Esterházy Péterre nem szokás színpadi szerzőként gondolni. Annak ellenére, hogy a 20–21. század fordulójának egyik – itthon és külföldön is – legismertebb és legelismertebb magyar írója volt, a színházi szakma soha nem fedezte fel magának igazán a szövegeit. Ez már abból is látszik, hogy az egyébként híresen termékeny szerző összesen tíz olyan művet írt, amelyeket…
Amikor a Tizenhét hattyúk 1987-ben először megjelent, Csokonai Lili neve alatt, bárkinek, aki beszélt vagy írt a műről, először tippelnie kellett. Mármint az íróra, hiszen az első kiadás borítóján nem szerepelt a valódi szerző neve. S noha Esterházy Péter a leggyakoribb tippek közé tartozott, sokan tették a voksukat Weöres Sándorra is. Akik rá gondoltak, azok…
– Ez a darab? – Ez. – Hhhh…. Nem mondod. – Dede. – Nem látod, hogy… – Ugyan… (kedvesen elfordul) – No, megállj! Meglátod! Bemutatjuk! (Képzelt párbeszéd a Színház és a Szerző között)
Esterházy Péter utolsó drámája nemcsak a szerző tragikus halála miatt vég-, illetve bizonyos tekintetben csúcspont színpadi műveinek sorában. Az építkezés záróköve ez, amelyet Esterházy korábbi drámái fundamentumként támasztanak alá.
Nagyszerű, hogy egyre több pályázat igyekszik helyzetbe hozni a fiatal, pályakezdő színházi alkotókat, az pedig különösen elismerésre méltó, hogy van egy olyan kezdeményezés, mint az Imre Zoltán Program (IZP), mely a sokszor háttérbe szorított kortárs tánc területére fókuszál.
A keresőprogramokkal, a mémek GPS-koordinátáinak segítségével talán egy hosszabb délután elég lehet az Amphitryon utalásainak visszakeresésére. Igaz, a ZP-féle felsorolás csak pár sornyi. Mégis hiányzik belőle az a hívás, ami az időnk hasznos elpazarlására invitál. Hiányzik a pazarlás etikája. Hiányzik az egész meglátásának ígérete. Az elmélyülés élvezetét leváltja a rátalálás múló öröme. A ZP-drámaszöveg behatárolja…
De miként a Javított kiadás is inkább Esterházy Péterről, az apja titkolt múltjával szembesülő íróról, az ő érzéseiről, gondolatairól szól, az előadás is elsősorban a Narrátor perspektíváját helyezi előtérbe.
Esterházy úgy lépett a drámaírásba, a drámaírók, azaz a drámát írók közé, ahogy egy prózaíró az akkor már megszokott félhomályos, otthonos szobájából az éles, vakító reflektorok közé lép, kicsit talán hunyorogva, mosolyogva, zavartan, szerényen, úgy esterházysan.
Majsai-Nyilas Tünde különben nem egyedül játszik, hanem egy kerekes székkel.
Nincs még egy kortárs-táncszínházi alkotó, akinek olyan fajsúlyos irodalmi recepciója volna Magyarországon, mint Pina Bauschnak.
