…a végeredmény nagyon a hangsúlyokon múlik. Béres László tapasztalattal kerüli ki a történetmesélés rejtett taposóaknáit. Az előadás szentimentalizmusát nem engedi át az érzelgősségbe. A keserédes dalokat rezervált játékmóddal engedi eljátszani.
Hiányoznak sajnos az átütő alakítások is. A maszkos-rituális tánc teremtette szikárság, szuggesztivitás szinte abban a pillanatban egészen eltűnik, amint a dráma dialógusokra vált.
A „titokzatos erőnek” persze elsősorban az alkotóban és az alkotásban kell meglennie, de a befogadóban is kell lennie belőle valamennyinek, hogy rezonálni tudjon.
Egyik nap mintha sötét, a másikon mintha rózsaszínesedő napszemüvegen át néznénk a világba.
