Napról napra

A nagy társadalmi ellentéteket kétségkívül tompítja, hogy a Király Színház közönsége akkor – és a Vígé most! – valamiféle színházszociológiai értelmű „kívüliségben” szimpatizál a hősökkel: nem drukkol annyira a cselédek győzelméért, mint amennyire szeretné látni az arisztokrácia megleckéztetését. Az operett a semleges megfigyelő hamis önképét kínálja a nézőnek.

Eszenyi Enikő videoklip sorozatot állít színpadra. Tömörít. Tudja, hogy a néző csak a lényegre emlékszik majd. De azt is tudja, hogy az ördög a részletekben rejtőzik. Mindenre figyel.

Eszenyi nem elégszik meg az előzmények szóbeli felidézésével. Változatos videotechnikai módozatokat alkalmazva benépesíti figurákkal a színteret, játékteret.

…ha a főszereplők triója nem mutatna be olyan sűrű és élettől duzzadó sorsokat, s a mozgalmas tömegjelenetek sem csillogtatnának meg annyiféle karaktert, akkor az előadás nagyszabású látványvilága vélhetőleg üres színpadi attrakció maradna.

„Nem a genetika számít, hanem a földrajz.”

Futunk, rohanunk, lihegünk a képek közt, egyik oltja ki a másikat.

Koncepciózus változás készülődik a Vígben, vagy csupán kis egzotikum kerül a repertoárra?

A családdráma hibátlan szerkezete azt hazudja: a műfaj még él.