Napról napra

Csaknem tíz évvel a Bűn és bűnhődés után nyúlt újra Dosztojevszkijhez a Forte Társulat és Horváth Csaba. Noha a két produkció között nyilvánvalóan találhatnánk alapvető hasonlóságokat, szembetűnőbbek a különbségek.

Nem emlékszem, hogy valaha is részt vettem volna egy színigazgató nyilvános búcsúján és az új igazgató beiktatásán. Egyrészt nem is voltam színház tagja, hogy egy ilyen megtörténhessen velem, másrészt, ha voltak is búcsúk az „én” korszakomban, az elmúlt két évtizedben, azok drámaiak voltak, nem volt bennük sok öröm és köszönet. Sőt, inkább tiltakozásokra emlékszem, búcsúk […]

Tordai Éva Hajókofferének nem az a legnagyobb értéke, hogy a történetépítés szempontjából szinte értékelhetetlen töredékeket kiegészítette és kerek, plautusi történetté varázsolta a római korból ránk maradt szöveget (bár már ez is igen nagy teljesítmény!), hanem hogy újragondolta a szereplőket, és a közöttük kialakuló-kialakítható konfliktusokat.

Halmazokat rajzolgatok az Orlai Produkciós Iroda idei évadának első három bemutatójából, hova férnének be ezek együtt. Az eredmény semmitmondó, ráadásul csupa olyan kijelentést találok, ami kettő előadásra lehet igaz, mindháromra nem. Az egyik például strukturális sérelmek banalizálásával tálalja a jókedvet, a másiknak ugyanezek a sérelmek, legalábbis mindennapi megjelenésük az egzisztenciálisan fontos kutatási területe, a harmadiknak […]

Az első jelentősebb havazásokkal egy időben érkezünk az Interetnikai Fesztiválra. Az úton az elvárásainkról beszélgetünk: arról, hogy miben tudunk mi mást, újat mondani, hiszen több olyan előadást is látni fogunk (Az igazság gyertyái, Ifjú barbárok), amelyeket már a budapesti közönség is ismerhet. És persze még többet, amit nem.

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Embrace and Connect tematikájú világkongresszusának megnyitó beszéde. Elhangzott 2024. szeptember 19-én Antwerpenben.

A jogászból népszerű íróvá, azon belül didaktikus szerkezetű drámák szerzőjévé vált Ferdinand von Schirach immár harmadszor bűvöli el egyszerűségében hatásos dramaturgiájával a magyar színházlátogatók kedélyét. Ezúttal a legkevésbé érdekes módon.

Kész csoda, hogy 1984-ben, mellesleg éppen 40 éve, a romániai államszocialista-nacionalista személyi diktatúra csúcsidejében, amikor inkább elvettek, mint adtak, inkább romboltak, mint építettek, és a lakosság életébe színt csak a húsvéti tojások különböző színeiben pompázó Dacia személygépkocsik hoztak (ha épp volt hozzájuk benzin), létrejöhetett Gyergyószentmiklóson egy kísérleti színház, akkor még „Figura Kísérleti Színház” néven, Bocsárdi […]

Gyakran előfordul, hogy egy színházi előadás a szereplők nyílt színi jelenlétével kezdődik. Ilyenkor általában az az eljárás, hogy a közönséget a szokottnál később engedik be a nézőtérre. Mondjuk 18.55-ig ott tömörülünk a bejáratnál. Néha azonban a színészek korán elfoglalják pozíciójukat, mi kényelmesen bemehetünk, s közösen várjuk a kezdési időt a helyünkön. Ők némán, mozdulatlanul, mi […]

Színházi szerzőből, rendezőből lett sikeres sorozatíró, most pedig újra színházi ember – ahogy mondja: idénymunkás. Tasnádi István az írói és rendezői praxisról, a kortárs dráma jelenéről, és a független színjátszás kis olvadó jégtábláiról.

A Szegedi Nemzeti Színház két őszi bemutatója első látásra mind műfaját, mind vélhető célját tekintve távol áll egymástól – mégsem nehéz hasonlóságokat találni köztük. Mindkettő szöveg- és színészcentrikus előadás – még ha az alapművek szövegéhez való viszonyuk eltérő is. És mindkettőben kulcsszerepet játszik az átváltozás. Igaz, az átváltozás gyökeresen más irányú a két esetben. Eliza, […]

Beszámolóm második részében azokról az előadásokról fogok beszélni, amelyek igazán különlegessé teszik ezt a fesztivált. A tradicionális színházi keretek elmozdítása-lebontása, az esztétikai kockázatvállalás, az ismeretlen terepek meghódítása: a Desiré visszajáró közönsége alighanem évről évre ezt keresi a felkínált programban. Ugyanakkor persze ez sem feltétlenül áll mindegyik délszláv produkcióra.