Napról napra

Emlékszem, két évvel ezelőtt mennyire magával ragadott Tárnoki Márk celldömölki Május-rendezése, mindenekelőtt az előadás játékossága, bája; az, ahogyan a humort és az érzelmességet egymás javára fordítja sokféle színpadi ötlettel. Az emlék a két új szegedi Tárnoki-bemutató kapcsán idéződött fel bennem, hiszen ismét olyan friss szellemű előadásokat láthattunk, amelyek egy-egy klasszikus mű szereplőit – habitusukban, érzékenységükben […]

A Rimini Protokoll évtizedek óta a színház határait kereső-feszegető előadásairól, projektjeiről, formátumairól ismert. A nézőkben gyakran felmerül a kérdés munkáikat látva: színház ez? A jelen és közelmúlt riminis projektjeinek elemzésén keresztül azt szeretném bemutatni, merre is tart manapság az egyik legkísérletezőbb német dokumentumszínházi társulat, és rajta keresztül: merre is tart(hat) majd a színház.

Bertolt Brecht drámái továbbra is a magyar színházi repertoár meghatározóan fontos darabjai, amelyek a legcsekélyebb mértékben sem látszanak avulni. Népszerűségüknek persze számos más oka is van, de ezek közé bizonyosan nem tartozik az, mennyire gondoljuk érvényesnek és alkalmazandónak Brecht szintén meghatározó jelentőségű színházelméleti téziseit.

Idén is feltűnt az, hogy a MITEM-en az orosz színház jelenléte igen hangsúlyos: két pétervári és két moszkvai társulat érkezett. Az is egy szempont egyébként – a Nemzeti Magazinban olvastam –, hogy nyugati színházba könnyű eljutni, oroszországiba nehezebb és költségesebb, hát örüljünk neki, hogy helybe jönnek az orosz társulatok. Meg az orosz nézők is. A […]

…nem volt sok a kettő egymás után, jobban „látszanak” így az egyes előadások erősségei és gyengéi. Azt is élveztem, hogy még emlékszem a szövegre, feltűnik, melyik rész nincs benne az egyikben, mi hiányzik a másikból, tanulságos összehasonlítani, hogyan oldották meg a fontosabb jeleneteket.

A kaukázusi krétakör előadása Anca Bradu rendezésében sem csak a szűken vett tanulságról szól. Sokkal inkább az élet összetettségéről, kiszámíthatatlanságáról, gazdag tarkaságáról, ahol az egyetlen biztos, bár néha megingó pont Gruse embersége, amelyet Tasnádi-Sáhy Noémi különös erővel jelenít meg. A természetes, magától értetődő tisztesség erejével. A nyílt, ártatlan, érintetlen lelkek erejével.

Vannak, akik egy romhalmaz tetején ülve, ha kapnak egy csipetnyi reményt, nagy elánnal vágnak bele a tennivalóba, mások ilyenkor kényelmesen elnyújtózkodnak, és korábbi tettvágyuk is elcsendesedik. Sokan, ha egy színházi előadásban a világ, és benne önmaguk leromlottságával találkoznak, erőt kapnak a változtatáshoz és a változáshoz, mások a Dunának mennek.

Ebből a világból emelkedik ki Gruse, ezektől a színészi játékmódoktól választható le Pálmai Anna alakítása. Az ő jelenléte, reszketése nem reflektált, hanem tiszta, egyszerű: valós, valódi.

Deres Kornélia a  előadásárólMert azon túl, hogy meg- és felújult a tatabányai színház épülete, más – színházilag, brechtileg, krétakörileg – revelatív esemény nem történt.