Napról napra

Úgy tűnhet, és van is benne igazság, hogy a magyarországi bábszínház jelenét nagyrészt még mindig egy már-már klasszikusnak mondható hármas határozza meg: meséket adaptál színpadra, a különféle bábtechnikák alkalmazását általában lenyűgöző – ennyiben az előbbieket akaratlanul is háttérbe szorító – élőszínészi játékkal egészíti ki, és alapvetően a gyerek korosztályt célozza meg. Ugyanakkor egyre harsányabban ötlik […]

A sötét, kutyaugatásokkal teli éjszakában két nyakkendős fiatal megrázza festékszóróját, majd felgraffitiznek egy kardot és mérleget tartó nőalakot a hold fényében megcsillanó, rideg, fémfalra. Ez a hölgy Jusztícia, a vak igazságszolgáltatás és erkölcsi erő istennője, akinek képe – ami mintha csak a két fiú és a nézőközönség számára lenne látható – láthatatlan pallosként lebeg a […]

A tavalyi Anyacsak1 Fesztivál után az idei CSET Feszt alkalmával a programszervezők tágabb kontextusba helyezték a szülő-gyerek kérdést: az általam látott szombathelyi vendégjátékban, a Kutyabajban és Helen Crevel (UK) Palánta / Seedling című hanginstallációjában valóban megjelennek a fesztivál hívószavai, a család, az egyén és a társadalom kérdésekkel teli kapcsolata, középpontban a felelősségvállalással.

Genderkonferencia, egy metodista lelkész bigott feleségének könyvbemutatójával egybekötött szexuális felvilágosítás, idézés a Nemzetszaporulat Bizottság elé, szülés felcserélt nemi szerepekkel, válási parti. Az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció előadása mozaikszerűen, erősen túlzóan, már-már parodisztikusan ábrázolja ezeket a motívumokat. Így keresi a választ arra kérdésre, vajon érvényesek-e a száz évvel ezelőtti leánynevelő brosúra tanácsai a […]

Azt is meg kell jegyezni, hogy „a férfiak rosszak, mindenre képesek”, de közben a sok kérdés mind kimondatlan marad. Eszterben mindössze a megmagyarázhatatlan zavart s a szégyent ülteti el: most valahogyan másként kellene viselkedni, de hogyan is?

Azon túl, hogy a mentális és fizikai környezet (…) együtt építi fel azt a Bodó-rendezésekből nagyon is ismerős szorongáslabirintust, amely általában maga alá gyűri főhősét, a dinamikus tér a történetmondóval való azonosulásban is fontos szerepet játszik.

Az előadásnak ebben a férfiak csetlés-botlásait bemutató görbe tükrében tulajdonképpen az archetipikus heteroszexuális férfi képe kap új erőre.

Szikszai Rémusz legújabb rendezése – amely Tom Stoppard abszurd drámáját dolgozza fel – rizikós vállalkozás. Éppen azt a vonását tekinthetjük ugyanis egyik legfőbb erényének, mely mindent elrontó gyengesége is lehetne.

Az előadás tétje végső soron nem más, mint hogy a színház helyzetéről, jövőjéről és instabilitásáról fogalmazzon meg valamit: őszinte aggodalmat.

Mit tudunk kezdeni azzal, ha valaki jön, és megszokott sarkaiból kimozdítja, felkavarja az életünket? Meddig tolerálható egy efféle Sturm und Drang, és mikor kell bekapcsolni a vészfékeket?

Keresem az előadás színházi értelmét.

Trendet vélek felfedezni a Többszörös orgazmus-szerű jelenségekben.