Napról napra

Frissítő kíváncsisággal érkezem minden színházi neveléses vagy drámapedagógiás előadásra. Kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen mesét, hogyan dolgoznak át, mire és hogyan fog kimenni a foglalkozás rész. A Káva Színház Szemfényvesztő és Borka előadása a legkisebbekhez szól, a mesén kívül arról is, hogy a színházban felborulhatnak a szabályok, lehet falra rajzolni, emberek átváltozhatnak, hogy a színház […]

El lehet-e sorolni ítélkezés nélkül, mi mindenért érdemes elfogadni egy „nem lehetetlen lenni” világ szűk levegőjét, kisszerű egzisztenciális létfeltételeit? Lehet-e valóban nyitottan rákérdezni erre egy közegben, ahol mindenki érintett, ahol a döntést már százszor meghoztuk, és mindig a létezést választottuk?

Az idén 25. évadát ünneplő Káva Kulturális Műhely a kezdetektől fogva valódi részvételt kínál nézőinek. Idén harmadszorra pedig ismét lelkes amatőröknek, mezei állampolgároknak, akik közösen vállalkoznak egy személyes előadás létrehozására. A minta a drezdai Bürgerbühne-ből származik, ahol a művészek több mint 10 éve a város civil lakosaival együtt hoznak létre közösségi színházi alkotásokat. A Káva […]

Sereglei András a Káva színész-rendezője számtalan helyen dolgozott már – nemcsak szakmabeli csapatokkal. Rédli Károly a Pozsonyi Művészeti Akadémia végzős doktorandusza, szlovák és magyar színházi közegben is rendez. Mindketten színészek és rendezők, vendégként dolgoztak már ugyanazzal a társulattal, de még soha nem találkoztak egymással. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol […]

Szembesülnünk kellett azzal, hogy bár szeretünk mást gondolni magunkról, de hajlamosak vagyunk zárt kérdéseket megfogalmazni.

Hogy világos legyen: a probléma egyáltalán nem az, hogy amit látunk, nem eléggé „színházias”. Épp ellenkezőleg: nem elég „életes”.

Novemberben csatlakoztam résztvevő kritikusként a projekthez, s onnantól kezdve igyekeztem minden csapattal minél több időt eltölteni – a projekthéten én magam is leköltöztem a „hódjárókkal” Vásárhelyre és onnan ingáztam a települések között – annak érdekében, hogy egyformán megismerhessem a diákokat, nyomon tudjam követni az egyéni kompetenciák fejlődését és a közösségi színházi előadások létrehozásának lépéseit.

A részvételi színház mostanában indult virágzásnak, mert hosszú távon élhetetlen az a közönyösség, ami egy ideje olyannyira jellemzi a mai magyar társadalmat – nemhogy másokkal, de magunkkal szemben is részvétlenek vagyunk.