Kicsit megtévesztő a színlap, amely Az utolsó kislányok szerzőjeként csak Maja Pelević nevét írja ki, s a zeneszerző, Irena Popović nevét csupán az alkotók felsorolásánál említi. Vagy legalábbis nem igazán fejezi ki azt, hogy nem klasszikus drámai előadást látunk Kokan Mladenović rendezésében, hanem egy kortárs daljátékot. Némi iróniával meg is jegyezhetném, hogy a Kosztolányi Dezső…
Gyurkovics Virág: Színház költői képekből
2 in 1 kritika: Élőhomok – Szabadkai Népszínház Magyar Társulat; Az utolsó kislányok – Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
Két új színházi bemutatót is láthatott decemberben a szabadkai közönség. A Népszínház Magyar Társulata az Élőhomok, a Kosztolányi Dezső Színház pedig Az utolsó kislányok című darabot tűzte műsorára. A maga módján mindkét előadás kísérleti jellegű, hiszen egy nem – vagy legalábbis nem úgy – létező szövegből indul ki, és bizonyos tekintetben akár felcserélhető is, hogy…
Kelemen Roland: Nemzeti vidámpark
Jami körzet – a világ legősibb nemzetéről szóló dokumentarista színházi előadás
„Az a nemzet, aki bebizonyítja, hogy a majmoktól származik, nyer egy ingyen kört a történelem vidámparkjában.” – olvasható az előadás színlapján.[1] Kokan Mladenović Jami körzet – a világ legősibb nemzetéről szóló dokumentarista színházi előadása a jelenünket is jelentős mértékben átszövő problematikákat tárja elénk, a nacionalizmus, patriotizmus és a nemzetállamok abszurditását, a megosztottság értelmetlenségét humorosan, ugyanakkor…
A címben foglalt három fogalommal írható le a Kosztolányi Dezső Színház folyó évadának első három előadása, de a magát kísérletező színházként meghatározó szabadkai teátrum és végső soron a teljes vajdasági magyar közösség jelen állapota is. A KDSZ ötfős állandó társulatát az előző évadban hárman elhagyták, és a csapatot a huszonötödik évad kezdetére is csupán egy…
Amikor az ízlés és a kultúra plafonálódik, megjelenik a trash, és mindaz, amit cikinek, szégyellnivalónak, gáznak, gagyinak, trének és nevetségesnek tartunk, hirtelen inspirációforrásként kezd működni. A trash szó szerint szemetet jelent, átvitt értelemben az haute couture, a magaskultúra és a magasművészet érméjének másik oldalát jelöli.
Milyen típusú fesztivál a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó? Az utóbbi néhány évben nemzetközi színházi fesztiválként tartottam számon. Amilyen Kolozsváron az Interferenciák vagy Sepsiszentgyörgyön a REFLEX. Bár míg Interferenciák kétévente, REFLEX háromévente van, addig a TESZT-et minden egyes évben (május végén) megszervezik.
…amikor egy szabadtéri színpad vezetője nyári programként rendeli meg a legjobb szórakoztatókat, bizonyára nem feltétlen oktalanság egyszerűen a szórakoztatóiparra gondolni, aminek – mint köztudott – ugyancsak létezik sokféle szintje és színvonala.
A találkozó a városban keveseket érdekel, a zenés show meg sokakat.
A meghívott előadások csaknem fele ugyanis részben-egészben magáról a színházról gondolkodott és gondolkodtatott: hol vannak és hol lehetnek a színház határai, és el lehet-e tüntetni őket?