„Hadd induljak ki egy könnyen kezelhető hipotézisből (…). A mai magyar színházi mezőben sem előadások, sem színházak nem képeznek nempolitikai tekintélyt, csak néhány mester; és nincsenek új mesterek.”
Elsőre ijesztőként hathat a lengyel kortárs gyerek- és ifjúsági irodalomban érzékeny és humoros meséiről is ismert Marta Guśniowska történetén alapuló, Ha már lúd… családi előadás témamegjelölése: adott egy depressziós lúd, aki úgy véli, semmi értelme nincs az életének. Minden más állat szerint viszont van, és ezt az értelmet mindegyikük a maga aspektusából világítja meg. A […]
Azért szeretem ezeket a 2in1 kritikákat, mert az egymás mellé helyezett, ezáltal különleges fénytörésbe kerülő előadások szinte rögtön párbeszédbe kezdenek. Bár az is igaz, szerkesztőnek (nézőnek, kritikusnak) ritkán van ekkora „szerencséje”: novemberben két olyan bemutató is akadt, mely egy kedves – és a fiúunoka életében fontos szerepet játszó – nagypapa elvesztéséről szól.
Az első, generációváltásról szóló dossziénkban pályájuk elején járó rendezőket, dramaturgokat is megszólaltattunk, akik külföldi munkatapasztalatokról beszámolva színházi szocializációjukról is beszéltek.
Közel negyven előadás, köztük hat magyar nyelvű szerepelt idén októberben az Országos Színházi Fesztiválon (a FNT-n) Bukarestben. Sűrű tíz nap, ami alatt kihirdették a fővárosi Nemzeti Színház igazgatói pályázatát, és felavatták a világ legnagyobb ortodox katedrálisát. A román államkasszából pedig még mindig hiányzik 30 milliárd euró.
Három hónapon át tartó, multimediális dossziésorozatot indítunk a generációváltás témájára fókuszálva. Első dossziénkban budapesti igazgatóváltások apropóján kiemelt kulturális intézmények közéleti és vezetői szereplehetőségeiről gondolkodunk. A dosszié tartalma (vitaindító, podcast, videó, lapemlékezeti összesítő, kérdőív) megtalálható a HÁZ oldalon.
Bérczes Lászlóról magabiztosan lehet állítani, hogy rutinos Fosse-rendező: a Tél és az Őszi álom című drámák színpadra állítása után ez a harmadik olyan munkája, amelyet a norvég szerző szövege inspirált. A Jurányiban bemutatott előadás az eddigiektől eltérően most egy kisregény adaptálására vállalkozott, bár a Reggel és este – a cselekményt tekintve – nem kiált a […]
Két előadás, két szerelmi háromszög története – vajon hányan ülhetnek a nézőtéren, akiket még soha nem érintett közelről a téma? És hányan, akiket többszörösen is? Az érzelmi libikókajátékokat azonban ezúttal nemcsak a magénéleti gubancok felfejtése teszi érdekessé, hanem az a szűkebb-tágabb kontextus is, amely körülveszi őket.
Húsz éve alapította és azóta vezeti Borgula András a Gólem Színházat. Eddigi legnagyobb színházi sikere kétségkívül a 2011-ben bemutatott Lefitymálva. A produkció sokhelyütt vendégszerepelt, több díjat nyert, és máig műsoron van. Jómagam azt állítottam róla 2021-ben egy másik színházkritikai orgánumban, hogy az évtized legjobb darabindító jelenetét írta Vinnai András, rendezte Borgula András[1].
Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című, sodró erejű, hajdú-bihari Varázshegy-urbexéből készített stúdióelőadást a Budapest Bábszínház és az Orlai Produkció.
Raszkolnyikov siváran berendezett szobájának falán egyetlen dísz van. A főszereplő, Csabai Csongor feje fölött Vincent Cassel néz velünk farkasszemet A gyűlölet (r.: Mathieu Kassovitz, 1995) orosz nyelvű plakátjáról. Erről, mintegy mottóként, rögtön beugrik a filmet keretbe foglaló vicc, amiben a felhőkarcolóról zuhanó ember minden emeletnél azzal nyugtatja magát, hogy „eddig minden rendben”, a csattanó pedig […]
A Budapest Bábszínház az ország egyik legjobb színházává lett az utóbbi években. Még azokat az előadásaikat is magas minőségűnek érzem, melyek részleteivel szívesen vitatkoznék. Ez a mostani, tíz éven felülieknek ajánlott, de a felnőtteket megszólító játék is nemes anyagból, győzni akarásból, menekülési vágyból, fájdalomból, beköszönő szerelemből, színházi találékonyságból és költészetből van összegyúrva.
