Nem tudható, mi az alkotói cél.

A Gyulai Várszínház frissen bemutatott Troilus és Cressidájának görögjei kék ruhában harcolnak, a trójaiak vörösben, csupán a háborútól távolmaradó Achilles és ágyasa, Patroclus kap fehér ancúgot Benedek Mari jelmeztervezőtől – a szín ezek szerint a valamilyenség, a pártállás és a háború szennye: a harctér ugyancsak fehér balettszőnyeg-borításán is fel-feltünedeznek ilyen-olyan festékfoltok, amire a Forte Társulat előadásának egyre hosszabb három órája lepereg. Egyesek – egyéb ötletem nem lévén mondom: minden bizonnyal a praktikum jegyében – több szerepet is játszanak (dramaturg: Upor László), hátukra, tarkójukra, mellkasukra festett ellenszín-jelzésekkel, ez egyfelől látványos, formás és artisztikus megoldás, másfelől viszont erősen korlátozza a színészek játéklehetőségeit, s számos ponton teszi nehezen követhetővé a trójai háború amúgy is eléggé kiterjedt ki-kicsodáját (ugyanez vonatkozik a nemcserékre is). A forma mindenesetre ez a mind jobban kiüresedő, egyre modorosabbnak és egyértelműbbnek-egysíkúbbnak látszó színkavalkád, ezen kívül van szöveg, van mozgás és van zene, a színpadon pedig vannak, akik beszélni tudnak, vannak, akik mozogni, és vannak, akik énekelni (ritkábban ezek tetszőleges variációi), mindebből következik, hogy az előadás néha jó, máskor pedig egyáltalán nem az.

Tompos Kátya, László Zsolt és Krisztik Csaba / Kiss Zoltán felvétele

Jó, például, a nyitókép: fejükön sötét zsákot viselő, kvázi-vak, dominószerűen dőlő görögök és trójaiak osztanak és kapnak pofonokat, e konstruált káoszból bontakozik ki a szembenálló felek kétoldali rendje. Jó Paris és Heléna, Troilus és Cressida szerelmi kettőse: előbbinek egész teret betöltő, szenvedélyes, nagy levegőjű erotikáját ellentételezi utóbbi tapogatózóbb, ügyetlenebb, bátortalanabb fél-meghittsége – itt a mozgás és a térkezelés nem csupán illusztrál, de saját jelentést hordoz. És jó a Troilust játszó Krisztik Csaba: fel-felhorgadó, a nagy dolgokat – mint a hősiesség, a szerelem, a hűség – éppen csak tanuló emberkezdemény; a színész komplett létállapotot mutat fel nagy érzékletességgel, ha kell, teste is, hangja is csupa feszültség, ráadásul minden színpadon elmondott szavát érti, és ami a nagyobb dolog: értetni képes. Cressidát Tompos Kátya, Pandarust László Zsolt alakítja, mindketten rendkívül szuggesztívan, színészmesterségbeli többlettudásuk, mozgásbeli képzetlenségük egyaránt megkülönbözteti, kiemeli őket a szereplők között-közül. Így Troilus, Pandarus és Cressida hármasa az előadás első részének vitathatatlan főszereplőjévé avatódik, felsejlenek egy korrekt rendezői értelmezés körvonalai, amelyben a trójai háború csupán díszlete hármuk történetének. László Zsolt Pandarusa a játékhagyománynál jóval agresszívabb, karcosabb, humortalan kerítő, figurája csaknem dühödten, élvtelenül kergeti egymás karjaiba a fiatalokat. Mindeközben a forma egységessége megbomlik: Ajax színrelépésével – az egy tömbből faragott alakot igen plasztikusan mutatja fel Simkó Katalin – mintha egy egészen másik, reflektált, ironikus játéknyelvű előadás kezdődne. Szerelmi tragédia helyett éles szatíra.

A második rész felülírja az első által felépített rendszerkezdeményt, leleplezve a rendező-koreográfus Horváth Csaba elgondolásának hiányosságait. Shakespeare drámájának fragmentumai, a sűrűn szőtt, ellentétes irányú intenciók szétzilálják az előadást, mind a totálkép, mind az egyes szereplők világa kidolgozatlan. Nem tudható, mi az alkotói cél: tükröt tartani a harc és bujaság vezérelte világnak, beszélni a klasszikus eszmék és eszmények továbbélésének lehetőségeiről, esetleg valami egészen más; nem tudható, megfogalmazódott-e egyáltalában akármilyen alkotói cél. Egyáltalán nem szervesülő pillanatok maradnak: Blaskó Borbála (Patroclus) kiszolgáltatott függeszkedése (hamis, erőltetett nevetéssel), Vati Tamás (Hector) elképesztően kifejező mozdulatai (követhetetlen értelmű szövegmondással), Herczeg Adrienn (Agamemnon és Cassandra) hol fejedelmi, hol hátborzongatóan földöntúli dikciója (megszenvedett mozgásmunkával) – és ezekkel is csak arasznyival jutunk közelebb a figurákhoz. Az előadáshoz pedig még ennyivel sem.William Shakespeare: Troilus és Cressida (A Forte Társulat és a Gyulai Várszínház közös előadása)

Fordította: Szabó Lőrinc. Dramaturg: Upor László. Zene: Matkó Tamás. Jelmez: Benedek Mari. Jelmeztervező-asszisztens: Mayer Márti. Fény: Payer Ferenc. Asszisztens: Számel Judit. Rendező-koreográfus: Horváth Csaba.
Szereplők: Tompos Kátya, László Zsolt, Krisztik Csaba, Sipos Vera, Herczeg Adrienn, Vati Tamás, Andrássy Máté, Simkó Katalin, Kádas József, Hegymegi Máté e.h., Sinkó Réka, Nagy Norbert e.h., Blaskó Borbála, Horkai Barnabás e.h.

Gyulai Várszínház, 2011. július 7.

Facebook Comments