Napról napra

Többnapos felkészülés után végül beavatottként vehettem részt a Boráros téri igehirdetésen, amely az elkerülhetetlen Eljövendő Esemény kapuja volt. Legalábbis ezt mondták.

Nagy kérdése a kortárs színikritika írásnak, hogy egyáltalán szükség van-e rá. Ha a válasz igen, akkor a következő kérdés, hogy milyenre. Milyennek kéne lennie annak a kritikának, amely hatással van a nézőkre, ami, hogy úgy mondjam, érdekes? A kortárs tánc és performanszok esetében még nehezebb a helyzet: az egész ott kezdődik, hogy mit is írjunk le.

…látszólag kicsi a jelentősége, mégis egy kapcsolódási pont Budapestnek egy ismeretlen részéhez, amitől számomra kevésbé lesz idegen a város.

A Placcc Fesztivál, amely mögött szinte észrevétlenül az Artopolis Egyesület áll, évente egyszer biztosan meglepi és meghökkenti a budapesti lakosságot. Ez most ősszel sem történt másképp, lézengő, rohanó emberek kapták fel fejüket egy-egy pillanatra, miközben A-ból B-be próbáltak eljutni a mindennapi rutinban, de olyan is akadt, akit teljesen magával ragadott az a szokatlanság, amit az […]

Az idei PLACCC fesztivál immáron 13. alkalommal igyekszik újradefiniálni, sőt újrateremteni Budapestet: a köztereken és a kisebb műhelyekben megvalósuló performanszok ugyanis nemcsak váratlanul intenzív befogadói pozíciót, hanem egyszersmind egészen sajátos, intim városélményt is kínálnak.

…az ürességtől és elhagyottságtól kongó szakrális tereken való vonulás, majd az elénk kerülő, lényegükre lecsupaszított jelenetek már-már rítusszerűvé erősítik a keresés és rátalálás egymásutánját.

Lesznek aztán beszédek, megbeszélések, interjúk, köszönések, vicces mondatok, szóval szavak is lesznek, csak aztán nekem is legyenek szavaim, tűnődöm, pedig még el sem kezdődött, de már reménytelennek látom, hogy majd megtalálom őket.