Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Két szomszédvár

Reflexiók az Ókovács Szilveszter kontra Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) vitához – Fuchs Lívia kerekasztal-beszélgetése

Ennek a beszélgetésnek nem tárgya, hanem inkább apropója az az online médiában zajló adok-kapok, amely nyilvánvalóvá tette két nemzeti közintézmény: a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem elmérgesedett kapcsolatát, hiszen az előbbi főigazgatója kétségbe vonta a felsőfokú balettképzés eredményességét. Valódi vita azonban nem bontakozott ki, hiszen a két felelős szakmai vezető – az […]

Szoboszlai Annamária: Fordulj elő!

Tánc, karantén alatt

Ebben a veszteglésben a tér tehát kulcsfogalom. Valahogy le kell győzni (?), át kell hidalni (!) az egészségügyi intézkedések következtében kínzóan beszűkült teret.

Lábán Rudolf-díj, tizennegyedszer

Nyilvánosak a laudációk

Május 14-én a Trafóban adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat – párban az első Halász Péter-díjjal –, a jelölt produkciók laudációi már most olvashatók.

Kegy, kedvezmény, fölmentés nélkül

interjú

A magyar felsőoktatás két táncművészeti intézményét egymástól nagyon eltérő helyzetben láthatjuk ma, ha kimerevítjük a pillanatot. A 2017-ben egyetemi rangra emelt, idén szeptembertől új rektor vezetése alatt álló Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) működése stabil, jövője kiszámítható: kora ősszel búcsúztak el Kazinczy utcai épületegyüttesüktől, hogy az 1,2 milliárdos beruházásból megvalósult új, háromszintes komplexumba való beköltözéssel az […]

Megyeri Léna: Gondolkodó, kreatív táncosokat nevelni

Az improvizáció szerepe a hazai táncoktatásban

Míg Amerikában és Európa egy részén az 1950-es évektől a tánc új, posztmodern nemzedékének köszönhetően egyre szélesebb körben terjedtek az improvizációs módszerek a táncalkotásban és a táncoktatásban, addig ez Magyarországon sokáig kifejezetten lenézett és nemkívánatos műfaj volt. A nyolcvanas évek némileg szabadabbá váló művészeti légkörében kezdett először néhány alkotó komolyabban improvizációval foglalkozni, majd beépítette azt […]

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.