Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Szántó Judit: Harmonikás a kőfalon

Liliom - Magyar Színház - KRITIKA

Gémes Antosnak, bár arckifejezése kellően űzött, mint az Erünniszek üldözte Oreszteszé, egyelőre sajnos igen szűk a palettája…

Móricz mint alapanyag

Kornya István Forgách Andrással és Závada Pállal beszélgetett a DESZKA Fesztiválon

„Színdarabjai viszont többnyire azért rosszak, mert ebben a műfajban Móricz a kor rossz konvenciójának akart megfelelni.”

Markó Róbert: Felülstilizált pókháló és intenzív vizualitás

Nyílt levél Elfriede Jelineknek

Tudom, most azt mondja magában: örülök, persze, hogy Budapesten is játsszák a darabjaimat, de nincsenek ezeknek a magyaroknak saját szerzőik, akik a saját történelmi félmúltjukat és jelenüket feldolgozzák?

Stuber Andrea: Apák és fiúk

Édentől keletre -Új Színház - KRITIKA

Spiró rövid, snittszerű jelenetekben fogta össze a cselekményt, s ehhez Szikora János a gördülékenység és a stílusosság jegyében teremtett keretet.

Sztrókay András: Életről álmodni

Mindent anyámról Pesti Színház - KRITIKA

 …tőlünk, a Pesti Színház közönségétől igencsak távol áll a szexualitás és a szabadság azon formája, amit a szerző (Almodóvar és/vagy Adamson) evidenciának tekint.

Ez a darab maga a kétfejű fenevad

Kutszegi Csaba Ónodi Eszterrel beszélget - SZÍNÉSZGONDOLATOK

… nem az a fontos, hogy az előadásban legyen politika, hanem hogy közös élmény szülessen meg a színpadon és a nézőtéren, és nem baj, ha az éppen politikával kapcsolatos.

herczog Noémi: Magyarok a fregolin

A kétfejű fenevad - Katona József Színház - KRITIKA

Márpedig a túléléshez nem a hősiességen át vezet az út, hanem ha farsangnak fogjuk fel az életet, és mindig új identitást akasztunk le magunknak.

Deres Kornélia: Fejetlenek forradalma

Victory - Bárka Színház - KRITIKA

Így rács mögött ülnek a nézők – vagy játszanak a színészek (ízlés és élettapasztalat kérdése, ki melyik csoport tagjait szeretné inkább elzárva látni).

Tompa Andrea: Fröccsentett megváltás

JOM & TERRY VARIÁCIÓK - Természetes Vészek Kollektíva - KRITIKA

Minden közhely, szemfényvesztés, nagyjából a nagy példányszámban eladott, és média által hipe-olt Müller Péterek füveskönyveinek szellemi szinte.

Herczog Noémi: Őrangyal a sarokban

Megöltem az anyámat - KRITIKA

Ez voltaképp Gidró önálló estje: monológ, a legmagányosabb műfaj.

Sz. Deme László: Tükörjáték videóra

In Side & Aura - KRITIKA

A két kurta mű nem teljesedik ki összművészeti színházi produktummá, hanem megmarad a képzőművészet keretei között.

Szántó Judit: Életképek vízköpővel

Bohémélet - Örkény Színház - KRITIKA

Ezen az anyagon változatos pályafutása során egyszer sem dolgozott író, s bárhogy divatos tagadni e színházi munkakör jogosultságát, az író hiánya még 2010-ben sem előny.

  • 1
  • …
  • 193
  • 194
  • 195
  • 196
  • 197
  • …
  • 209
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Thália Színház Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató