„Csak a jelen van, amiben hitelesnek kell lenned”

Kiss Marival Marton Éva beszélgetett

Gazdag Gyula Bástyasétány hetvennégy című filmjében láttam először. Megfogott a karaktere, ahogy játszott, elraktároztam magamban. A Madách Színházban több erős alakítása volt, mellette játszott más helyeken, filmekben. Számomra a nagy „visszatérése” Szombathely volt. Most újra ott játszik – Kocsma Jenny a Koldusoperában – vendégként.

Bogya Tímea Éva: Nem lehet elég korán kezdeni a színházat

2 in 1 kritika: Szemfényvesztők; Borka – Káva Kulturális Műhely, MU Színház

Frissítő kíváncsisággal érkezem minden színházi neveléses vagy drámapedagógiás előadásra. Kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen mesét, hogyan dolgoznak át, mire és hogyan fog kimenni a foglalkozás rész. A Káva Színház Szemfényvesztő és Borka előadása a legkisebbekhez szól, a mesén kívül arról is, hogy a színházban felborulhatnak a szabályok, lehet falra rajzolni, emberek átváltozhatnak, hogy a színház…

Bazsányi Sándor: Saját nyelv

2 in 1 kritika: Bartók Kamaraszínház: Nincstelenek; Forte Társulat, Szkéné Színház: Akár Akárki

Dúskál a nincsben – ezt a címet adtam évekkel ezelőtt a Nincstelenekről szóló kritikámnak. Mármint hogy itt tényleg nincs más, csak a nincstelenség. A nincs van. Amennyiben a regényíró Borbély Szilárd önmagával és olvasóival kegyetlen nyelven, a pátoszmentes komorság, az örömtelen játékosság és az önkínzó irónia lidérces alakzatait halmozva dúskál abban a fullasztó világtapasztalatban, amelynek…

Szoboszlai Annamária: Ahol a zsírfecskék repülnek

Bozsik Yvette Társulat: Tayos – Nemzeti Táncszínház      

A Nemzeti Táncszínház most hideg. Nagyon. Bozsik Yvette legújabb darabjának, a Tayos-nak számos látogatója sem tudja belehelni. Egy hölgynéző ugyan az előadás előtt figyelmeztető kérdéssel céloz a várható hőmérsékletre, valahogy mégsem hiszek benne, hogy a Táncszínházban meg találnék hűlni. Mesebeszéd. Merészen leadom a kabátot, sálat. Bízom. Hamar kiderül, hogy hiba volt, mert bent a cipőm…

Gabnai Katalin: Kábulatban

K utazásai - a Vígszínház és a MU Színház közös produkciója

Alakváltó játék ez a majd két óra hosszú, egy részben lefutó ősbemutató. A magában monologizáló kokainszállítmánnyal, vagyis K-val a címszerepben, úgy kezdődik, mint egy kedélyes Rejtő képregény, s mint kortárs orosz prózán átszűrt, pszichedelikus látomás fejeződik be, a hóban kóborló, arany bundájú, transzszilván medvék jelenetével. A költőként is ismeretes, dramaturg szakos Komán Attila Örkény István…

Ady Mária: Álszabadságunk kicsiny körei

Nem lehetetlen lenni – KÁVA Kulturális Műhely és Kerekasztal Színházi Nevelési Központ

El lehet-e sorolni ítélkezés nélkül, mi mindenért érdemes elfogadni egy „nem lehetetlen lenni” világ szűk levegőjét, kisszerű egzisztenciális létfeltételeit? Lehet-e valóban nyitottan rákérdezni erre egy közegben, ahol mindenki érintett, ahol a döntést már százszor meghoztuk, és mindig a létezést választottuk?

Urbán Balázs: Kényszerű terápia

Tok-tok avagy hogy pattog a kocka? – Orlai Produkció

A Tok-tok nem hangutánzó szó, hanem a kényszeres neurózis fedőneve. Merthogy a kényszeres neurotikusok fülének nem kifejezetten kellemes az eredeti kifejezés, így egyikük e játékos hangsorra kereszteli át a betegség elnevezését. Laurent Baffie bohózata egy szakorvosi rendelőben játszódik, ahol a betegek az állandóan elfoglalt sztárpszichiáterre várakoznak. S mivel az orvos csak nem akar megérkezni, az…

Új e-dráma: Németh Nikolett: Fajankó

Vörös Róbert előszavával

A darab letölthető INNEN. Vörös Róbert: Előszó Németh Nikolett Fajankó című drámájához Ünnep, ha egy új magyar mű születik. Ünnep, ha egy jó magyar mű születik. És igazi ünnep, ha a mű bátor. Mert már ahhoz is bátorság kell, ha valaki darabírásra adja a fejét, erős szívre és bátorságra, ha nemcsak a valódit, de az igazat…

Újratervezés

Nem vész el, csak átalakul

A Színház folyóirat novemberi számában egy szerkesztői üzenetet tettünk közzé, amit rendhagyó módon, a lap megjelenésével párhuzamosan most online is publikálunk. A benne foglaltak ugyanis alapjaiban érintik a szinhaz.net további működését, tartalmát.

Gergics Enikő: Sztálin színháza

A zseni – Katona József Színház

Feszült odafigyelést igénylő és fanyarul vicces előadást nyújt a világhírű színházigazgató és a műkedvelő diktátor magánbeszélgetése.