Napról napra

A magyar táncszcéna eltérő helyzetű és a táncot is másként értelmező csoportjainak szakmai együttműködése szinte teljesen hiányzik. Ha ennek okait keressük, megkerülhetetlenül előbukkannak azok a mély és talán örökre feloldhatatlan ellentétek, amelyek a színházi tánc történetét azóta kísérik, mióta megjelent a balett egyeduralmával és konvencióival szembeszálló sokféle modern tánc. A múlt századig ugyanis a balett […]

„Férfinek nem elég öreg, gyereknek nem elég fiatal.” Malvolio jellemzi így Viola-Cesariót Olíviának (Nádasdy Ádám fordításában). Amikor a szombathelyi Vízkereszt…-előadásban elhangzik ez a mondat, a nézőnek déjà vu-érzése támad: nem egészen így, de hallottuk már ezt a kijelentést a Weöres Sándor Színházban ebben az évadban.

Hiraoka Kimitake, művésznevén Misima Jukio (1925–1970) hazánkban legfőkébb különc, botrányosnak számító élete, illetve regényei (Egy maszk vallomásai, Véres naplemente, Az aranytemplom) révén lehet ismert a nagyközönség előtt, valójában azonban számos területen alkotott. 2014-ben a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg drámakötete Jámbor József szerkesztésében. A Barátom, Hitler és Madame de Sade híven tükrözi azt a műfaji […]

Két rendező, két izgalmas olvasat: Zsótér Sándor klasszikusabb felfogásban állította színpadra Brecht talán legizgalmasabb darabját Kecskeméten, mint Horváth Csaba a Pesti Színházban.

2015-ben volt a Trafóban a bemutatója a Forte Társulat előadásában és Horváth Csaba rendezésében A te országodnak, melyet Keresztury Tibor dolgozott össze Tar novelláiból és néhány saját tárcanovellájából. 2017-ben került a Stúdió K picike színpadára szintén Horváth Csaba rendezésében a Szürke galamb című Tar-regény Mikó Csaba átdolgozásában, nemrég pedig a Katona József Színház Kamrájában mutatták […]

A bibliofil Peter Kien professzorról szőtt groteszk történet egy megkapóan karakteres előadásban tárul elénk, a szöveg ezúttal magával ragadó természetességgel olvad össze a koreográfiával, másfelől a rendezés vizuálisan is új elemekkel operál, megteremtve ezzel egy iróniával átitatott, lidérces atmoszférát.

Most, hogy két nagyszínházunk, a Nemzeti és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is újra műsorra tűzte Madách Imre halhatatlan remekét, Az ember tragédiáját, s a maga módján mindkét előadás emblematikusnak, nagyszabásúnak, mi több, reprezentatívnak tekinthető, ideje szembenézni a kanonizált örök klasszikus színreviteli dilemmáival.

Földeáki Nóra a Forte Társulat alapító tagja, két gyermek édesanyja: nem „mindenáron színésznő”. Szikár, inas alkatával is megrendítően játszik például a Bűn és bűnhődés kettős szerepében.

Ha markáns, könnyen azonosítható arculatot nem is kaphat a repertoár, éppen a bemutatók változatossága, tartalmi-stiláris sokszínűsége teheti vonzóvá. És van még egy törvényszerű velejárója ennek a változatosságnak, illetve a hallgatók relatív ismeretlenségének: minden más honi teátrumnál kiszámíthatatlanabb az eredmény – mind a mondandót, mind a stílust, mind a minőséget illetően. Ami éppúgy eltöltheti örömmel és […]

…az előadás úgy tesz, mintha egy revü lenne, miközben folyamatosan szórakozik velünk. Végig a show és a színház között billeg, sem komolyan nem engedi magát venni, sem simán szórakozni nem hagy minket.

Horváth Csaba rendezéseinek az utóbbi években tapasztalható változása, az elvontabb mozdulatokból a szemléletesen nyomatékosító vagy éppen ellenpontozó gesztusnyelvre váltó mozgásvilág kifejezetten jól áll a darabnak.  A Forte Társulat előadása ezáltal egy csendesebb sodrású burleszk és egy elemelt szatíra egynemű elegyévé válik.

Elképzelhető, ahogy Jeles András írta egy azóta is megvalósulatlan színházi laboratórium lehetőségéről elmélkedve, hogy egy mű úgy jelenjen meg a színpadon, hogy egyetlen sor sem marad benne az eredetiből, mégis megszólal az egész. A Forte Társulat ezzel az elgondolással gyökeresen ellentétes alapelvet követ, mely szerint hangozzon el minél több az eredeti műből, viszont változzon meg […]