Napról napra

Két előadás, két szerelmi háromszög története – vajon hányan ülhetnek a nézőtéren, akiket még soha nem érintett közelről a téma? És hányan, akiket többszörösen is? Az érzelmi libikókajátékokat azonban ezúttal nemcsak a magénéleti gubancok felfejtése teszi érdekessé, hanem az a szűkebb-tágabb kontextus is, amely körülveszi őket.

Beszélgettünk a szakma szétpolitizáltságáról, az öncenzúra mértékéről, bezáruló kapukról, a tempó-ritmus kérdéséről, a színészek kiszolgáltatottságáról, és arról, hogy mire vágyna a jövőben, ha a körülmények megfelelőek lesznek és a belső iránytűje is szabad utat ad.

A Színház folyóirat egyetlen forint állami támogatást sem kapott a 2025-ös megjelenésre. Nem gondoljuk, hogy ez rendjén van, de változtatni rajta nem tudunk. Te viszont, kedves olvasó, dönthetsz úgy, hogy bármily kicsi összeggel is, de segíted a független színházi szaksajtó fennmaradását. Az ezzel kapcsolatos információt megtalálod a cikkek végén és a honlap nyitó oldalán. Köszönjük, […]

Hősi vállalkozás ez, komolyan vett feladat. Van benne erő is, elszánás is. Napok múlva is nagyrabecsüléssel emlékszem a tíz budaörsi és a négy vendégművész munkájára. Fehér Balázs Benőtől, a rendezőtől pedig láttam már annyi jó, vagy legalábbis öntörvényűnek mutatkozó produkciót, hogy feszült figyelemmel kövessem előadásainak minden rezdülését. A darab műsorra tűzését pedig el kell fogadnom, […]

Az abszurd humor jól ütemezett és kifogyhatatlan, az elrugaszkodott helyszínek vizuálisan is eltávolodnak a valóságtól, miközben a külön kis heppjeikre fixált szereplők által a tudattalan vágy és a tudatos szándék epikus küzdelme elevenedik meg az exopotámiai sivatagban. Ebben a Boris Vian-átdolgozásban épp csak az tűnik oda nem illőnek, hogy Fehér Balázs Benő rendezése tulajdonképpen nagyon […]

Magyarország jelenlegi vidéki színházi hőtérképét elképzelve biztonsággal állítható, hogy a jégkék és maszatosszürke foltok mellett nemcsak az olykor zöld jelzőfényeket villantó Szolnok és a hol folyamatosan világító, hol csábítóan irizáló Miskolc csalogatja a nézőket. Van még egy hely, ami a maga otthonosságot jelentő melegsárga sugárzásával egyre nagyobb körzetből vonzza – s közben neveli ki – […]

„Kiborít a monotonitás és az egysíkúság a színészetben is” – mondja Spolarics Andrea. Erős karakter erős színpadi jelenléttel. Nem lehet nem figyelni rá. Fontos számára a színházcsinálás, fontos befolyással lenni rá. Évek óta a Budaörsi Latinovits Színház tagja, ahol a közelmúltban mutatták be Zsótér Sándor rendezésében a Kurázsi és gyerekeit, amelyben a címszereplőt, K. mamát […]

O’Neill drámája 1941-ben íródott, de csak a halála után kerülhetett nyilvánosságra. A szerző döntése érthető: a dráma ihletője ugyanis saját családja volt. A zsugori vállalkozóvá lett valamikori színész apa, a morfiumfüggő anya, az alkoholizmus felé a legjobb úton haladó, szintén színész fiú és költői lélekkel megáldott, tüdőbeteg öccsének egyetlen napja fájdalmas élveboncolás. Egy egymást egyszerre […]

Nem tudok és nem is akarok elvonatkoztatni attól az élethelyzettől, amelyben ezzel az előadással találkoztam. A Boris Vian regényéből készült adaptáció igencsak szíven talált, hangulata beleillett az elkeseredett boldogsághajhászásba, amelyben éreztem magam. Jelen cikk a Színház folyóirat 2022. évi komplex színikritikusi mentorprogramjának próbaírásaként született. A program szakmai együttműködő partnerei a Játéktér és a Revizor – a kritikai […]

Képzeljünk el egy gépezetet, amely lehetővé teszi, hogy újra átéljük saját emlékeinket. Kiküszöböli a memóriánk okozta torzításokat. Amelybe belépve nemcsak látjuk, ami egykor megtörtént velünk, hanem halljuk, tapintjuk és szagoljuk is az eseményeket. Egyszóval: totálisan bevonódunk. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban bemutatott Piros fű főszereplője pont egy ilyen masina. A Boris Vian-regény adaptációját (a szöveget írta: […]

Ha a színházak repertoárját megnézzük (elég felületesen, nem kell mélyfúrást végezni), úgy tűnik, Shakespeare, Szophoklész, Molière, Csehov, Ödön von Horváth még mindig a kortársaink. Velük, általuk, mögéjük bújva fogalmazzák meg a rendezők életkoruktól függetlenül azt, amit a világról gondolnak. A klasszikus szöveg biztonságot ad nekik vagy a direktoroknak a pénztárnál, esetleg pajzsként működik a nézővel […]

…a shakespear-i vígjáték alapjában véve nem egyéb, mint egy álomszerűen bűvös és álomszerűen igaz Théâtre d’amour – a szerelem színjátékai.” Hevesi Sándor: Amit Shakespeare álmodott A Budaörsi Latinovits Színház Szentivánéji álom előadása nem mond radikálisan újat a drámáról vagy Shakespeare-ről, de egy újabb, szokatlanabb közegbe helyezi a történetet, ahol másképp tud megszólalni.