e táncolni egy test nélküli embert? Készülhet-e koreográfia valaki géntérképéből?

A dráma műfaji szélsőségeit pedig Máté Gábor rendezése sem erősíti fel; nem tragikum és bohózat közt hányódó eseménysort nézünk, hanem helyenként ironikus, esetleg groteszk színben láttatott kollektív tragédiát, amelyhez az iskolapadok és a gyerekek konstans jelenléte – a rendezői intenciótól vélhetően teljesen függetlenül –  még némi zavaró ünnepélyességet is hozzáad.

A Kabaré arról szól, hogy egy szétrohadó, fasizálódó rendszerben az emberek megpróbálnak úgy tenni, mintha a rendszer nem rohadna és fasizálódna egészen az utolsó pillanatig és még utána is.

Színész és jelmeztervező egy személyben. Érzékiség és érzelmesség árad a szeméből, a hangjából, és rengeteg dolog foglalkoztatja a világból.

A CINÓBER HADMŰVELET című mesehorrort Bodó Viktor felkérésére írtam, és 2017 februárjában mutatták be a bécsi Volkstheaterben, Operation Zinnober címmel.

A Tatiana óhatatlanul a Vadászat tükördarabjának tűnik, hiszen míg ott csak férfiak, ezen a bemutatón csak táncosnők léptek színre, méghozzá olyanok, akik saját maguk vállalták a koreográfus szerepét is.

Úgy szurkoltam valamilyen feloldó végért, hogy ne csak a perspektívátlanul összekapaszkodó párra boruljon a sötét. Remélem, a mai vasalónők nem halnak olyan korán (jelenleg Magyarországon hetente hal meg volt vagy jelenlegi párja által bántalmazott nő), és mégis lehet a deszkán túl saját, értelmes élete Alisonnak.

A hagyományos kereteket átütő személyiségéből fogalmaz meg szerepeket, sorsokat, karaktereket. Szélsőségesen, szenvedélyesen, elementáris erővel. Friss és eleven Háy János Nehéz című drámájának szótlan anyafigurájaként, a Folyón túl Itália nagymamájaként és Jászai Mari küzdelmes életútját játszva a Kripli Mariban, ami április végén megy utoljára. Legutóbbi sikerbravúrja az árnyékszéken ihletet nyerő sámánasszony és az Expo-küldött nagyasszony kettős […]