Ennek a szerkesztőségi beszélgetésnek az volt a célja, hogy kicsit magunkba tekintsünk: kritikusként (és most elsősorban kritikusok vagyunk, nem szerkesztők) hol hibázunk/hibáztunk, milyen határaink, elfogultságaink, kétségeink, előítéleteink vannak. Vajon tudunk-e magunkba nézni? Boros Kinga, Herczog Noémi, Králl Csaba, Rádai Andrea és Tompa Andrea beszélgetése.
Nem az a szószátyár típus: az alábbi interjúban valójában jelölnünk kellene a beszélgetést megszakító, vagy inkább ritmizáló csendeket is. Olyankor Kristian Smeds, az Európa-szerte ismert finn rendező és drámaíró hosszan maga elé meredt, keresgélte a gondolatot, fejben formálta a szavakat. Tavasszal a Trafóban járt Just filming című, részben Budapesten készült előadása, de emellett beszélgettünk tanításról,…
Christoph Marthaler ritkán ad interjút, talán azért is, mert valódi közvetítő eszköze a színházi zene – s a színészek, akik az általuk tolmácsolt ismert és rég elfeledett zenei anyagokat átszövik a melankolikus lassúság atmoszférájával. Esetenként agyonjátszott popslágerek is előkerülnek, amelyek az a capella énekmód által már-már romantikus mesterdalokká válnak, és még sokáig visszhangoznak a fejben,…
Mit jelent a hiba a kortárs előadó-művészetben? Melyik konvenció szerint mi számít hibának: mi a hiba hagyományos értelmezése, és hogyan változik a jelentése? Mi történik például akkor, amikor a kortárs színház beemeli az esetlenséget mint új esztétikai kategóriát: mikor és milyen kód alapján lesz esztétikai minőséggé az, ami addig hiba volt? Miért hiba a bulvárban,…
Nehéz azt a pillanatot megtalálni, hogy ne tűnj mohónak
A Táncarchívum volt és jelenlegi vezetői egy asztalnál: mire jó a táncemlékezet?
A Táncarchívum 1987 óta létezik mint önálló gyűjtemény az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) részeként, 2013 óta HALÁSZ TAMÁS vezeti. Vele, valamint a gyűjtemény két korábbi vezetőjével, FUCHS LÍVIA és SZÚDY ESZTER tánctörténészekkel a múltfeldolgozás értelméről, módjáról, hatásáról, problémáiról PÉTER PETRA beszélgetett.
A Brüsszelben élő Carly Wijs Mi és ők című darabja a 2004-es beszláni túszdrámáról mesél két gyerek, egy fiú és egy lány nézőpontjából. A szerző által Brüsszelben rendezett első előadást gyerekeknek szánták az alkotók, az Orlai Produkciós Iroda által színpadra állított verzió felnőtteknek szól. A szerző, CARLY WIJS – akinek egyébként nagyon tetszett az előadás…
Várom, hogy könnyebb legyen. Várom az aranykort. Mindeközben jönnek-mennek a vendégrendezők, és ezek a találkozások hol jobban sikerülnek, hol kevésbé. Amikor a rendező nem nagyon válik be, olyankor újra és újra megtapasztalom, hogy van a társulatunknak egy komoly erénye: nem hagyjuk.
Mi az improvizáció: a lélektani realista színésztréning része, közösségi eszköz a drámaíráshoz, vagy a színészi jelenlét és technika felmutatása? Hitelesebbnek halljuk? Képes nem „köznyelvi” lenni? Van-e irodalmi értéke? Kell-e később rögzíteni, és főleg kell-e azzal törődni, hogy mit fog szólni a néző? Az itt megszólaltatott mindhárom alkotó dolgozik improvizációval, de hárman háromféle értelemben használják. Milyen…
A megkérdezettek minimum három koreográfus-korosztály tagjai, akik alkotó- és kutatómunkájuk során mindannyian használják az improvizációt, a legtöbben kisebb-nagyobb mértékben az előadásaikban is. De vajon tényleg bármit szabad ilyenkor? Mikor és miért fixálják le az improvizált mozgásokat a koreográfusok? Mit ad hozzá az előadáshoz az improvizáció, és mik lehetnek a buktatói? Az improvizáció tényleg komolytalan –…
Jó kérdés: Híres vagy, hogyha ezt akartad – és mi van, ha nem így akarta?
A Színház folyóirat és a Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozata. Második évad / 1. rész
…te idáig rollerral jöttél? Mondtam, nem, közben felszálltam a villamosra. Még jobban csodálkozott: te fölszállsz a villamosra?
