Napról napra

„…nincs olyan ember, akinek a kezéhez nem tapadnak bűnöcskék. Ez az emberi természet alapbeállítása. Ilyennek teremtett minket a Jóisten. Ámen.” – mondja Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij polgármester Gogol A revizor című darabjának első felvonásában. Hogy aztán ezek a „bűnöcskék” kisebbek vagy nagyobbak, azt szereplője válogatja, akár Gogol színművéről, akár mondjuk Shakespeare III. Richárdjáról van szó. Nem […]

A színházi képes beszéd mindig akkor alakul ki, amikor a társadalomban nem lehet nyíltan kommunikálni. Ez azonban csak egyik oka annak, hogy a hatvanas–nyolcvanas éveket nemcsak Magyarországon, hanem az egész keleti blokkban a kódolt fogalmazásmód előtérbe kerülése jellemezte. A másik ok, amely nem független az előbbitől, túlmutat egy szűk geográfiai-történelmi régión: Európában és Amerikában megjelenik […]

Izgalmas gondolat, hogy „a kettős beszéd a váddal nyer formát”: rossz az, aki rosszra gondol. Lehet, hogy a kritikus az, aki rosszra gondol, és diktatúrája válogatja, hogy értelmezését mekkora szabadságfokkal írhatja meg. A kérdés tényleg az, hogy gondolunk-e kimondva-kimondatlanul mi mindannyian, mégpedig konszenzuálisan, a minket körülvevő, mindannyiunk számára nyomasztó valóságra és zsarnokokra a Nero, a […]

Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet, […]

Nemcsak azt az emberi pszichét nem értjük, amely megteremti a totális embertelenséget, de igazán – noha tényszerűen sok részletét ismerjük – az általa működtetett mechanizmust sem. Ezért lehet a III. Richárd lényegét tekintve (ne féljünk a szótól) afféle tandráma.

Budapesten három színház is műsorán tartja Shakespeare III. Richárdját. A Radnóti Miklós Színházban Andrei Şerban, a Nemzetiben ifj. Vidnyánszky Attila, a Maladype Színházi Bázison Zsótér Sándor rendezése látható, s a címszerepet Alföldi Róbert, Trill Zsolt és Balázs Zoltán játssza. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban Tompa Gábor tíz évvel ezelőtti színre állításában pedig Bogdán Zsolt alakította […]

Minden kornak és helynek megvan a maga III. Richárdja, és mindig olyan, amilyet érdemel: ezt a legújabbat, Andrei Şerbanét a Radnótiban mind tökéletesen ismerjük.

Ezeknek az előadásoknak – még akkor is, ha alig-félházak előtt játszották őket – volt létjogosultsága. Egységes színvonalat képviselnek, és egyértelmű esélyt, hogy felkeltsék az érdeklődést a magyar színházművészet iránt.

…maga a fesztivál „kamaszkorba” lépett: tizenkettedszer jelent meg a hazai és külföldi Shakespeare-előadások válogatása a patinás mezőváros középkori téglavárában és egyéb helyszínein. Tizenkét év az identitás formálódásának éppolyan fontos ideje, mint a hagyományteremtésé – s mindkettő markánsan volt érzékelhető idén.

…míg (…) Oskaras Koršunovas totális politikai színházat csinál a Szeget szeggel-ből, ifj. Vidnyánszky Attila megpróbálja kerülni ezt a témát a III. Richárdban.

A pekingiek III. Richárdja a nyugati közönségnek szól. (Nekünk? Vagyunk ehhez elég nyugatiak?)

Lehet, hogy túlbecsültük a sorok között olvasás – a szöveg alatti áthallás – szolidaritásképző erejét?