Napról napra

Az első újkori olimpiát 1896-ban rendezték Athénban. Az olimpizmus eszmeiségének megalkotása báró Pierre de Coubertin francia pedagógus, történész nevéhez fűződik, aki a francia–porosz háború után úgy gondolta, az ősi versenyek hagyományának felélesztése és a megmérettetés nemzetközivé tétele segíthet, hogy a sport beépüljön az emberek mindennapi életébe, hirdesse a sportszerűséget, és a nemzetközi kooperáció révén a […]

A hazai színházi élet különös figurája. Debrecen és Budapest után 2013-ban Székesfehérvárra szerződött, ahol a Vörösmarty Színházban sorra kapja a főszerepeket. Fizikai és zenés színházról, kényszerekről és lehetőségekről, a közös alkotás csodájáról beszélgettünk.

Úgy tűnhet (és számszerűen talán így is van), hogy az idei évadban a Színházi Olimpia miatt több külföldi táncelőadás érkezett hazánkba, mint általában. Kétségtelenül örömteli, hogy tavasszal néhány vidéki városban is láthatók voltak külhoni együttesek, ugyanakkor mindez nem változtat azon a régi keletű problémán, hogy a nemzetközi fősodor legjobbjai nagyon kis számban és teljesen ad […]

Benne van a levegőben, mondják, a művészet pedig a maga érzékenységével mindig reagál arra, ami a levegőben van. Néha öröktől fogva meglévő helyzetek és kérdések erősödnek fel, máskor az adott kor helyi adottságokkal egybegabalyodva teremt sosemvolt atmoszférát és/vagy hoz létre új jelenségeket, amelyek aztán beszivárognak a mindennapokba. Az emberek folyamatos küzdelme egymással és önmagukkal inkább […]

A berlini Theatertreffen idei kiadásával egyben az új vezetőség is bemutatkozott. Matthias Pees, a Berliner Festspiele (a Theatertreffent és más fesztiválokat összefogó ernyőszervezet) ugyancsak 2022-ben kinevezett igazgatója a korábbi egyszemélyes vezetés helyére négy főt kért fel: Joanna Nuckowska lengyel programszervező és kurátor, Carolin Hochleichter német dramaturg, Olena Apchel ukrán aktivista és színházi alkotó, valamint Marta […]

Tekinthető egyfajta hommage-nak is. Egy új generáció keresi a kapcsolatot a Vajdaság legendás performerével, akit Újvidéken 53 éve (1970 óta) csak nagy ritkán engedtek színpadra. Mivel ez az információ el is hangzik, érzek ebben Szabadka és Újvidék, vagy legalábbis a színházaik közötti rivalizálást is. Ladik Újvidékhez köthető inkább, a Ladik Katalin idegösszeomlást kap, felmondja banktisztviselői […]

A Zentai Magyar Kamaraszínház új direkciója – Dévai Zoltán igazgató és Mezei Kinga művészeti vezető – néhány hónappal a kinevezése után úgy gondolta, jó lenne megmutatni, hol tart a társulat, milyen induló repertoárt lehet összeállítani közelmúltbeli közös munkáik alapján. A Kamarafeszt névre keresztelt programba olyan előadásokat válogattak be, amelyek vagy itt készültek a Zentai Magyar […]

A 43. Hangosítóban – az ⁠előző rész⁠t folytatva – még mindig a színházi látvánnyal foglalkozunk. Az adás vendégei Ágh Márton látványtervező, Dömötör András rendező és Jászay Tamás kritikus. A moderátor Gócza Anita.

Erősen romanticizált, nosztalgikus kulturális-társadalmi képzeteket mozgósít a szabadkai Népszínház két friss előadása: az Andrej Boka rendezte Koštana az önmagát béklyóba verő közösség által, Puskás Zoltán Othellója pedig az egymásba tapadó vágy- és félelemmechanizmusokon keresztül meséli el a kisszerű emberiség egyre kisszerűbb történetét.

Nyilván nem ismertem fel minden megidézett képet, Jeremiásban sem vagyok perfekt, ezért előre is elnézést kérek, és majdnem elbizonytalanodom, hogy egyáltalán alkothatok-e így, beavatatlan, taplónyelvű proliként véleményt a langusztáról. Túl nagy felelősség ez, hiszen kizárólag az én antennáimon múlik, hogy az előadás maga is az lesz-e, amiről beszél: pusztába kiáltott szó – mert ahhoz az […]

Fennállása tizedik évfordulója alkalmából rendezte meg a STEREO AKT május 1. és 17. között a STEREO10 fesztivált. A program figyelemre méltó műfaji sokszínűségről árulkodott, a hagyományosabb előadások sorát performanszok, városi séták, workshopok, hanginstallációk gazdagították.

Egy komoly szakembernek nem illik ilyet írni, de miért ne tehetném: rajongani mentem a Nemzeti Színházba Dimitris Papaioannouért. És bár végül becsapva korántsem éreztem magamat, mégis azt gondolom, a görög mágus hozott is ajándékot, meg nem is.