Napról napra

Már a színpadkép sem hagy kétséget afelől, hogy nem a Paradicsomba csöppentünk. Schnábel Zita díszlete a maga koszos falaival, rozsdálló csöveivel, kopár, üres felületeivel lepukkant üzemi csarnokot idéz – és akkor a homokról még nem is szóltunk. Merthogy éppen betemetett mindent a homok, pontosabban a Krakkennek nevezett homokvihar, amely a helyi hiedelem szerint büntetésként zúdul […]

Színház-ügy. A szókapcsolat hallatán most nem a szféra jövőjéről vitázó lelkes vagy gondterhelt szakmabéliekre érdemes gondolnunk. Az orosz sajtó olvasói számára e kifejezés néhány hónapja egészen konkrét jelentést kapott: így emlegetik azt a pert, amelynek vádlottjai a progresszív orosz kultúra ismert személyiségei – Kirill Szerebrennyikov, a Gogol Központ művészeti vezetője, Jurij Ityin, a Gogol Központ […]

Talán soha nem lepte még el ennyi csirke, focimezbe öltözött vagy épp nyilvánosan borotválkozó politikus a média – olykor a közmédia – politikai hírek rovatát, mint most, a 2018-as országgyűlési választások előtt; egyszóval talán még sosem volt ennyire „színházias” kampányidőszak Magyarországon. Színházias (vagy performatív) abban az értelemben, hogy a valóságtól egyre inkább eltávolodott, és ezért […]

A posztmodern politika és az amerikai szórakoztatóipar a 2016-os elnökválasztási kampányban előállította a tökéletes terméket: Donald J. Trumpot.

Amikor a színházat május 15-én a lázadók elfoglalják, Barrault utasítást kap a minisztériumból, hogy kapcsoltassa ki az épületben az áramot és a telefont. Ő azonban nem engedelmeskedik, és a színházfoglalók oldalára áll. Ezt Malraux nem bocsájtja meg neki. 1968. május 22-én leváltja posztjáról. Voltak, akik a párizsi lázadások elültét követően ezt a tényt, az addig […]

Az előadás sorsolással kezdődik: a csupasz forgószínpadon felsorakozott társulat elé a nézőtér két oldaláról érkezik, majd egymással szemben megáll a két színésznő. Ruházatuk hajszálra pontosan megegyezik: fekete bársony nadrágkosztüm, fehér selyemblúz, még a frizurájuk is hasonlóan rövidre nyírt, fiús. Farkasszemet néznek egymással.

Bár Musset darabja a reneszánsz Firenzében játszódik, a Mediciek uralkodása idején, a két előadásban pellengérre állított személyek és viselkedési minták hátborzongató mértékben hasonlítanak egymásra. Ez baj. Egyfelől azért, mert egy parlamenti demokráciában a demokratikus úton megválasztott képviselők világszemlélete és szerepfelfogása ideális esetben ellentétes a nyíltan autoriter fejedelmekével, másfelől pedig azért, mert az ilyen színházi esték […]

Szobordöntés, utcaátnevezés, székházfoglalás, kopogtatócédula-égetés: Krassó György 1989–1990-ben végrehajtott – és mára szinte teljesen elfelejtett – utcai akciói már saját korukban sem illeszkedtek a rendszerváltás politikai tájképéhez. Így ezekkel az utókor sem nagyon tudott mit kezdeni, mert teljesen eltértek az elsősorban írók, tudósok és technokraták által formált rendszerváltás tipikusan írásalapú politizálásától.

Az alábbiakban a politikai performanszok magyarországi történetét vizsgálom, terjedelmi korlátok miatt elsősorban a (fizikai, materiális értelemben vett) köztéren zajló eseményekre koncentrálva.[1] Nem politikusok performatív eseményeit vagy önszcenírozását, hanem képzőművészek és performerek politikai állásfoglalással felérő megnyilvánulásait, melyek során saját testüket használták elsődleges médiumként, és saját személyükben (in propria persona) cselekedtek.

Mintha a színpadra állítók úgy gondolnák, hogy a Rózsavölgyi eredendő szalon-atmoszférájához csupán kísérőként társulna (társulhatna) bármiféle előadás, akár a kezdés előtt nem sokkal még felszolgált teához a kiegészítők, a méz vagy a cukor.

Bulyovszky Lilla, Fedák Sári és Karády Katalin ízig-vérig modern nőként jelenik meg a színpadon, s nem csak azért, mert maníroktól mentesen, a régi színpadi stílus és dikció teljes mellőzésével keltik életre alakjukat. A színpadi játék a három művésznő életének azokat a kérdéseit taglalja, melyek a magyar színjátszás kezdetei óta meghatározóak.

A megérintődés esélyének megadása, a találkozás létrejötte a lényeg, nem a megfelelési kényszerből űzött műelemzés kalapáló kopogása. Hogy a közös birtoklással járó öröm során majd egy fényes pillanatban rá lehessen mutatni egy alkotói megoldásra: ezt nézd! S az majd megmarad, s hívja a többi rácsodálkozást.