Idén is feltűnt az, hogy a MITEM-en az orosz színház jelenléte igen hangsúlyos: két pétervári és két moszkvai társulat érkezett. Az is egy szempont egyébként – a Nemzeti Magazinban olvastam –, hogy nyugati színházba könnyű eljutni, oroszországiba nehezebb és költségesebb, hát örüljünk neki, hogy helybe jönnek az orosz társulatok. Meg az orosz nézők is. A…
…nem volt sok a kettő egymás után, jobban „látszanak” így az egyes előadások erősségei és gyengéi. Azt is élveztem, hogy még emlékszem a szövegre, feltűnik, melyik rész nincs benne az egyikben, mi hiányzik a másikból, tanulságos összehasonlítani, hogyan oldották meg a fontosabb jeleneteket.
A kaukázusi krétakör előadása Anca Bradu rendezésében sem csak a szűken vett tanulságról szól. Sokkal inkább az élet összetettségéről, kiszámíthatatlanságáról, gazdag tarkaságáról, ahol az egyetlen biztos, bár néha megingó pont Gruse embersége, amelyet Tasnádi-Sáhy Noémi különös erővel jelenít meg. A természetes, magától értetődő tisztesség erejével. A nyílt, ártatlan, érintetlen lelkek erejével.
Vannak, akik egy romhalmaz tetején ülve, ha kapnak egy csipetnyi reményt, nagy elánnal vágnak bele a tennivalóba, mások ilyenkor kényelmesen elnyújtózkodnak, és korábbi tettvágyuk is elcsendesedik. Sokan, ha egy színházi előadásban a világ, és benne önmaguk leromlottságával találkoznak, erőt kapnak a változtatáshoz és a változáshoz, mások a Dunának mennek.
Ebből a világból emelkedik ki Gruse, ezektől a színészi játékmódoktól választható le Pálmai Anna alakítása. Az ő jelenléte, reszketése nem reflektált, hanem tiszta, egyszerű: valós, valódi.
Deres Kornélia a előadásárólMert azon túl, hogy meg- és felújult a tatabányai színház épülete, más – színházilag, brechtileg, krétakörileg – revelatív esemény nem történt.
