Egy tavaszi szombat délután, Trafó. Este előadása lesz a nagyszínpadon, délelőtt még intenzíven vezeti ugyanitt a hazai kortárs táncosok krémjének tartott mesterkurzust. Rövid, egyszerű verbális instrukciókat ad, majd csöndben, figyelemmel járkál a táncosok körül, nagyon finoman terelve, irányítva a folyamatokat, akár egy karmester. Talán nem is meglepő: Emanuel Gat, a jelenkori kortárstánc-szcéna egyik legelismertebb személyisége…
Ahogy a GOLD-ban, a SACRE-ban is valamiféle anyagiságot kell keresnünk. Ha az előbbi a térből bomlott ki, vagy azzal állt összefüggésben, akkor az utóbbit az időhöz való kapcsolatában érdemes vizsgálnunk.
…mindhárom alkotó valamely másik félhez viszonyítva, azaz valamilyen párbeszédes helyzetben teszi értelmezés tárgyává a táncot. És ez szerintem a legfontosabb.
A tánc valójában nem más, mint zene: anélkül, hogy a koreográfus különösebb figyelmet fordítana rá, a táncosok mozdulatai önkéntelenül is zenei struktúraként kezdenek el működni, és a táncból végül zenei esemény születik.
Emanuel Gat teljesen lemond a díszletről, nem érdeklődik a test esztétikuma iránt, és nem alkalmaz virtuóz tánctechnikai elemeket.
