Napról napra

A Magyar Színházi Társaság beszélgetést szervezett a POSZT jövőjéről. Az indok – Lévai Balázs szavaival élve – az „elcseszett közhangulat”, amit már mondogatni is ununk. Két óra spanyolviasz-feltalálás közbeni gittrágás után nagyjából egyetlen dolgot tudtunk meg. A pontos időt.

Novák Péter rendezésével a legsúlyosabb gond, hogy bár reagál arra, ami körülöttünk van, ezt nem bátran teszi, hanem szinte szemlesütve, szinte csak belesunnyogva az előadásba az egyik legaggasztóbb társadalmi krízist.

Nem muszáj valamennyi gesztust megfejteni, mindenben értelmet keresni. A jelenetek expresszionista módon támadnak: fények, füstök, zenék, a színészcsapat dinamikus mozgása.

Hótreál és szürreál keveredik a Szinyor Bélában, és válik már-már apokaliptikus látomássá, de azért a darab alapvetően megmarad kicsit keserű, nem kicsit ironikus komédiának.

Maguknak keresték a bajt a Színházi Kritikusok Céhének tagjai. Kevésen múlott, hogy nem torkollott tragédiába az este.

A város, amennyiben a mindennapi életen kívül más események helyszínéül is szolgál, élővé, alakíthatóvá válik, és megszűnik érinthetetlennek, múzeumszerűnek lenni.

Az Alma-bábu és az Alma Mahlert megjelenítő Gloria Benedikt egyik kettősében például eljátsszák (eltáncolják): a báb mozgatja zsinórral az élő embert.

Lehetne az előadás markáns színésznődráma is, ehhez azonban nem szolgál kellő mélységgel és árnyaltsággal a mű mint alapanyag.

A látvány is azt az érzést fokozza, hogy félelmetes árnyak és a tudatalatti erdejében járunk.

Augusztus 18-án összeült a Színház Alapítvány kuratóriuma. Új elnököt, új kuratóriumi tagokat választottak, és kinevezték a Színház folyóirat új főszerkesztőjét.

A Színház folyóirat szerkesztősége megrendülve értesült arról, hogy főszerkesztője, Koltai Tamás július 18-án váratlanul elhunyt. Tamástól a lap szeptemberi számában búcsúzunk.

…teljesen normálisnak vélem, hogy nyári szabadtéri színházi fesztiválokon, nagy nézőteres játszóhelyeken a fő cél a szórakoztatás és a komolyabb műfajok népszerűsítése.