Napról napra

A 13. székelyudvarhelyi dráMA fesztiválon egyebek mellett két olyan előadást láttam, amelyek kérdésfelvetései, alkotói ambíciói egybecsengenek – ennek az oka nem egy véletlen mintázat, hanem Hatházi András, és kollégái, akikkel létrehozta ezeket.

Soha nem találkoztak, egymástól sok száz kilométerre dolgoznak, az út, amelyet színészként járnak, mégis hasonló. Dálnoky Csilla csíkszeredai színésznő a kaposvári Mészáros Sárát szólította meg.

A 2017 óta fennálló MASZÍN (Magyar Színházak Szövetsége: a temesvári, aradi, nagyváradi, szatmárnémeti, székelyudvarhelyi és csíkszeredai színházak érdekképviseleti csoportosulása) idén – Szatmárnémeti és Nagyvárad után – Székelyudvarhelyen rendezte meg szakmai seregszemléjét.

Nevének megfelelőn a Romániában élő nemzeti kisebbségek színházi rendezvénye a Gyergyószentmiklóson kétévente jelentkező Kollokvium. A szervezését 2001 óta felvállaló legkisebb erdélyi repertoárszínház, a Figura Stúdió Színház azonban rugalmasan tágítja az 1978-ban gründolt, a rendszerváltás után két nekifutásból újraélesztett fesztivál örökölt koncepcióját: a Kollokviumra rendszeresen meghívják más országok egy-egy kisebbségi magyar társulatát, a többségében magyarok lakta […]

A rendező, Bartalis Gabriella – ahogy ő fogalmazott – egy lépcsőházi történetet szeretett volna. Olyat, amelyben bárki magára ismerhet, és amelyben összesűrítve azok a témák, kérdések, problémák jelennek meg, amelyek visszatérőek az interjúalanyokkal készített beszélgetésekben.

Egy drámaíró, akinek már majdnem bemutatták egy darabját, egy nő, aki volt már „aránylag” szerelmes, egy férfi, aki majdnem őszinte és egy vígjáték, ami majdnem vicces – ilyen volt a Csíki Játékszín vendégjátéka, A kaktusz virága a József Attila Színházban.

ALBU ISTVÁN, KÁNYÁDI SZILÁRD és ZAKARIÁS ZALÁN az elmúlt egy-másfél év során vállalták el a három Hargita megyei színház igazgatói, illetve művészeti vezetői megbízatását. Mindhárman rendezők, mindhárman harmincas éveik közepén járnak, egyikük sem igazgatónak készült. Színházaik egy-egy óra autóútra vannak egymástól, a helyzetük mégis nagyon más. BOROS KINGA beszélgetett velük.

Az őszi termésből 2017. december elején négynapos miniévad szerveződött, amely a többnyire esetlegesen szervezett vendégjátékok mellett a másik „mesterségesen természetes” alkalom arra, hogy a társulat az állandó közönségén kívüli kíváncsi szemeknek is megmutassa önmagát. Itt még a kritikus is szívesen látott, sőt invitált vendég, bár ez alighanem csak a hazai szakma ellenséges beidegződései felől tűnik […]

A kortárs színház e szempontból komoly hátrányban van a klasszikus filmhez képest. Itt ugyanis nem nyolcvan percet, hanem két-három órát kell tartalommal kitölteni (…), az ódon báj nem feltétlenül előny, Kabos Gyula pedig nem jön – sőt, a Tisztelt Ház esetében a neki kijáró szerep (Bakonyi) is igen későn jön. Ezzel a helyzettel kell megbirkóznia […]

Tizenhat éve jártam utoljára Kisvárdán, az új találkozás örömmel töltött el, és amikor azt mondom, hogy „mintha tegnap lett volna”, meg hogy „megállt az idő”, az nem kritikai észrevétel, hanem a folytonosság konstatálása.

Több olyan produkció is helyet kapott, melynek egyetlen érdeme, hogy vonzza a fizetőközönséget…

…legyen bármilyen politikai kurzus, borítsa akár az eget is nemzeti önfény, a kultúra, a határon túli magyar kultúra, a határon túli magyar színházak helyzete periferikus…