Artner Szilvia: Neve is van: Budapest 2 in 1 kritika – Budapest Táncfesztivál: Góbi Rita Társulat: Sziluett Cinema és Artus-KET: Kérész a Trezorban Két külön világ, de mindkettő több műfajt kever úgy, hogy a kortárs tánc a kiindulás.
Tompa Andrea: Felemel Egy előadás háttere. Látogatás az Esztergomi Leánynevelő Intézetben – Schiller Kata fotóriportjával Lesznek aztán beszédek, megbeszélések, interjúk, köszönések, vicces mondatok, szóval szavak is lesznek, csak aztán nekem is legyenek szavaim, tűnődöm, pedig még el sem kezdődött, de már reménytelennek látom, hogy majd megtalálom őket.
Varga Anikó: Két arc 2 in 1 kritika – Hód Adrienn: Uraim és Réti Anna: Lépcső - Bethlen Téri Színház Ugyan mindkét szólónak erős eleme-eszköze a szöveg, ez eltérő módon jelenik meg a két előadásban.
Jászay Tamás: Fölzengő hangerdő Complicité – The Encounter Végy egy üres színpadot, pár üveg ásványvizet és néhány hiperérzékeny mikrofont. Tedd fel a fülhallgatódat, csukd be a szemed és dőlj hátra: isten hozott a brazil őserdő legmélyén.
Rádai Andrea: Egy újszülöttnek minden Kolibri Színház: Csip-csip csóka …magam csak mint kísérő vagyok jelen…
Gáspár Ildikó: Hajdani hitelünk Márciusi lapszámunkban a valóság van FÓKUSZBAN. Gáspár Ildikó esszéjével hangolódhatunk rá a témára. háttér A dokumentarista színház az ezredforduló után a dokumentumokról az előadókra helyezte a hangsúlyt. Az élő test a létezés egyetlen bizonyítéka.
Zappe László: Mesél az írógép Két egri vendégjáték a Nemzetiben …nyilván azért, hogy könnyítsenek a téma, a szöveg vélt súlyosságán.
Urbán Balázs: Az abszurditás hitele Pintér Béla: Szutyok – Székesfehérvári Vörösmarty Színház A díszlet személyes érintettségünket metaforikusan is kiemelő jelentését Hargitai Iván rendezése szerencsére nem hangsúlyozza didaktikusan – inkább hagyja beszélni a történetet.
Török Ákos: Táncol boldog, boldogtalan 2 in 1 kritika – Pataky Klári Társulat: We live happily és DART Társulat: Descend Egy érett alkotó és egy érő alkotópáros kacsintanak ki a művészet mögül. Mindkettő izgalmas utakon jár, de visszakacsintani most inkább az utóbbira tudunk.
Varga Anikó: Szeretett nemszeretteink Pass Andrea: Napraforgó – Pesti Est – Jurányi Ház …lépésenként bontja le primér, vérre, bűnre, bűnösre, titokra éhes vágyunkat, mindazt, amit a napi média vagy a hollywoodi dramaturgia könyörtelen professzionalizmussal használ.
Lovassy Cseh Tamás: A türelem generációja A színházak cenzúrázását visszasíró olvasói levélről, avagy a sepsiszentgyörgyi Székely Hírmondó-ügy E kommunizmusból ránk maradt bénító örökség ellehetetleníti a színpadi események kritikai befogadását, kiírja színházainkat az európai színházi vérkeringésből, s mindezekből adódóan nem marad más, mint a „mindegy mi, csak magyar legyen” befogadói elv.
Nánay István: Hol a morál mostanában? Koldusopera – A Temesvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka a Nemzeti Színházban …többször hangsúlyozzák a színész és koldus kölcsönös egymásnak való megfeleltethetőségét…