Napról napra

Beszélgettünk a szakma szétpolitizáltságáról, az öncenzúra mértékéről, bezáruló kapukról, a tempó-ritmus kérdéséről, a színészek kiszolgáltatottságáról, és arról, hogy mire vágyna a jövőben, ha a körülmények megfelelőek lesznek és a belső iránytűje is szabad utat ad.

A grandiózus, négyórás időtartam és a rengeteg szöveg ellenére Gáspár Ildikó leginkább miliőt rendez, amely lerúgja magáról az amúgy aprólékosan megjelenített cselekményt. Ami ebben a Bűn és bűnhődésben igazán átütő tud lenni, az a társadalmi légkör: a szinte obszcén módon plasztikusan megjelenített nyomorban és kiszolgáltatottságban a társadalmi együttérzés és az egyéni felelősségvállalás tökéletes hiánya.

Egymás mellé erőltethetnénk a Budaörsi Latinovits Színház két új bemutatóját azzal, hogy mindkettő gyilkosság mögött húzódó lélektani drámát visz színpadra, azonban inkább a színészi játékra történő alapozás, a rétegzett karakterépítés és árnyalt jellemábrázolás, valamint a nem lineáris időkezelés köti össze a két, egyébként nagyon különböző stílusú előadást.

A közelmúltban bemutatott Bűn és bűnhődés előadások látványa általában szürke, egyszerű, egy komor, sivár világ érzetét keltik. (…) A Pécsi Nemzeti Színházban márciusban bemutatott Zsótér Sándor rendezte Bűn és bűnhődés előadás viszont színes. Színes a világítás (Farkas Gyula), színesek a jelmezek (Benedek Mari), színes a díszlet (Ambrus Mária). Ettől, persze nem lesz könnyebb Dosztojevszkij regénye, […]

A nagyjából kétszáz perces produkció halálpontos gépezetében ellenállás nélkül vegyülnek a színház tradicionális és egyéni útjai, hogy a végeredmény összetéveszthetetlenül Horváth Csabáé legyen.