Napról napra

Gémes Antosnak, bár arckifejezése kellően űzött, mint az Erünniszek üldözte Oreszteszé, egyelőre sajnos igen szűk a palettája…

„Színdarabjai viszont többnyire azért rosszak, mert ebben a műfajban Móricz a kor rossz konvenciójának akart megfelelni.”

Tudom, most azt mondja magában: örülök, persze, hogy Budapesten is játsszák a darabjaimat, de nincsenek ezeknek a magyaroknak saját szerzőik, akik a saját történelmi félmúltjukat és jelenüket feldolgozzák?

Spiró rövid, snittszerű jelenetekben fogta össze a cselekményt, s ehhez Szikora János a gördülékenység és a stílusosság jegyében teremtett keretet.

 …tőlünk, a Pesti Színház közönségétől igencsak távol áll a szexualitás és a szabadság azon formája, amit a szerző (Almodóvar és/vagy Adamson) evidenciának tekint.

… nem az a fontos, hogy az előadásban legyen politika, hanem hogy közös élmény szülessen meg a színpadon és a nézőtéren, és nem baj, ha az éppen politikával kapcsolatos.

Márpedig a túléléshez nem a hősiességen át vezet az út, hanem ha farsangnak fogjuk fel az életet, és mindig új identitást akasztunk le magunknak.

Így rács mögött ülnek a nézők – vagy játszanak a színészek (ízlés és élettapasztalat kérdése, ki melyik csoport tagjait szeretné inkább elzárva látni).

Minden közhely, szemfényvesztés, nagyjából a nagy példányszámban eladott, és média által hipe-olt Müller Péterek füveskönyveinek szellemi szinte.

Ez voltaképp Gidró önálló estje: monológ, a legmagányosabb műfaj.

A két kurta mű nem teljesedik ki összművészeti színházi produktummá, hanem megmarad a képzőművészet keretei között.

Ezen az anyagon változatos pályafutása során egyszer sem dolgozott író, s bárhogy divatos tagadni e színházi munkakör jogosultságát, az író hiánya még 2010-ben sem előny.