Napról napra

Horváth Csaba ismét irodalmi műből készített fizikai színházi adaptációt a székesfehérvári nagyszínpadon. Ezúttal Márton László Carmen című drámáját huzalozta át mozgáskórusokkal kísért, feminista militarista-balladává, szándéka szerint a szöveget előtérbe tolva, monumentális ipari díszletek között.

Nemcsak a sötétben kuksoló és csöndben nagyokat érző tömegnek kell ilyenkor lenni, hanem demonstrálni is kell a színpadon lévőkkel az összetartozás érzését.

A színpadkép, az angolpark leghangsúlyosabb darabja a körhinta. Népcsoportok, sorsok, helyszínek forognak körbe: fegyvert kovácsoló cigányok, Mária Terézia udvara, a disznókereskedő Zsupán és az ő udvartartása.

Tök jó, csak kicsit műveletlennek érzem magam – kapom el az önostorozó szavakat a vécére várakozva. De miért az önelnyomás, minek fogadjuk el a felkínált műveltségi versenyt, pláne, ha rosszul jövünk ki belőle? A Maladype Csehovjának híres festők-kvízén szorongó nézőnek éppen a lényegen nincs ideje gondolkodni: mi végre?

…egyre erősödött egyetértésem Ion Luca Caragiale román drámaíróval, aki a drámát nem tekintette a nyelv művészetének, azaz irodalomnak. (…) Ezért aztán remény is van arra, hogy bár a nyelv mindig átalakul, a dráma lényege, néha újraértelmező kizökkentések árán, de mégis megmarad, és közvetíthető is.

Ekkor jövök rá, hogy a műsor teljesítette küldetését. Hogy a propaganda működik és áldozatokat szed. Hogy az eredeti tökéletes másaként megépített stúdió valójában az eredeti stúdió. Hogy nem máskor és ott, hanem itt és most történik mindez.

Kereken egy hét múlva dől el, kik lesznek az idei Lábán-díj nyertesei. Addig is jó olvasást kívánunk az előadásokat méltató szövegekhez.

2017. április 24-én elhunyt nagyra becsült kollégánk, Földes Anna, aki a Színház folyóiratnak is rengeteget írt a hetvenes és a kilencvenes évek között. Írásaiból válogattunk, így emlékezünk rá.  

Sarjútüske: valami fájdalmas, de mégis melengetően nosztalgikus kifejezés – és ilyenek ezek a történetek is: mind fájdalmasak és nosztalgikusak szinte kivétel nélkül.

Érthetetlenül, megfejthetetlenül lassú előadásról van szó: úgy tűnik, a rendező nemhogy nem tartotta problémásnak a darab túlírtságából fakadó nehézkes tunyaságot, de azt jelölte ki rendezőelvként.

Az (…) előadások rengeteg fantáziával nyúltak a kiindulópontként használt népmesékhez: az alkotók a saját ötleteikre-képükre gyúrták az alapanyagot, rávilágítva arra az alapigazságra is, hogy nem feltétlenül maga a mese, hanem a mesélés működteti a több évszázados történeteket és feldolgozásaikat.

Két nagyszabású külföldi produkció is helyet kapott idén a Tavaszi Fesztivál programjában: Edward Clug Peer Gynt című darabját az Operaházban, az izraeli L-E-V társulat OCD Love című produkcióját pedig a Trafóban láthatta a közönség. Mindkét darab erős irodalmi alapokra építkezik, de Ibsen drámája és Neil Hilborn verse is meglehetősen nagy metamorfózison esik át a színpadon. […]