Napról napra

Nézőpont kérdése, hogy sok vagy kevés határon túli magyar színházi előadást láthattunk a Színházi Olimpia alkalmából. Ha az országos programot vizsgáljuk, akkor mindenképpen örülhetünk annak, hogy olyan vidéki színházakban, ahol eddig legfeljebb alkalmi, regionális együttműködés eredményeképpen (vagy még úgy sem) láthattak a helyi nézők határon túli előadásokat, most megtekinthető volt az elmúlt évek néhány jelentős […]

A szentgyörgyiek kirakatszínházát a bevásárlóutca járdájára felépített kisebb tribünről nézzük, fülhallgatóval a fejünkön, pokrócokba burkolózva. Hideg az este, de az élmény melegít.

Hajlok arra, hogy Pintér Béla Parasztoperája remekmű. Az a definíció mindenesetre illik rá, amit Spiró György úgy fogalmazott meg, hogy az igazán jó darab rossz előadásban, rossz közönség előtt is működik. Teljességgel elképzelhetőnek tartom, hogy a Parasztopera diafilmváltozatban vagy képregényformában is élményszerű lenne (+karaoke). Egyrészt rendelkezik az operaműfaj főbb jellemzőivel – bármily furcsán hangzik is […]

A Nórát játszó Nagy Dorottya alakítása sem a babafeleség-elméletre épül, a Helmerrel (Bokor Barna) való viszonya sem ezt tükrözi. Másfajta alá- és fölérendeltség mutatkozik meg kettejük kapcsolatában: a végtelen kiszolgáltatottság, amit Nóra ideig-óráig megpróbál jókedvvel, játékossággal elfedni talán még önmaga előtt is.

A magyar és a román metszésében létező erdélyi színház a dramaturg szerepét illetően is átmenetet képvisel. Intézményi formáját Bukaresttől kapja, és mert a romániai foglalkozások besorolásában csak az irodalmi titkár szerepel, a társulatoknál nem lehet dramaturg alkalmazott. Kulturálisan viszont a magyar szisztémához igazodik, így az utóbbi két-három évtizedben az alkotócsapatokban megjelent a dramaturg. De mi […]

Hetvenötödik évadát tartja a Tompa Miklós Társulat, a legendák övezte Székely Színház hagyományainak folytatója és kései jogutódja. Ennek apropóján – a múlt idézése mellett – az együttes legújabb előadásait minifesztivál keretében mutatták be a közönségnek és a szakmának.[1] Az első produkció Ibsentől A nép ellensége volt KERESZTES ATTILA rendezésében. Ezt követően beszélgetett a társulat művészeti […]

Ceci n’est pas une critique, villogó, piros betűkkel szeretném most ezt a mondatot a képernyőn látni. Azt is megmondom mindjárt, hogy miért.

Csakhogy ez az este, itt és most – földgolyót behálózó, szociális esemény. Nem várnánk így talán, ha nem volna a színház orvosilag „tiltott gyümölcs” ma, s nem éreznénk némi titkos büszkeséget, hogy – egyelőre – kicseleztük a bajt.  Együtt vagyunk.

A Részegekben azt láttam színészrelációban, hogy Afrim sokat markolt, keveset fogott: nem volt olyan tétje az előadásnak, ami arányos lett volna a színészek odaadó munkájával. Ez bennem felerősítette a túlvezérelt rendezői hozzáállás gyanúját, azt, hogy a drámáról a rengeteg elvégzett munka ellenére is aránytalanul keveset tudott mondani a társulat, márpedig ez az anyag igenis kínálja […]

A színházgyár működése már csak ilyen, az idő múlásával egyre sűrűbben működteti a rutin a kutatás és a meglepetés helyett. Bonyolultabb és izgalmasabb a helyzet, ha egy város olyan szerencsés helyzetben van, hogy egyetlen repertoárszínház helyett tucatnyi kisebb-nagyobb, több műfajban, több (színházi) nyelven alkotó csapat rajzolható fel a virtuális színháztérképére.

…szembefordul „a korábbi heroikus, az erőszakkal szembeni küzdelemből mindig diadalmasan és szépségesen kikerülő performerek győztes, heroikus én-képével, illetve a fitnesz-ipar manipulált paramétereivel”

…a láthatóan eredményes művészi teljesítmény nyilvánvalóvá teszi, következetesen építkező társulatról van szó.