Lévay Szilveszter (Sylvester Levay) sötét hangulatú Elisabeth-jét mutatta be a kecskeméti Katona József Színház a Margitszigeten, és Szente Vajk üzemszerűen korrekt rendezésének sikerült a darab majdnem minden drámaiságát hatástalanítania, revüvé züllesztenie.
Vidnyánszky Attila rendezésében folytatódik a darabon való, 1954 óta tartó „barkácsolás” is. Soha, senki nem fog bevállalni egy „historikus” Csárdáskirálynőt: semmit nem csavarva az 1916-os pesti változaton, a Gábor Andor-szövegekkel, mikrofonok nélkül, az eredetit imitáló világosítással, a fotókból rekonstruálható díszletekkel és jelmezekkel… Vidnyánszkyék tuningja – éppen, mert közben mintha megadnák a szövegkönyvnek és a sajátos…
A verizmus azonban opera-történeti fogalom, és nagyjából az eredeti koncepciókat „kimaxoló”, 1978-as Zeffirelli-rendezés óta a feladatukat komolyan vevő alkotók igyekeznek kivenni a két operát ebből az életszerűségből, vagy az operaművészet időtlen formáiba visszastilizálni. Georges Delnon rendezése sok részletében meg is oldja ezt a feladatot.
Béjart érezhetően nagy tisztelettel közelített Mozart remekművéhez, olyannyira, hogy A varázsfuvola a béjart-i életmű sok darabjához képest kifejezetten visszafogottnak, már-már konzervatívnak mondható.
A koreográfia figyelembe veszi a távolságokat: óriási, felnagyított gesztusok, szétfeszített végtagok és hosszú vonalak jellemzik, az energia hullámverése azonban nem ér el a nézőig, így a kifacsart és természetellenes mozgás a szépség manifesztuma helyett a groteszk mesterkéltség iskolapéldájává válik.
…teljesen normálisnak vélem, hogy nyári szabadtéri színházi fesztiválokon, nagy nézőteres játszóhelyeken a fő cél a szórakoztatás és a komolyabb műfajok népszerűsítése.
Dromgoole és Buckhurst arra vállalkozott, hogy a dráma szövegtestéről mintegy leradírozza a ráírt jelentéseket, és a shakespeare-i utasításoknak teljesen megfelelő módon azt az eredeti kontextusba ágyazza.
…hazai szinten tényleg szinte egyedülálló.
