Napról napra

A 30. Hangosítóban azt próbáljuk meg körbejárni, milyen szempontok alapján mutatnak be kortárs külföldi darabokat magyar társulatok, és hogyan lehetne elősegíteni, hogy minél több ilyen bemutató szülessen.

…egyre erősödött egyetértésem Ion Luca Caragiale román drámaíróval, aki a drámát nem tekintette a nyelv művészetének, azaz irodalomnak. (…) Ezért aztán remény is van arra, hogy bár a nyelv mindig átalakul, a dráma lényege, néha újraértelmező kizökkentések árán, de mégis megmarad, és közvetíthető is.

Egy normális ország normális színházi kultúrájában ez lenne a normális. Mármint az, hogy egy új bemutatóhoz vadonatúj fordítás készül. Akkor is – vagy leginkább akkor –, ha a (túl?) sokat játszott Hamletről van szó, meg akkor is, ha ritkán színpadra engedett, mert valamiért gyanús klasszikusról. Most mi Schillerrel és a Die Räuberrel el vagyunk kényeztetve, […]

Ez Oroszországban is így van: az emberek azt keresik a kortárs színházban, amit kortárs szöveggel lehet kifejezni, ha csak nem a szórakozás és az időmúlatás a fő cél.