Ilyen színház alapú közösségi élményben ebben az évszázadban még nem volt részem. Ehhez jó pár kilométert meg kellett tennem, de nincsen ebben semmi különös, hisz a színházbarátok úgy járnak mostanában Miskolcra, mint a jó kútra. Nagy élet van ott, s ennek bizonyítéka ez a most bemutatásra került előadás is, ami egy sötét humorú kitalációt, egy…
Az első három nap után sem ereszt minket a fesztivál, jobbnál jobb előadásokat látunk, melyek mind másképp, más szempontból megközelítve szólnak a máról. Lerombolják a csodákkal szemben felépített ideáinkat és a folyamatos jelenbe invitálnak. Itt vagyunk most. Minél több alkotóval készítünk interjút, annál többen emelik ki, hogy mennyire jó ismét élő közönségnek játszani.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy ma minden hazai színházi fesztivál legnagyobb nehézsége az önmeghatározásban rejlik – azaz, hogy kinek, hogyan, kikkel és miért szerveződik. A kultúrpolitikai gyakorlat ugyanis egyértelműen kijelöli azokat az intézményeket és szerveződéseket, amelyeknek a domináns ideológia mentén, jelentős pénzügyi támogatással ellátva kötelezően meg kell fogalmazniuk az úgynevezett „örökérvényű” igazságokat mind a…
Tíz nap, több mint harminc produkció és végre érintkezés, sokk! A világjárvány okozta korlátozások lazításának hevében van mit pótolni, kiváltképp, ha elmaradt színházi bemutatókról van szó. A 31. THEALTER fesztivál premier-dömpinggel és másfél év pótlásának szándékával várja a közönséget.
Kelet-Európában, Magyarországon is identitásdarab lett a Hegedűs a háztetőn a hetvenes években. Egy, a keleti blokk emlékezetéből jónéhány évtizedre kitörölt közösség helyét vette át a színpadon 1973-ban a Stein-Bock-Harnick-musical skanzen-világa. Az akkori fiatal zsidó és nem zsidó generációk G. Dénes György „pestiesített” dalszövegeit hallva, az előadás jeleneteit látva csodálkozhattak rá a nagy- és dédszülők egykori…
Rég láttam nagyszínpadi előadást, mióta újra lehet színházba járni. Talán az intézkedések miatt van, nem tudom, de jóleső a közelség játszók és nézők között. A most tárgyalt két előadásnak különösen jól is áll, mert őszinte, közeli történetekről van szó.
Többnapos felkészülés után végül beavatottként vehettem részt a Boráros téri igehirdetésen, amely az elkerülhetetlen Eljövendő Esemény kapuja volt. Legalábbis ezt mondták.
Az emberek vidáman ízlelik, illatolják a bort, mintha egy kóstolón volnánk. Vagy ez koncert, izgalmas jelmezekben? Könnyű polgári szórakozás a karantén után a jó öreg budai zöldben.
Fodor Zoltán és Kulcsár Noémi is irodalmi forrásból merített legújabb bemutatójához. Fodor választása a modern magyar líra egyik korai alapkötetére esett, a Te meg a világban Szabó Lőrinc a legújabb kor emberének identitáskeresését hangosítja ki. Kulcsár Noémi folytatja megkezdett Shakespeare-adaptációinak a sorát, ezúttal az írói pálya vége felé született színművel, a Viharral. Míg a líra…
Úgy kezdődik az előadás, hogy a Konferanszié/Hendrik Höfgen/Alföldi Róbert kijön a színre és borzalmas zsidó vicceket kezd mesélni. Nem klasszikus zsidó vicceket, hanem zsidó+disznó vicc, zsidó+morbid, aljas vicc, zsidó+favicc kombókat. Nem keveset és nem röviden. Emblematikus bevezetője ez az estének: igen, ezt fogjuk látni. Kabarét, óvatoskodástól, finomkodástól mentes mondatokat, provokatív gesztusokat, szószínházat.
